Klasszikus

Általános vitára ajánlotta az előadóművészeti törvény módosítását a kulturális bizottság

2011.06.07. 14:00
Ajánlom
Tárgysorozatba vételre és általános vitára alkalmasnak találta az előadóművészeti törvény módosítását célzó indítványt az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága hétfői ülésén.

L. Simon László, a bizottság elnöke - aki Német Zoltánnal, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetőjével és Puskás Imrével, a Tolna megyei közgyűlés fideszes elnökével együtt önálló képviselői indítványként nyújtotta be a javaslatot -  azzal indította vitára a módosítást, hogy széleskörű egyeztetés után a szakmai szervezetek javaslatait többé-kevésbé bedolgozták a dokumentumba.

A többé-kevésbé megjegyzés magyarázata - mint mondta -, hogy az alternatív színházak kérése, lehessen delegátusuk a létrejövő új testületben, a Nemzeti Előadóművészeti Érdekegyeztető Tanácsban (NEIT), technikailag nem teljesíthető, mert előbb alakul meg a tanács, mint ahogy kiderül, kik kerülnek a pályázati kategóriába.

A módosítás egyik fő eleme ugyanis, hogy a korábbi hat helyett három nyilvántartási kategóriát nevez meg. A végrehajtási rendeletek megalkotása során - amely a szaktárca feladata lesz - fontos részletkérdés az alternatív művészeti intézmények érdekeinek érvényesítése. Hangsúlyozta: úgy készült el a törvényjavaslat, hogy az ne veszélyeztesse azt a jelentős anyagi forrást, ami a társasági adókedvezménnyel jut a magyar színházi világba.

Gulyás Dénes képviselő (Fidesz) sokallta a 70 százalékos arányt a nyilvántartásba vételhez, a törvényjavaslat ugyanis arra kötelezné a szimfonikus zenekarokat, kamarazenekarokat, énekkarokat, hogy ilyen arányban foglalkoztassanak felsőfokú diplomával bíró művészeket.

L. Simon László válasza szerint az egyeztetéseken a szakmai szervezetek a 80 százalékos arányt is elfogadhatónak tartották, ennek ellenére került a javaslatba a 70 százalék. Mint rámutatott, a törvény hatályba lépése után még lesz egy átmeneti időszak, bevezetési kedvezmény, hiszen a néptánc világában a kritérium sokkal nehezebben teljesíthető, mint egy kiemelt fővárosi színháznál. A bizottsági elnök szerint ezt a kérdést a végrehajtási rendelettel megnyugtatóan lehet kezelni, a 70 százalékos követelmény egyébként is a nemzeti intézményeket érinti.

Karácsony Gergely, a bizottság LMP-s alelnöke többek között arra volt kíváncsi, miért nem a kormány nyújtotta be a törvénymódosítást. L. Simon László - a vita végén - erre annyit válaszolt, hogy országgyűlési képviselők előterjesztése a módosítás, a kodifikációs munkát is ők végezték el, amihez a szaktárca és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is hozzájárult. Karácsony Gergely fontosnak és hasznosnak nevezte a szakmai szervezetekkel való egyeztetést, de megjegyezte: az annyira sem volt nyilvános, hogy a bizottság tagjai ezek jegyzőkönyvét megkapják. A módosítással ugyan jobb lesz a törvény, de hiányzott a társadalmi párbeszéd alapvető kérdésekről, például arról, hogy a mindenkori miniszternek mekkora a politikai felelőssége, milyen lehet a beleszólása egy-egy művészeti ágazat kérdéseibe - jegyezte meg az LMP-s képviselő. Úgy vélte: míg az alternatív színházak az eredeti törvényben szereplő fix finanszírozási "láb", meghatározott kvóta garanciájával biztonságosan működhettek, addig ez a módosítással veszélybe kerül, ami megosztja a szakmát.

