Klasszikus

Alban Berg

2004.03.29. 00:00
Ajánlom
1885-ben született Bécsben. Rendszeres zenei tanulmányokat csak felnőtt korában folytatott, de már tizenöt éves fővel komponált. Húsz éves volt, mikor Schönberg növendéke lett. Első nyilvánosan bemutatott műve (Öt zenekari dal) ugyanazon a hangversenyen keltett zajos botrányt, mint amelyen Schönberg Kamaraszimfóniája, 1913-ban.

Ennek ellenére következetesen megmaradt az atonális stílusban való komponálás mellett. Rendkívül lassan, aggályos műgonddal dolgozott, és keveset alkotott. Az első világháború idején a hadügyminisztériumban teljesített szolgálatot, ezalatt érlelte meg magában Wozzeck című operáját, amit 1921-ben fejezett be. Tevékenységét megosztotta a komponálás, tanítás és az avantgarde zenéért való harcos közéleti kiállás között. 1930-ban a Porosz Művészeti Akadémia tagja lett. 1932-től rendszeresen hosszabb időt töltött Karinthiában, a Wörthi tó mellett. Bécsben halt meg, 1935-ben. Lulu című operáját — amelyen hét évig dolgozott — befejezetlenül hagyta hátra.

Berg 1904-ben találkozott először Schönberggel, akivel Mahler iránt táplált közös csodálatuk hozta össze. Hat évig tanult Schönbergtől, aki valójában egyedüli mestere volt. A maga részéről — akárcsak Schönberg — Berg is a későromantika zenéjéből indult ki, és ő is eljutott addig a pontig, hogy ezt a stílust végleg kimerítettnek, idejétmúltnak érezte. Az új kompozíciós technikára Schönberg hívta fel a figyelmét. Míg azonban Schönbergnek „sikerült” teljesen feloldódnia a szerkesztés logikájában, Berg alapvetően lírai alkatát a dodekafon technika sem változtatta meg. Atonális, tizenkétfokú rendszerben írt zenéjének elsődleges mozgatóereje mindig az emberközpontú érdeklődés és szenvedélyes állásfoglalás maradt: ezért nevezték Berget „a dodekafon iskola romantikusának”.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Tarolt a Pilátus Milánóban

A legjobb női főszereplő Hámori Ildikó lett.
Klasszikus

Kelemen Gáspár nyerte az Országos Koncz János Hegedűversenyt

Kelemen Gáspár nyerte a XVI. Országos Koncz János Hegedűverseny nagydíját, a megmérettetést november 29. és december 1. között rendezték Szombathelyen.
Vizuál

Ritka filmfelvételeken Rodin, Monet, Renoir és Degas

Láttad már Monet-t miközben vízililiomokat fest a kertjében, vagy Roden-t kőfaragás közben? Az 1915-ben készült felvételeken a művészettörténet meghatározó francia alakjait láthatjuk.
Színház

Neves színészek gyerekkori fotói a Rózsavölgyi Szalon adventi kalendáriumában

Szőke kislány egy karácsonyi ablakban, barna kisfiú macival a karjában – vajon felismeri őket? Segítünk: mindannyian a Rózsavölgyi Szalonban játszanak. Neves színészek gyerekkori fotóiból nyílnak a Rózsavölgyi Szalon adventi ablakai a facebook oldalukon.
Vizuál

A Töki 70 éves lett, és még mindig csak a szőnyegét akarja

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Jeff Bridges Oscar-díjas amerikai színész, akiről kollégái, barátai azt mondják, a világ legkedvesebb, leglazább embere. Nem csoda, hiszen ő a Töki.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Európai diadalútról tért haza a Fesztiválzenekar

Fontos európai turnén van túl Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és Schiff András. Rezidens zenekarként adtak dupla koncertet a londoni Barbicanben és a hamburgi Elbphilharmonie-ban is, de a kultikus bécsi Musikvereint is kétszer megtöltötték, és Baden-Badenben is koncerteztek.
Klasszikus gyász

Elhunyt Meizl Ferenc klarinétművész

Életének 96. évében elhunyt Meizl Ferenc klarinétművész, a Zeneakadémia nyugalmazott tanszékvezető tanára, Bácsbokod díszpolgára.
Klasszikus hír

Kelemen Gáspár nyerte az Országos Koncz János Hegedűversenyt

Kelemen Gáspár nyerte a XVI. Országos Koncz János Hegedűverseny nagydíját, a megmérettetést november 29. és december 1. között rendezték Szombathelyen.
Klasszikus hír

Igor Levit zongoraművész kapja a Nemzetközi Beethoven-díjat

Igor Levit zongoraművész kapja idén a tízezer euróval járó Nemzetközi Beethoven-díjat – jelentette be a Beethoven Akadémia.
Klasszikus virtuózok

A Virtuózok viharos sikert arattak a londoni Covent Gardenben

Magyarország klasszikus zenei tehetségkutatójának hat felfedezettjét látta vendégül a Londoni Magyar Kulturális Központ egy nagyszabású adventi koncerten.