Klasszikus

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

2020.09.19. 09:15
Ajánlom
De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.

Az idei év Beethoven éve lett volna – születésének 250. évfordulója okán –, a történelem azonban közbeszólt: a koronavírus-járvány világszerte padlóra küldte a kulturális életet, az amerikai Black Lives Matter-mozgalom nyomán pedig Amerika azt vizsgálja, hogy mennyi inherens része kultúrájának a rasszizmus.

Miközben az ilyenfajta vizsgálódás sohasem árthat, sőt egyesek szerint szükséges, érdemes vigyázni – mint általában mindig –, nehogy a művészeti kérdések ideológiai színt kapjanak.

Például úgy, mint kis hazánkban, ahol lassan nem tud olyan probléma felbukkanni, amely nem kapná meg a saját helyét a „libsi” vagy a „fidesznyik” táborban. Júniusban a Magyar Nemzetben rögtön megjelent egy cikk arról, hogy Amerikában eredendően rasszistának tartják a komolyzenét – sőt, egyenesen a kihalásának szurkolnak. (Érdemes megjegyezni, hogy a Nemzet által közölt cikket Habony Árpád, Orbán stratégiai tanácsadójának angliai hírügynöksége, a V4NA készítette.) A bután megírt és mindenféle mélységet nélkülöző, nyúlfarknyi írás persze csak arra jó, hogy a politikai szekértáborok közötti szakadékot mélyítse. Ezért most megpróbálom körültekintően és alaposan megírni, miről is szól a polémia.

PhilipEwell-111025.png

Philip Ewell

Tavasszal a Music Theory Online folyóiratban megjelent Philip Ewell tanulmánya „Zeneelmélet és a fehér faji rendszer” címmel. Ewell a New York-i Városi Egyetem (CUNY) tanára, amely az Egyesült Államok egyik legrangosabb zenei doktori iskolája. A tudós ezzel a mondattal kezdte tanulmányát:

„A zeneelmélet fehér.”

Huszonkilenc oldalas írásának fő állítása, miszerint a klasszikus zeneelmélet nem csak annyiban fehér, hogy fehérbőrű professzorok oktatják, hanem alapjaiban a fehér felsőbbrendűséget képviseli, ez pedig befolyásolja azt, hogy miként elemezzük és tanítjuk a klasszikus zenét. Ewell leginkább az egykori osztrák zeneelmészt, Heinrich Schenkert (1868-1935) bírálja, aki kifejlesztett egy analízist (a Schenker-módszert), amellyel egész zeneművek elemezhetők, különös hangsúlyt adva azok harmóniavilágának. Schenker metódusa szerint pedig elsősorban a német zeneirodalom alkotásai – Bachtól Brahmsig és tovább – elemezhetők jól. Schenker egyébként, jóllehet maga zsidó volt, hitt a német felsőbbrendűségben, és magasztalta Hitlert. „Ha lenne valaki a zenei életben is, aki egyszer s mindenkorra végez a zenei marxistákkal” – sóhajtozott egyik írásában. Ewellnek azonban nem ezzel van problémája, ő is, mint ahogy a zenetudomány eddig, elválasztja az embert szakmai munkásságától.

Ewell érvelése szerint Schenker elsősorban a fehér embert tartotta géniusznak, és ez a felfogás általánosságban jellemzi a klasszikus zenét.

Rögtön kitört a balhé a zenetudományi szakmában. A texasi székhelyű Journal of Schenkerian Studies, amely nevéből eredően is a Schenker-féle módszert igyekszik megőrizni, 91 oldalas választanulmányt szentelt az ügynek. (A választanulmány ázsióját nem emelte, hogy nem szerepelt rajta szerzőnév, ami mondani sem kell, elképzelhetetlen egy tudományos publikáció esetében.) Philip Ewell tehát híres-hírhedtté vált. Volt, hogy egyenesen „fekete-antiszemitának” nevezték a fekete felmenőkkel rendelkező szerzőt, noha Ewell meg sem említette Schenker zsidóságát. A jobboldali National Review és a FOX News (Trump kedvenc tévécsatornája) pedig jó muníciót látott a történetben közönségük hergelésére, és azt állították, rögtön a cancel culture brutális megnyilvánulásaként értelmezve a dolgot, hogy Ewell egyenesen be akarja tiltani Beethovent.

Ewell tézise vitatható, helyenként problémás, de az tévképzet, hogy ki akarná törölni a zenetörténet nagyjait a kánonból. Ő maga is leszögezi:

ilyenről szó sincsen.

