Aki szimfóniába foglalta az Illés együttes dalait

Zeneszerzőévekben mérve még fiatal – negyvenhárom éves –, de négy szimfóniájával, passiójával, két nagyoperájával és számos vokális művével Gyöngyösi Levente tekintélyes életművel büszkélkedhet. Kortárs zeneszerzőként mindig hallgatóbarát, és noha időről időre szembetalálkozhat a nosztalgia vádjával, ez a zene éppen ebbe, a mi korunkba való. Mégis mit komponáljon egy zeneszerző egy olyan évszázadban, amikor szinte csak a régi korokat hallgatjuk a hangversenytermekben?

1975-ben született Kolozsvárott, ahová nehezen jutottak el a magyar bakelitek, de az Illés és a Brandenburgi versenyek egymást váltották a családi lemezjátszón: talán a könnyűzenei élmények is inspirálták Gyöngyösi mindig befogadható nyelvezetét, amely vibráns és örömteli hangjával rögtön megragadja a hallgatót. Egy hónappal a romániai forradalom előtt költöztek Magyarországra, a gimnáziumot kezdő fiú pedig a Bartók Konziba, zeneszerzés és zongora szakra nyert felvételt.

Még az intézmény tanulója sem volt, amikor elhangzott egy zenekari műve a Zeneakadémián 1992-ben, a következő évben pedig már Orbán György tanítványa volt ugyanitt. 1999-ben diplomázott, és nem félt rögtön nagy művel kezdeni:

Az öt évvel későbbi bemutatóról a tekintélyes dramaturg és esztéta, Fodor Géza így fogalmazott: „A gólyakalifa mindenekelőtt káprázatosan tehetséges opera. Szerzője a fiatalságához képest ijesztően kész operakomponista, fölényesen-invenciózusan uralja és virtuózan kezeli a (műfaji) idiómákat.” (Muzsika)

Gyöngyösi Levente

A húszas éveit taposó zeneszerző eközben a Zeneakadémián kezdett tanítani, és egyre több felkérésre mondhatott igent. 2006-ban az ’56-os forradalom évfordulójára írta Istenkép című kantátáját, ugyanebben az évben a Fesztiválzenekar megrendelésére Szabó T. Anna Elhagy című versét zenésítette meg. Rendszeresen komponál a Szabó Dénes vezette Pro Musica Leánykarnak és Cantemus Vegyeskarnak, illetve más magyar és külföldi kórusoknak. Rácz Zoltánnak és az Amadinda Ütőegyüttesnek írta a Sinfonia concertantét, Fischer Ivánnak a III. (Születés) szimfóniát. Számos nagyobb művet rendelt tőle Hollerung Gábor karmester, Szörényi Levente 70. születésnapjára készült Az Illés szekerén-szimfónia.

Ittzés Gergelynek írt Fuvolaversenye kapcsán Csengery Kristóf kritikus így írt Gyöngyösi zenéjéről: „…hagyományhű, ám az időtlen modernség szelleme sem idegen tőle, és félreismerhetetlenül magyar zene – miközben a felszínes »magyarosság« dekoratív lehetőségeit mellőzi.” (Zenekar) Összegző művészről van szó, aki nem más zenei korokba vágyódik, hanem az alkotásaival egyfajta kollektív emlékezetet mozgat meg a hallgatóban. Akárcsak egy évszázaddal korábban a neoklasszikusok vagy a regényíró Umberto Eco, bámulatos könnyedséggel és szabadsággal jár ki és be különböző korok és stílusok kapuin.

Kiváló formai érzékének, invenciózus dallamalkotásainak és energikus hangjának köszönhetően Gyöngyösi Levente rendszeresen játszott zeneszerző. Egy interjúban így beszélt a zeneszerzés folyamatáról:

(Fidelio) Alkotói nyelve rendszerint magába olvaszt mindent, ami éppen érdekli, legyen az régi zene – Gyöngyösi másfél évtizede játszik continuót Vashegyi György Purcell Zenekarában – vagy könnyűzene. 2017-ben készült el második operájával, amely a Babitséhoz hasonlóan bonyolult regény feldolgozása Várady Szabolcs librettójára. A Bartók Plusz Operafesztiválon bemutatott A Mester és Margaritában a klasszikus operanyelv mellett megfér a pop és a rock, a zeneszerzőnek pedig alkalma van kitörni a korunkra jellemző, nem túl szerencsés állapotból, elérve azt, hogy ne csak már elhunyt komponisták alkotásait hallgassuk szívesen.