- Évtizedeket szentelt életéből a kutatók és a nagyközönség köreiben is etalonnak számító háromkötetes Liszt-életrajzának megírására. Hogyan lett Liszt-kutató?
- A zongora és Liszt személye is már gyerekkorom óta érdekelt, de csak jóval később, a BBC londoni stúdiójának zenei rendezőjeként szembesültem azzal, hogy nem létezik megbízható angol nyelvű Liszt-életrajz. Éppen egy nagyszabású rádiós zongorakoncert-sorozat megszervezésével voltam elfoglalva, melynek keretében számos kevéssé ismert Liszt-művet is műsorra tűztünk. Már minden felvétel elkészült, és az ismertetőket állítottam össze a műsorvezetők számára, amikor rádöbbentem, hogy a darabok többségéről alig érhető el háttérinformáció. Jobb híján magam kezdtem kutatásokat végezni, és mire megírtam az ismertetőket, akarva-akaratlanul is főállású Liszt-életrajzíróvá lettem. Akkor persze még nem sejtettem, mekkora fába vágom a fejszémet. (Alan Walker Liszt-kutatóvá válásának részleteiről és első, a szocialista Kelet-Németországba és Magyarországra tett kalandos utazásairól írott lebilincselő visszaemlékezései megjelentek a The Hungarian Quarterly 2011/201. számában - V.D.)
- Magyarország számára Liszt mindig is egyértelműen magyar volt. Talán nem túlzás az Ön életművét fordulópontnak nevezni abban a tekintetben, hogy külföldiként állt ki Liszt magyar identitása mellett. Megemésztette már a nagyvilág, hogy Liszt nem osztrák, német vagy francia?
- Nem az a fontos, amit a többség elfogadottnak tekint. Az igazság a lényeg. Liszt dédapja, Sebestyén magyar földön született. Nagyapja, György szintén, édesapja, Ádám és a kis Ferenc ugyanígy. Mi másra lenne szükség, hogy bizonyítsuk magyarságát? Persze, a magyar nyelvtudásra, amivel Liszt kétségkívül nem rendelkezett. Ám nemcsak Liszt, hanem több tízezer dunántúli magyar is német anyanyelvű volt a 19. században, és azt se felejtsük el, hogy a reformkor nagyjainak némelyike - így Széchenyi István - sem tudott magyarul. Liszt mindig azonosult a magyar ügyekkel, és ünnepi alkalmakkor díszmagyart öltött. Egy alkalommal pedig így írt Augusz Antal bárónak: "Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelv sajnálatos nemtudása ellenére a bölcsőtől a halálomig szívben és lélekben magyar maradjak".
- Elsőként tárta fel Liszt életének számos homályos szakaszát. Mégis, a könyveit olvasva az lehet az ember benyomása, hogy maradt még bőven titok - valóban így van?
- Természetesen. Liszt-életrajzot írni olyan, mint egyetlen fénysugárral belevilágítani a vaksötétbe. S jaj, mert minél szélesebb e fénysugár, annál nagyobb sötét terület sejlik fel körülötte. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy számos korábban ismeretlen dokumentumot tehettem közzé Liszt életéről, melyeket más életrajzírók talán tőlem eltérően értelmeznek majd. Nagyon sok minden vár még megírásra Liszt gyermekeihez fűződő bonyolult kapcsolatáról és Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegnővel tervezett házasságáról.
- Melyek a legkevésbé feltárt szakaszai Liszt életének? Mit javasolna egy újdonságra éhes, lelkes, fiatal kutatónak, merre induljon?
- Csak két példát hadd mondjak. Az egyik tisztán zenei: mindig is furdalta az oldalamat, hogyan hidalható át a fiatal és az idős Liszt radikálisan eltérő stílusa közötti szakadék. Stravinsky-ig kell elmennünk, hogy találjunk még egy olyan zeneszerzőt, akinek ilyen gyökeresen megváltozott a zenei nyelve. Mintha két komponista írta volna a korai és a kései műveket. Valódi nyomozással ér fel közös nevezőre hozni a II. magyar rapszódiával egy olyan darabot, mint a Szürke felhők. Származhatott-e a két darab ugyanattól a kéztől? Tudjuk, hogy igen, de mi a közös bennük? Ez az igazi kérdés. A másik példa életrajzi. Liszt édesapja, Ádám mindig is rejtély volt számomra. A gyermek Lisztre gyakorolt befolyása mindenre kiterjedt és rendkívül intenzív volt. Liszt Ádám egy francia tengerparti városkában, Boulogne-sur-mer-ben halt meg, fia ekkor 15 éves volt. Liszt nem vett részt a temetésen és a későbbiekben sem látogatta meg soha a sírt, noha tudjuk, hogy többször is járt Boulogne-ban vagy a város közelében. Miért nem? Nagy szükség volna Liszt édesapjáról egy részletes életrajzi tanulmányra.
