Klasszikus

Amatőrök főszerepben

2018.10.24. 13:50
Ajánlom
Évek óta játszol valamilyen hangszeren, ráadásul úgy tűnik, még tehetséged is van hozzá? Ha mindig motoszkált benned a gondolat, milyen lenne színpadon is muzsikálni komoly zeneművészek társaságában, akkor a Pannon Filharmonikusok új kezdeményezését éppen neked találták ki.

A pécsi zenekar nem akármilyen lehetőséget teremtett az amatőr szinten muzsikáló egyetemisták számára. A kezdeményezés a Pannon Filharmonikusok legújabb Classical Chill Out elnevezésű sorozatához kapcsolódik, melyben a városban élő egyetemistáknak kínálnak minőségi szórakozást egy-egy exkluzív zenei est során a kiváló akusztikájú Kodály Központban, mindezt Bősze Ádám angol nyelvű felvezetésével és Vajda Gergely vezényletével. A hangulatot fokozza, hogy a nézőtér egy részét a megszokott széksorok helyett körasztalok foglalják el, ahol egy pohár itallal, barátok körében élvezhető a koncert.

A sorozat tavasszal folytatódik, de most rendhagyó módon arra vállalkozik a zenekar, hogy a hangszeren játszó egyetemistákkal közösen ad koncertet, beültetve a jelentkezőket a zenészek közé a színpadra. Az amatőr hangszeresek – akárcsak a profi művészek – egy meghallgatás során kerülhetnek be a produkcióba.

Mozart, Dvořák, Kodály és Brahms egy-egy műve került a műsorba, így aki azt érzi, legalább az egyik darab előadásában közreműködne, itt az ideje, hogy elküldje a jelentkezését. A beküldés határideje 2019. február 10. A jelentkezéssel kapcsolatos minden további részlet a zenekar honlapján IDE kattintva olvasható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.
Klasszikus hír

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.