Klasszikus

Amikor a közönség tagja ugrik be megmenteni a koncertet

2023.10.11. 15:00
Ajánlom
Az Indiana Egyetemen zenetechnológiát oktató Scott Deal nem is sejtette, mikor feleségével helyet foglalt az Indianapolisi Szimfonikus Zenekar koncertjén, hogy hamarosan szüksége lesz ifjabb korában szerzett ütőhangszeres tudására.

Ismerik azt a viccet, hogy akinek koncert közben megcsörren a telefonja, annak fel kell mennie a színpadra, és beállni a fagottszólamba? Scott Deallel, az Indiana Egyetem zenetechnológia professzorával majdnem pontosan ez történt. Miközben gyanútlanul ült az Indianai Szimfonikus Zenekar koncertjén, és Beethoven Egmont-nyitányát hallgatta, észrevette, hogy (gondosan lenémított) telefonjára üzenet érkezett. A zenekar menedzsere írt neki, aki azt kérdezte Dealtől, nem ugrana-e be a koncert második felébe, ütőhangszeresként Prokofjev 5. szimfóniájába.

Mint kiderült, a zenekar egyik ütős művésze autóbalesetet szenvedett, bár nem sérült meg súlyosan, de a koncerten nem tudott részt venni.

Azt mondtam neki, hogy bár sokat zenélek, a Prokofjev 5.-et soha nem játszottam, és utoljára tizenhét éve álltam színpadon karmesteri irányítással

– idézte fel a történteket Deal. Ám végül mégis gondolt egy merészet, és ugyan torkában dobogó szívvel, de elvállalta, hogy beáll a produkcióba.

„Találtak nekem egy túlméretezett fekete zakót, szünetben végigvettük a kottát, aztán belevágtunk. Micsoda menet volt! Nagyon szeretem a zenekart, és évek óta van bérletem a koncertjeikre, de

a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy egész szimfóniát blattolhatok végig velük, közönség előtt.

Az ütős szólam nagyszerű volt, és rendkívül segítőkész. Ezt az estét sosem fogom elfelejteni!” – zárta az élménybeszámolót a sikeresen debütáló zenekari művész.

(Forrás: Slipped Disc)

Fejléckép: Az Indianai Szimfonikus Zenekar korábbi alkalommal (forrás: Tom Russo / Indiana Symphony Orchestra)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Színház

Ismét meghirdették a független előadóművészeket támogató Staféta pályázatot

Október 31-ig lehet jelentkezni a főváros által meghirdetett pályázatra, amely az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Plusz

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Vizuál

Amszterdamban és Tallinnban kezdi nemzetközi fesztiválkörútját Lakos Nóra új filmje

Először versenyez magyar családi film A-kategóriás fesztiválon: Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című alkotását ugyanis beválogatták a rangos Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál ifjúsági versenyprogramjába.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Klasszikus ajánló

Válogatott vonósnégyeseket hoz Magyarországra a MERITA projekt

A MERITA – Európai Kamarazenei Együttműködés keretében érkezik Magyarországra két izgalmas műsor-összeállítású vonósnégyes: a Skazka Kwartet a Fonóban ad koncertet október 12-én, a PuraCorda a BMC színpadán látható október 21-én.
Klasszikus hír

Neves internetes médiadíjért versenyez a Concerto Budapest közvetítése

Magyar komolyzenei, filmes és internetes világsiker: a Concerto Budapest 2024-es Mozart-napjának élő közvetítését beválasztották a 14. Lovie Awards döntőjébe.
Klasszikus ajánló

Christoph Eschenbach lép fel a MÁV Szimfonikus Zenekarral

Az együttes hatalmas megtiszteltetésnek tekinti, hogy a zenei élet egyik legizgalmasabb karmester-egyéniségének vezényletével két hangversenyt is adhat Budapesten, október 26-án, a Zeneakadémián, 27-én pedig a Pesti Vigadóban.
Klasszikus videó

„A zene öröm veled” – rendhagyó helyszínen forgatott kisfilmet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Október 1-jén, a zene világnapján tette közzé új imázsfilmjét a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amelyet az elhagyatott kelenföldi erőműben vettek fel. A történetben fontos szerep jut a Csuja Imre által megformált portásnak is.