Első nap

Az augusztus 17-i nyitókoncert a frissen felújított Csiky Gergely Színházban szólalt meg. Az első számot, Bach kéthegedűs versenyét nem a stílusidegenül, összeszedetlenül játszó szólisták Kirill Troussov és Marc Bouchkov hegedűművészek, hanem az est együttese, a Liszt Ferenc Kamarazenekar mentette meg.

Baráth Emőke próbál (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

Baráth Emőke lenyűgözött egy pokoli nehéz Mozart-koncertáriával, az énekesnő szuggesztív jelenléttel bír, magával ragad és egészen átlényegül a zene által. A Bella mia fiamma addio című áriát énekelte (K. 528), amiben egy különösen nehéz díszítés jelentette a csúcspontot. Ez a felfelé kinyíló melizma, ami a kottában általában nem is szerepel (a második Vieni, vieni! szövegrésznél) nem technikai nehézsége, hanem dramaturgiai szerepe folytán az ária katartikus pontja.

Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Várdai István (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

Az idei fesztivál sokak számára nosztalgikus emlékeket ébresztő pillanata volt az alapító, Kokas Katalin megjelenése a színpadon – hosszú évek óta nem járt a Kaposfesten –, aki férjével, Kelemen Barnabással, illetve Várdai Istvánnal Vivaldi két hegedűre és csellóra komponált versenyművét adták elő (KV. 565). A két hegedűs korhű hangszereken játszott, rendkívül ízlésesen és nagy energiákat mozgatva, Várdainak pedig a legkisebb gondot nem jelentette, hogy csatlakozzon az összeszokott pároshoz. Az életteli, eleven szólisták mellett hadd dicsérjem az egész este nagyszerűen játszó Liszt Ferenc Kamarazenekart, akik Tfirst Péter koncertmester vezetésével maguk is csillagai voltak ennek a sztárokban bővelkedő koncertnek.

Baráti Kristóf és Liszt Ferenc Kamarazenekar (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

Jól hallhatóan másfajta zenék következtek a koncert második felében (szünet nélkül zajlott az este): Szűcs Máté brácsaművész Weber Andante és Rondo Ungarese című darabját adta elő, nagy sikerrel, bár hadd jegyezzem meg, hogy az interpretáció sokkal jobb volt, mint amit ez a helyenként fantáziátlan mű megérdemel. Baráti Kristóf hegedűművész pedig Saint-Saëns Bevezetés és rondo capriccioso című darabját tolmácsolta, ezt az ijesztően virtuóz és mutatós koncertdarabot. Kevesen bírják azt a technikai tudást, mint amit Barátitól évek óta megszoktunk.

Második nap

Kedden délben Fejérvári Zoltán (zongora) és Várdai István (cselló) közösen játszott Mendelssohn-szonátája nagyon betalált nálam. Bevallom, kritikusként nem hiszem, hogy a zeneismerettel egyenesen arányos a műélvezet. Segít ugyan, ha viszonyba kerülök a kottával, még fontosabb azonban a nyitott szív, amit ez a szonáta teljesen megtöltött ezen a koncerten.

és feloldódott a határ a két előadó, az előadók és a közönség, valamint a mű és interpretálói között. Ilyenkor történik az, amire minden klasszikus zenei koncerten törekedni kell: hogy az előadás ne múzeumi bemutató, hanem maga a működésbe lépő szellem legyen, amit egykor a szerző a komponálással megörökíteni kívánt.

Várdai István és Fejérvári Zoltán (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

A hosszas színpadátrendezés alatt Bősze Ádám Mendelssohnról mesélt – ahhoz sajnos mégsem pakoltak elég sokáig, hogy be is fejezhesse a történetet –, majd az ifjú kamarazenekar, a Camerata Pelsonore Baráti Kristóffal Mendelssohn 13 éves korában komponált d-moll hegedűversenyét adták elő. Engem meglepett, mennyi invenció, mennyi kellem és küllem, magasság van ebben a darabban. A Román Mikola vezetésével játszó kamarazenekart nem hallottam korábban, a tagjai huszon- és harmincas éveikben járó fiatalok, de nagy hiba lenne, ha abbahagynák a közös zenélést, mert erős bemutatkozás ez a részükről. Baráti Kristóf ösztönös zenész, és része van a zenekar sikerében is. Nem vezényelte végig a darabot, de gesztusaival gyakran inspirálta a zenészeket, hogy a versenymű energikus pontjai megmutatkozzanak. Este a kaposvári református templomban is fellépett a zenekar, Dvorák Vonósszerenádjában Baráti a hegedűtuttiban ült.

Baráth Emőke próbál (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

A sűrű és változatos program pedig alkalmat ad arra, hogy Baráth Emőkét még egy körben méltassam. Este hat órától Gabriel Fauré keveset játszott La Bonne Chanson című ciklusát adta elő hetedmagával. A ciklus Paul Verlaine verseire íródott, illetve különleges együttesre: zongorára (Julien Quentin), két hegedűre (Kirill Troussov és Marc Bouchkov), brácsára (Szűcs Máté), csellóra (Várdai István) és nagybőgőre (Horváth Bence Dániel). Baráth Emőke – aki a színpadi történések katalizátora volt – évről évre mélyebb és eredetibb művész, aki láthatóan kerüli az operaénekesnek járó klasszikus előjogokat, a sztároló rajongást. Csak a zene érdekli, és az a lelkiállapot, amelyben a mű megszólal és célba talál. És célba talált, még úgy is, hogy szöveget nem kapott a közönség, pedig Tóth Árpád, Szabó Lőrinc és Garai Gábor is fordított ezekből a versekből. Egyet ide is másolok zárásul (a koncertet pedig ezen a linken lehet visszahallgatni), mintegy felerősítve magamban a Kaposfest-feeling utórezgéseit.

Ugye, a rosszak és buták...

Ugye, a rosszak és buták bármit fecsegnek
- kéjünk irígyei pörölnek ellenünk -,
olykor büszkék leszünk s mind engedékenyebbek.

Ugye, a szűk uton fürgén s vígan megyünk,
szerény ez út, de jó remény mutat derűs célt,
s hogy észrevesznek-e, közömbös lesz nekünk.

Elrejt a szerelem sötétlő rengetegként,
s a két szív, mely szelíd, békességet lehel -
két dalos csalogány, dicsőítik az estét.

Hogy a világ kezes vagy zord, nem érdekel
bennünket, tűrni kell, azzal mit sem törődve,
hogy simogat-e vagy céltáblaként kezel.

Minket oly drága és erős kapocs köt össze,
s mert úgyis miénk a gyémánt vértezet,
mosolygunk mindenen, s nem félünk semmitől se.

Mint elszánt szeretők, eltéphetetlenek,
Nem kérdjük, hogy a Sors szeszélye mily kegyes lesz,
kéz-kézben, boldogan megyünk mint gyermekek,

s egy-ütemben kopog léptünk is, ugye Kedves!

^{(Paul Verlaine: N'est-ce pas? Garai Gábor fordítása)}

A fesztivál harmadik napjáról itt olvasható beszámoló.