Beethoven-szobor_Martonvasar-160252.jpg

A martonvásári Beethoven-szobor (Fotó/Forrás: Harangozó Ádám / Wiki)

Ahogy Alex Ross írja – aki a legjózanabb cikket publikálta a kérdésben a New Yorker hasábjain –, a vita meglehetősen szűk körű: a klasszikus zenei szakmát érinti, ráadásul leginkább az Egyesült Államokat. És nem is az egész szakmát, mert Schenkert nem mindenhol veszik túl komolyan – Németországban például nem –, és egy amerikai diák is simán elmulaszthatja a nevével való találkozást, ha éppen olyan tanárokhoz kerül.

Ross szerint mégis csak van probléma a klasszikus zenével, de annak megoldása semmiképpen sem az, hogy dobjuk a kukába jó 5-700 év zenei kánonját (és ezt nem is tanácsolta senki).

„A klasszikus zene fehérsége elsősorban amerikai probléma” – írja Ross a New Yorkerben. Természetesen többségben vannak a fehér és férfi szerzők, hiszen Európában a 20. század előtt szinte csak fehérek éltek, a nők egyenjogúsítása pedig még nem történt meg. A többnemzetiségű és multikulturális Egyesült Államok azonban úgy importálta a klasszikus zenét annak minden hagyományával együtt, hogy beleilljen az ország kezdettől fogva rasszista hierarchiájába.

Nem sok erőfeszítés történt annak érdekében, hogy az Egyesült Államok saját komolyzenei kultúrával rendelkezzen.

Pedig az 1893-ban idelátogató Antonín Dvořák is azon a véleményen volt, hogy az amerikai zenének legalábbis részben az afroamerikaiak és az őslakosok zeneiségén kell nyugodnia. Dvořákot persze a spirituálék egzotikuma ragadta meg, de jó érzékkel vette észre, hogy az Újvilágban olyan kincs van, amely megkülönböztető erejű: mind harmóniavilágában, mind ritmusvilágában más, mint az európai zene. Sajnos az amerikai komolyzenei élet inkább Európát majmolta, s a fekete zenészek, akiknek semmi esélyük nem volt konzervatóriumokba, zeneakadémiákra kerülni, a jazzben és más szórakoztató műfajokban találták meg az életüket. Dvořáknak persze igaza lett: a jazz és a blues meghódította a világot, megteremtette a saját sztárjait, a komolyzene viszont bajban van.

DvorakAmerikaban-111555.jpg

Antonin Dvorák New Yorkban

Az elmúlt két évszázadban szinte lehetetlen volt, hogy egy fekete szimfonikus zenekarban játsszon. Kivételek persze akadtak, akiket máig mutogat a szakma, hogy lám, neki is sikerült. (Mi is írtunk „az afrikai Mahlerről” és „a fekete Mozartról”.) De akad ellenpélda is. Nina Simone például klasszikus zenésznek készült, de mivel nem tudott érvényesülni, beérte azzal, hogy két lábon járó legenda legyen a jazz és a gospel műfajaiban. A Stravinsky-kortárs Florence Price-nak úgy, ahogy sikerült, hogy befusson (fekete nőként!), de utána meglepetten tapasztalta, hogy hangversenytermi zeneszerzőként elveszítette a feketék támogatását, a fehérek pedig afféle egzotikumként tekintettek rá, nem nagyobb súlyt tulajdonítva művészetének, mint a századelő Európája Josephine Baker rúdtáncának. A Metropolitan Operában 1955-ben lépett fel az első fekete énekes, Marian Anderson, de fekete szerző operáját azóta sem mutatták be itt.

„A klasszikus zene akkor lépheti át a múltja árnyékait, ha erősebben kötelezi el magát a jelen mellett”

– írja Alex Ross. Szerinte az sem old meg semmit, ha a hangversenyszervezők ezentúl több fekete zeneszerzőt tűznek műsorra az elmúlt évszázadokból. Ahogy az sem, ha levesszük a programról a Varázsfuvolát, mert egyesek szerint Mozart rasszista indíttatásból ábrázolta Monostatost (ez persze erős ferdítés). Händelt sem kell bojkottálni azért, mert részvényese volt a Royal African Company rabszolgakereskedő vállalatnak, amely több mint kétszázezer feketét transzportált Afrikában a Karib-szigetekre (a megdöbbentő tényt David Hunter zenetudós ásta elő néhány éve).

Leontyne Price

Leontyne Price (Fotó/Forrás: Jack Mitchell)

Amikor Leontyne Price az Aida címszerepében azt énekelte: „O patria… quanto mi costi”, azaz „Szülőhazám, mibe került nekem!”, a valóság és a színpad találkozik, az évszázados kotta pedig megtelik jelenbeli tartalommal. Erre kellene törekedni a klasszikus zenének – általában is. Ha a „rasszista Händel” zenéjét egy fekete énekes adja elő, az történelmi lépcsőfokot jelent, meghaladását annak, amit korábban a történelemben rosszul gondoltunk. Ahogy Ross írja: „Nem kell végső ítéletet hozni – nem kell ártatlannak vagy bűnösnek nyilvánítani zeneszerzőket. A történelemben létezni annyit jelent, mint együtt élni annak összetettségével, ellentmondásaival és tévedéseivel.”

