Az Operaház 1924. január első napjaiban Thomas Hamletjének felújítását hirdette, a színház nagy szopránsztárjának, Sándor Erzsinek felléptével. Az újonnan kinevezett igazgatónak, Radnai Miklósnak nézeteltérése támadt Sándor Erzsivel, s eszébe jutott az előző évben végzett Alpár Gitta nevű növendék. Előteremtették, s a Lakmé-beugrás után azonnal szerződtette. A Rigoletto Gildájaként már óriási sikert aratott (1924. január 27.). Hasonló sikerrel énekelte Rosinát, aztán kölcsönadták a Király Színháznak (1924. augusztus 23.) a Három a kislány Médi-szerepére. Tihanyi Vilmos főrendező ajánlotta a publikum figyelmébe, ő a kor dagályos hangján írt a színházi lapban: „...mint a csorgatott méz ömlik ajkáról Schubert muzsikája”. Környei Béla, a hőstenor azt írta: „...opera-énekesnő mindenki lehet, akinek szép hangja van. Operettprimadonnának – születnie kell.”

A koloratúrháború eközben tovább folyt az Opera kulisszái mögött, és a fiatal énekesnő helyzete nagyon nehézzé vált. Ekkor jött Budapestre Erich Kleiber karmester, a berlini Staatsoper igazgatója, s bár a fizetség, amit ajánlott, kevesebb volt az operaházinál, Gitta elfogadta. 1926-ban búcsúfellépést tartott a Városi Színházban. (Előzőleg férjhez ment Stangl Kornélhoz, akitől azután békében elvált.)

A berlini Staatsoperben egy csapásra ünnepelt opera-énekesnő lett. Ezután a Metropol Theaterben Millöcker Koldusdiák című operettjében aratott sikert, így megkezdődhettek az Admiral Theaterben a Dubarry előadásainak próbái. Fiatal volt és csinos, kitűnő alakja, jó mozgása révén nagyon eltért attól a női típustól, amelyhez az operák közönsége szokott. Nemcsak baráti köre – akkor már ott élt Szőke Szakáll, Verebes Ernő, Nóti Károly, Ráday Imre, Bolváry Géza és még sokan, akiket a weimari köztársaság szabadabb légköre csábított – tanácsolta neki, próbálkozzék az operettel. Nemcsak ők vették észre ez iránti tehetségét, hanem Alfred Rotter, a berlini Admiral Theater és több német színház igazgatója is. Olyan ajánlatot tett neki, amely művészileg is kielégíthette, anyagilag pedig sokszorosan felülmúlta az operai gázsit. Lehár Ferenc Szép a világ című operettjének főszerepét kínálta, hosszú szerződéssel, és a darab férfifőszerepére Richard Taubert szerződtette. Lehár után Kálmán Imrének A montmartre-i ibolyája következett, majd a legnagyobb siker, a Dubarry, Karl Millöcker divatos operettje, amelyet a kontinens országaiban százötvenszer énekelt, s amelyből filmet is készítettek.

A Dubarryt idehaza 1933-ban énekelte a Fővárosi Operettszínházban; a bonviván dr. Szedő Miklós, de a siker oroszlánrésze a primadonnáé, Alpár Gittáé volt. (A rendező Góth Sándor, a Vígszínház tagja.) A csodálatos hangú, ragyogó színésznő gyönyörű színpadi jelenség volt, holott a magánéletben köztudomásúan nem éppen előnyös külsejéről volt ismert. Nála valóban tapasztalhatták a művészet megszépítő erejét.

Ekkor már sötét felhők tornyosultak Németország fölött. De még nem akadályozták Rotter működését, aki parádés szereposztásban készült a premierre. Ezek a nagy nevek magyarok voltak. A zeneszerző mellett magyar volt a primadonna, Alpár Gitta, a szubrett Bársony Rózsi, a táncoskomikus Dénes Oszkár, a koreográfus Rott Ferenc, a felejthetetlen „kis Rott” fia. Az 1932-es bemutatón megjelent Schleicher kancellár, aki kétszáz előadást jósolt. De rossz jósnak bizonyult, a Savoy csak 38 napig, Hitler uralomra jutásáig ment, Goebbels már a hatalomátvétel napján eltiltotta a „zsidó operettet”.

Alpár ekkor már Gustav Fröhlich felesége volt, a film hozta össze őket, első közös filmjük a Gitte entdeckt ihr Herz, nálunk Megszólalt a szívem! címmel óriási sikerrel mutatták be. A nagy siker persze a magyar filmesek figyelmét is ráterelte, s Gittát Gál Ernő, a kitűnő magyar producer szerződtette. Egy év múlva elkészült Ábrahám Bál a Savoyban című operettjének magyar és német változata, Székely István rendezésében, Bársony Rózsi és Hans Járay szereplésével, de már sem a film, sem Alpár nem juthatott el Németországba. Gitta a kislányával Londonba utazott, ahol elvállalta a híres Cochran-revü egyik produkciójában a főszerepet, két filmet is forgatott, az északi államokban – Svédországban, Norvégiában, Finnországban és Dániában diadalmenetben vendégszerepelt –, részt vett a Dubarryból néhány évvel előbb készült filmjének reprízein, és várta férjét, aki azonban csak 1936-ban kereste fel. A férfi ekkor közölte vele, hogy választania kell a családja és a karrierje között, és ő Hitlert választja. Fröhlich visszautazott Németországba, magával vitte felesége hozzájárulását a váláshoz, Alpár Gitta pedig New Yorkba ment.

