A keleti egyház adventi böjtje, vagyis a karácsonyra való felkészülési időszaka november közepén kezdődik és december 24-én éjszakáig tart. Az elmúlt évszázadokban csodálatos liturgikus és paraliturgikus (kántáló) énekek sokasága keletkezett, melyek a böjt célját – a lélek megerősödését a test kívánalmai fölött – hivatottak szolgálni. Ezekből a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő zenékből állította össze a Bubnó Tamás és Bubnó Lőrinc vezette Szent Efrém Férfikar december 10-i estjének programját, amelyben az ősi szentföldi és görög-bizánci himnuszoktól kezdve, a nagy orosz klasszikusokon át a Kárpátok vidékének gazdag vallásos folklórja is fölcsendül.
Az adventi hangversenyek sorát a Till Ottó által 1954-ben alapított Óbudai Kamarazenekar összeállítása követi december 11-én. A programban Haydn D-dúr szimfóniája, Vivaldi két gitárversenye, Olsvay Endre Tarsoly című műve és Mozart F-dúr szimfóniája szerepel. Koncertjük szólistája Csorba Gergő gitárművész, vezényel az együttest immár 13 éve irányító Gazda Péter.
A Kiskorona7 2021-es koncertprogramját december 16-án a Dinyés Family Consort zárja. Karácsonyi hangversenyük első felében barokk kamaraművekkel várják a közönséget. Az itáliai korabarokk izgalmas kantátáitól kezdve betekintést nyerhetünk a zenetörténet első hangszeres iskolájának lapjai és az angliai Division Violin variációs művei közé is. A barokk kor hangszereinek széles választékát mutatják be azzal a nem kis bravúrral, hogy minden családtag több hangszeren is muzsikálni fog. Ez teszi lehetővé, hogy a koncert második felében Heinrich Schütz Karácsonyi Oratóriumát is megszólaltathatják vendégművész barátaik segítségével. A zeneszámok között a családfő, Dinyés Soma érdekes zenei infómorzsákkal is szolgál.
Az Óbudai Társaskör – Kiskorona7 koncerthelyszínnek az előadók által leginkább dicsért és legtöbbször említett erőssége a tér intimitása, amely az ünnepvárás idején talán még varázsosabb hangulatot kölcsönöz.
Havi koncertprogram és jegyek ide kattintva érhetők el! >>>
Fejléckép: Szent Efrém Férfikar (fotó: Orbán Domonkos / Óbudai Társaskör)
Támogatott tartalom.