Klasszikus

AEGON Művészeti Díj 2010

2010.04.07. 13:15
Ajánlom
Az AEGON Magyarország Zrt. 2006-ban alapította az AEGON Művészeti Díjat azzal a céllal, hogy elismerje a kiugró szépirodalmi teljesítményeket, s a díjjal is felhívja a közvélemény figyelmét az alkotókra. A díjat élő magyar író kaphatja az előző évben újdonságként napvilágot látott, kiemelkedő jelentőségű szépirodalmi művéért.

A szakmai zsűri döntése szerint 2006-ban Spiró György vehette át első ízben az AEGON Művészeti Díjat a Fogság című regényéért. 2007-ben Rakovszky Zsuzsa kapta meg az elismerést Visszaút az időben című kötetéért, 2008-ban Térey János az Asztalizene című színművéért, tavaly pedig Jónás Tamás vehette át az AEGON Művészeti Díjat Önkéntes vak című verseskötetéért. 

Mivel az AEGON szeretne nyitni a társművészetek felé, ezért nem egyetlen irodalmi díjat hozott létre, hanem az elismeréssel együtt a „párját" is: az AEGON Művészeti Társdíjat, amelyre már a díjazott író jelölhet másik magyar művészt - másik művészeti ágból. Olyan valakit, aki valami jelentőset hozott létre, s akire fontos ezzel a díjjal is felhívni a figyelmet. 

2006-ban Spiró György Jeney Zoltán zeneszerzőt jelölte az AEGON Művészeti Társdíjra, 2007-ben Vojnich Erzsébet festőművész vehette át a társdíjat Rakovszky Zsuzsa javaslatára, tavaly pedig Térey János jelöltje Kovalik Balázs operarendező volt. Tavaly, 2009-ben Juhász Gábor zeneszerző, gitáros volt Jónás Tamás jelöltje, így ő kapta meg a negyedik AEGON Művészeti Társdíjat. Az alapító társaság vezetői az AEGON Művészeti Díjat minden esztendőben tavasszal adják át, az AEGON Művészeti Társdíjat pedig a díjazott író döntése után, fél évvel később, ősszel. 

A zsűri döntése előtt ezúttal is irodalmi lapok, műhelyek vezetőit kértük fel arra, hogy tegyenek javaslatot a jelöltekre. Mivel 2006 ősze óta a hazai irodalmi élet színe-java fellépett már vendégként a Képzett társítások - AEGON-esteken, ezért őket is megkértük, hogy küldjék el jelöltjüket a 2010-es AEGON Művészeti Díjra. A zsűri a javaslatok beérkezése után döntött arról, ki kapja a 2010-es AEGON Művészeti Díjat.

A 2009-ben napvilágot látott szépirodalmi művek, amelyek a zsűrizés utolsó körében szerepeltek, a következők:

1. Csaplár Vilmos: Hitler lánya (Kalligram)
2. Darvasi László: Virágzabálók (Magvető)

3. Kemény István: Kedves ismeretlen (Magvető)

4. Kovács András Ferenc: Sötét tus, néma tinta (Magvető)

5. Kukorelly Endre: Ezer és 3 (Kalligram)

6. Podmaniczky Szilárd: Szép Magyar Szótár (Podmaniczky Művészeti Alapítvány)

7. Schein Gábor: Egy angyal önéletrajzai (Jelenkor)

8. Tóth Krisztina: Magas labda (Magvető)

9. Vajda Miklós: Anyakép, amerikai keretben (Magvető)

10. Varga Mátyás: Hallásgyakorlatok (Magvető)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Miller Lajos és Kecskés D. Balázs kapta a Bartók–Pásztory-díjat

A Zeneakadémia oktatóiból álló kuratórium 2025-ben Miller Lajos operaénekesnek és Kecskés D. Balázs zeneszerzőnek ítélte a Bartók–Pásztory-díjat, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően március 25-én tartották a Zeneakadémián.
Klasszikus ajánló

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.
Klasszikus ajánló

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.