Szűklátókörűség lenne azt gondolni, hogy csak Ewellnek vagy csak az őt bíráló Schenker-védőknek van igazuk. Az viszont elkerülhetetlen, hogy az Európa-központúságából kilépő, globálissá váló klasszikus zene nyitott legyen a vizsgálódás új módszertanaira, amelynek nyomán képes lesz befogadni a világzene és más műfajok megtermékenyítő hatását, és elismerni a tehetséget és az értéket akkor is, ha nem fehér zeneszerző hozza létre. Csakis a saját érdekében.

6 jazzdal a rasszizmusról, amitől megszakad a szíved

Kapcsolódó

6 jazzdal a rasszizmusról, amitől megszakad a szíved

A jazz története elválaszthatatlan a faji identitás kérdésétől és a feketék polgárjogokért folytatott küzdelmétől. A szegregációról szóló ikonikus jazz-szerzemények közül válogattunk.

Rasszista lenne a Pillangókisasszony?

Rasszista lenne a Pillangókisasszony?

Eljárt az idő Puccini operája fölött, a Pillangókisasszony tragikus sorsú heroinájának ábrázolása bántóan sztereotipikus és szexista, vélik egyre többen. Egy New York-i színház jelentősen átdolgozta az operát, melyről kérdés, hogy átmenthető-e a modern korba.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Abbahagyja a balettet, és búcsúzik a színpadtól Leblanc Gergely

A 31 éves balettművész az Operaház videójában beszélt arról, hogy elbúcsúzik a színpadtól, és a továbbiakban a háttérben fogja segíteni a Magyar Nemzeti Balett munkáját.
Könyv

Megmenekülhet Esterházy Péter egykori otthona

Alkotóházként születhet újjá a 2016-ban elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író egykori, rómaifürdői családi háza.
Klasszikus

Balázs Jánost, Harcsa Veronikát és Fischer Ivánt is elismerték az első alkalommal átadott Bartók Rádió Zenei Díjjal

A Bartók Rádió a tavalyi év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseképpen először adta át díjait. A nagyszabású díjkiosztót a Bartók Rádió és a Duna május 25-én, az M5 kulturális csatorna május 26-án tűzi műsorra.
Klasszikus

Faültetéssel ünnepelte pályafutásának ötvenedik évfordulóját Kobayashi Ken-Ichiro

Egy japán cseresznyefát ültetett el a MÁV Szimfonikus Zenekar székházának kertjében nemzetközi karrierje ötvenedik évfordulója alkalmából a világhírű karmester, Kobayashi Ken-Ichiro.
Klasszikus

Bach-estre készül Ránki Dezső és az Anima Musicae

A sűrű májusi koncertszezon igazi különlegességet tartogat még a hónap végére is: a Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp által megálmodott Csönd-zsák koncertek 14. hangversenyén J. S. Bach négy zongoraversenye csendül fel az Anima Musicae Kamarazenekarral közösen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Faültetéssel ünnepelte pályafutásának ötvenedik évfordulóját Kobayashi Ken-Ichiro

Egy japán cseresznyefát ültetett el a MÁV Szimfonikus Zenekar székházának kertjében nemzetközi karrierje ötvenedik évfordulója alkalmából a világhírű karmester, Kobayashi Ken-Ichiro.
Klasszikus hír

Balázs Jánost, Harcsa Veronikát és Fischer Ivánt is elismerték az első alkalommal átadott Bartók Rádió Zenei Díjjal

A Bartók Rádió a tavalyi év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseképpen először adta át díjait. A nagyszabású díjkiosztót a Bartók Rádió és a Duna május 25-én, az M5 kulturális csatorna május 26-án tűzi műsorra.
Klasszikus ajánló

Bach-estre készül Ránki Dezső és az Anima Musicae

A sűrű májusi koncertszezon igazi különlegességet tartogat még a hónap végére is: a Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp által megálmodott Csönd-zsák koncertek 14. hangversenyén J. S. Bach négy zongoraversenye csendül fel az Anima Musicae Kamarazenekarral közösen.
Klasszikus hír

A világ egyik legkeresettebb szólistája, Augustin Hadelich tart mesterkurzust a Concerto Budapestnél

Elisabeth Leonskaja és Christian Tetzlaff után Augustin Hadelich hegedűművész, a Yale School of Music professzora tart ingyenesen látogatható mesterkurzust május 29-én a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Klasszikus gyász

Elhunyt Fekete Győr István

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett zeneszerző, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola zeneszerzés tanára 88 éves volt.