- Kutatásai során megkísérelte tisztázni a - nemritkán elmarasztaló - legendákat Liszt életével kapcsolatban, és ártatlanabb képet igyekezett festeni róla, mint korábbi életrajzírói tették. A 21. század közönségének érdeklődését nem inkább Liszt botrányainak vagy a rejtélyes kémnőhőz, Agnès Street-Klindworthoz fűződő titkos szerelmi viszonyának részletei keltenék fel inkább?
- Miért kellene a két Liszt között választanunk? Hagyjuk, hogy a tények vezessenek minket! Nem helyezhetjük előtérbe egyik arcát a másik rovására, ha egyszer a dokumentumok azt mutatják, hogy Liszt mélyen vallásos római katolikus abbé volt és ezzel egyidejűleg keveredett nem egy emlékezetes botrányba. Csak a rossz biográfusok szolgálják ki a közönség igényeit, minden mást háttérbe tolva. A jó életrajzíró a dokumentumokra hallgat.
- Többször hangsúlyozza életrajzában, hogy számos Liszt körül legyeskedő hölgy eltorzította leveleiben vagy emlékirataiban a mesterrel átélt élményeit. Nem gondolja, hogy Liszt is átírta leveleiben a történteket?
- Nem azon múlik, hogy én mit gondolok. Ezek egyszerűen ténykérdések. Mindmáig nem találtam egyetlen példát sem Liszt leveleiben arra, hogy meghamisította volna a hölgyekkel kapcsolatos történeteit - amelyekből azért jóval kevesebb volt, mint ahogy azt egyes népszerű életrajzok sugallták. Liszt talán legnagyszerűbb tulajdonsága, hogy végtelenül tárgyilagos önmagával szemben. Megalkuvást nem ismerő igazmondó volt, még ha az igazság nem is mindig vetette rá a legjobb fényt.
- Liszt hosszú és termékeny élete során zeneművei mellett jó néhány könyvet és tanulmányt írt, továbbá több ezer levelet küldött és kapott, amelyek gyakran több változatban és legalább öt különböző nyelven íródtak. Zeneművei már több életműkiadást is megértek, de elkészülhet-e valaha írásainak - akár elektronikus - kritikai összkiadása?
- Valószínűleg nem a mi életünkben fog erre sor kerülni. Túl nagy az anyag. Internetes adatbázisban gondolkodva persze nem ez a legnagyobb probléma, de ekkora projekthez világszerte számos könyvtár, levéltár és múzeum hosszú és önzetlen együttműködésére volna szükség, erre pedig a közeljövőben nem látok esélyt.
- Liszt életében zongoraművei - legalábbis saját előadásában - rendkívüli népszerűségnek örvendtek, ám szimfonikus és egyházi zenéjét többnyire elutasították. Ma is hasonló a helyzet, hiszen sokkal többet játsszák zongoradarabjai, mint más műveit. Ön szerint mi enne az oka?
- Egyfelől az, hogy Liszt óriási mennyiségű zongoradarabot írt, azaz tisztán statisztikai szempontból is szükségszerű, hogy e kompozíciói gyakrabban szólaljanak meg, mint zenekari vagy kórusművei. Másrészt nem vagyok meggyőződve arról, hogy Liszt zongoraművei olyan sikeresek lettek volna a maguk idején. A tények inkább azt mutatják, hogy a legutóbbi időkig Liszt zenéje egyáltalán nem volt népszerű. Hogy miért? Nehéz kideríteni az okát. Valószínűleg szerepet játszik benne Lisztnek a zongoravirtuózok között elfoglalt előkelő helye, ami beárnyékolta zeneszerzői jelentőségét. Saint-Saëns, Liszt nagy csodálója mutatott rá találóan: "... makacsul a nagy zongoraművésznek nevezik, csak el ne kelljen ismerni, hogy ő korunk egyik nagy zeneszerzője". (Rácz Judit fordítása)
- Liszt születésének bicentenáriuma alkalmából szerte a világon nagyszabású fesztiválokat és koncerteket szerveznek, amelyek keretében számos, máskor ritkán vagy egyáltalán nem hallható különlegesség is felcsendül, mint például Liszt gyermekként írt operája, a Don Sanche vagy szinte ismeretlen szimfonikus költeményei, kórusművei. Az Ön számára mi a 2011-es Liszt-év csúcspontja?
- Számomra az egész év csúcspont! Voltak idők, amikor elképzelhetetlen lett volna ennyi figyelmet fordítani Liszt és zenéje felé. A kerek évforduló ezt végre lehetővé tette. Elég régóta várta már Liszt Ferenc, hogy végre elfoglalja az őt megérdemlő helyet a zenetörténetben. Élvezzük ki a pillanatot!
hírlevél