Így írt erről a Színházi Életben a hírhedt „Maga csak tudja...” című (Intim Pista) rovat: „...Az énekesnőnek Fröhlich Gustavval való házassága már nagyobb port vert fel, hiszen két csillag egybekeléséről volt szó. – Nem tudjuk megérteni, két ilyen nevezetes ember miért válik el egymástól? – Úgy látszik, a válóok kérdésében még nem tudnak megegyezni, mert míg Alpár Gitta politikai okokat emleget, addig Fröhlich azt hangoztatja, hogy ennek a válásnak semmi köze nincs a napi politikához. – Már azt is mesélik, hogy mindkettejüknek megvan az új jegyese! – Fröhlich Gusztávot sokat emlegetik egy német filmszínésznővel, Alpár Gitta kezét pedig valóban megkérte Szapáry Antal gróf, a modern gondolkodású arisztokrata. Beszéltünk Alpárral, aki csupán annyit mondott: Én örökre eljegyeztem magam Julikával, a kislányommal. Az énekesnő az utóbbi években nemcsak hangban és játékban emelkedett, hanem megjelenésével is kimondhatatlan sikereket könyvelt el. Istenáldotta tehetsége, amely nem ismert határokat, megszépítette. Ha nem volna hangja, akkor is hírneves színésznő volna. A nagy énekesnő egyetlen gesztussal most befejezte a Fröhlich-legendát, amely szép volt és látványos, hepiend nélkül.”

Hitler elől, Berlinből hazatérve, a Fővárosi Operettszínházban bemutatták Alpár Gittával a Dubarryt. Már maga az előadás reklám volt: reklámja az ellenkezni merészelő magyar liberális polgárságnak. Előadatták azt a Dubarryt, amelyet a berlini Alpár-siker után Hitler feldühödve űzött ki országából. Alpár fellépése akkor felért egy csendes ellenállással.

A válás azonban nagyon megviselte az énekesnőt, a színpadi siker már nem érdekelte, néhány koncertet adott még, aztán hozzáment egy dúsgazdag svéd gyároshoz, és elköltöztek Hollywoodba. Mindössze egyszer vállalt még szerepet: amikor René Clair felkérte, hogy Marlene Dietrich mellett játssza el a The Flame of New Orleans című (New Orleans angyalai) filmben az énekesnő szerepét, nem tudott ellenállni. Ezzel aztán el is búcsúzott a nyilvános szerepléstől.

1961-ben jelent meg Herlinde Koelbel riporternő kötete, amelynek mottója lehetne: „A múlton nem lehet változtatni, de a jelenért tehetünk valamit.” A riporternő világ körüli utat tett, hogy interjúalanyaival találkozhasson. A megkérdezett nyolcvan embert egy dolog köti össze: a Harmadik Birodalom fajgyűlöletének szenvedő alanyai voltak. A négy évig gyűjtött anyagban tíz női portré van, köztük a magyar származású Alpár Gittáé. Részletek a riportból: „Frau Alpár, milyen körülmények között hagyta el Németországot? – 1933-ban történt. Vilmos trónörökös segített... – Hová utazott? – Budapestre, a szüleimhez. Ott hoztam világra lányomat. Mire hat hónapos lett, Bécsben már újra énekeltem. Skandináv és dél-amerikai túrát is tettem, majd 1939-ben az Egyesült Államokba emigráltam. – Miért kellett menekülésszerűen elhagynia Németországot? – Gustav Fröhlich felesége voltam, akivel elmentem Goebbels fogadására. Együtt ültünk Hans Albersszel, Willy Fritschsel, Willy Frosttal. A zenekar váratlanul a Horst Wesselt kezdte játszani. Mindenki felpattant, én viszont ülve maradtam. Ezután Goebbels hívatott, de a férjem elküldött, s ott hagyott. – Az ön számára a legfájóbb az volt, hogy a férje elárulta... – Nem állt mellém, megtagadott. A férjem elsőként gázolt át rajtam. Hazajöttem az anyámhoz... – Mi történt budapesti családjával a háború alatt? – A szüleim barátoknál találtak menedékre, és túlélték a háborút. Egyik testvéremet a mauthauseni, a másikat a bergen-belseni koncentrációs táborba hurcolták. Őket az amerikaiak szabadították fel. – Ön zsidó származású. – Anyám nem volt zsidó. – Ki volt az apja? – Egy zsidó hitközség kántora. Ő a nagyapámtól örökölte a hangját és a tisztségét. Nekik köszönhetem a tehetségemet. – Tud valami magyarázatot adni az antiszemitizmusra? – Nem, fogalmam sincs róla, hogyan is lehetne ezt megmagyarázni. Én magam sohasem a vallásuk vagy az eredetük szerint osztályozom az embereket.”

1987-ben Berlinben a Golden Band kitüntetést kapta. Alpár Gitta Palm Springs-i otthonában fiatal színésznőket tanított muzsikára, éneklésre. Itt is halt meg 1991. február 17-én.