L. Simon László válaszában fölöslegesnek tartott minden, az alternatív szervezetekkel kapcsolatos félelmet. Úgy vélte, a küzdés a támogatásért motiváló erő. Hiller István (MSZP) volt kulturális miniszter azt hangsúlyozta: a 2008-as törvény erénye, hogy létrejött, de lehet és szükséges is korrigálni. Szakértőik azonban "forintosították" a törvényjavaslatot, és megállapították: szerkezetében pénzigényesebb, mint az előző. Hozzátette: tart tőle, attól függ majd, melyik szervezet kerül a normatív, illetve a pályázati kategóriába, hogy mennyi pénz áll a költségvetésben rendelkezésre a normatív, állami finanszírozásra. Megjegyezte: a törvényhez kapcsolódó jelenlegi költségvetési támogatás 35 százalékát vonták el idén, ami már kritikus állapotot eredményezett. Kevesebb támogatás esetén kaotikussá válhat a helyzet - figyelmeztetett Hiller István.

L. Simon László a vita végén hangsúlyozta: mindent elkövetnek, hogy megfelelő költségvetési pozíciót vívjanak ki a törvény számára. Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára elmondta: a tárca üdvözli a törvénymódosítást. Hozzáfűzte: a végrehajtási rendeletek megalkotásába a szakmai szervezetek képviselőit is bevonják majd.

A törvényjavaslathoz a hétfői ülésen egy módosítást is elfogadott a bizottság, amely kötelezővé tenné a produkcióknál a korhatár megjelölését. Az előadóművészeti szervezeteknek önbevallásos alapon kellene feltüntetniük a műsorfüzetben, plakáton, hogy a produkció például 14, 16 vagy 18 éven felülieknek ajánlott-e.

Az előadóművészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény módosítását szolgáló javaslatot a bizottság 11 igen szavazattal - 4 tartózkodás mellett - támogatta.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Rófusz Ferenc: „Ma Európában a klasszikus kultúra és a keresztény üzenet is érdektelenné válik”

Negyven év várakozás után elkészült Rófusz Ferenc festményfilmje, Az utolsó vacsora. Leonardo da Vinci világhírű freskója tizenegyperces animációs filmben elevenedik meg, szerdától Kecskeméten, a KAFF versenyprogramjában látható.
Színház

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.
Klasszikus

Nem vagyok kétlaki - Interjú Selmeczi Györggyel 

Kisorosziban Selmeczi György, Orbán György, Vajda János és Csemiczky Miklós zeneszerzők fogadták a Partitúra stábját. Miklósa Erika és Batta András a kamerák előtt pillanthatott be a kortárs magyar zeneszerzés Négyek-nek is nevezett csoportja semmihez sem hasonlítható alkotói miliőjébe.
Zenés színház

Olyan ez, mint egy jókedvű sütés-főzés

Opera és festői nyáreste Szentendrén – 100 százalék élmény! Megadja a kulturális nyár alaphangját a június 29-ei szentendrei Operagála.
Klasszikus

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Balázs János ingyenes koncertet ad a Zeneakadémia előtt

Balázs János ad ingyenes zongorakoncertet szombaton a romantikus zeneirodalom legismertebb alkotóinak műveiből a Zeneakadémia előtti téren, ahol erre az estére komponált videóinstallációkat is láthatnak az érdeklődők.
Klasszikus lemez

John Williams albumot készített Anne-Sophie Mutterrel

A világ egyik legnépszerűbb zeneszerzője és a német hegedűművész albumán természetesen örökzöld filmklasszikusok zenéi hallhatók.
Klasszikus bécs

Te is vezényelheted a Bécsi Filharmonikusokat a Budapesten!

A bécsi Zene Háza virtuális karmesterének segítségével a világ egyik legjobb zenekarának élére állhatsz július 2-4. között Budapesten.
Klasszikus hír

André Rieu hangszerekkel segített egy fogyatékkal élőkből álló zenekaron

A holland hegedűművész a reggeli hírekben olvasta, hogy egy tolvaj meglovasította a rézfúvós zenekar hangszereit, úgy döntött, hogy segít.
Klasszikus fesztivál

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.