Klasszikus

Amikor a viharvert seregből elit alakulat született

2002.12.05. 00:00
Ajánlom
Kobajasi Kenicsirónak olyan lelkes és elkötelezett rajongótábora van Magyarországon, amilyennel még a vezető hazai szimfonikus zenekarokat irányító karmesterek - Fischer Iván, Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Ligeti András - sem büszkélkedhetnek.

A japán maestrót novemberben mindhárom budapesti fellépésén tíz-tizenöt perces vastapssal jutalmazta a publikum, miközben Kobajasi pályájának - s mindenekelőtt az egykori Állami Hangversenyzenekar élén végzett tevékenységének - szakmai mérlege finoman szólva ellentmondásos. Miért hát a frenetikus siker, a feltétel nélküli bizalom és szeretet, amiben Kobajasi még huszonnyolc évvel a budapesti karmesterversenyen aratott győzelme után is részesülhet?

Megítélésem szerint ez a jelenség jórészt zenén kívüli okokkal magyarázható- Az említett, 1974-es karmesterversenyen a fél ország szívébe zárta a kicsit vicces külsejű, de annál barátságosabb, szélesen gesztikuláló ifjú japánt. A televíziós karmesterverseny akkoriban - s ez ma már teljesen elképzelhetetlen - majdnem ugyanolyan kultikus esemény volt, mint a Ki mit tud? vagy a táncdalfesztivál, így Kobajasi nevét nemcsak a zeneértők néhány tízezres köre, hanem a tévénézők sokkal szélesebb tábora is megismerte. Az akkori fiatalok - a mai ötvenes-hatvanasok - megjegyeztek maguknak néhány nevet és arcot, akik azonnal beugrottak, ha komolyzenéről esett szó. Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András mellett ebbe a szűk csoportba került be Kobajasi is, akiből versenygyőzelmét követően "tiszteletbeli magyar" lett, évente többször visszajött, s mindig lelkesen ünnepelték.

A problémák akkor kezdődtek, amikor Ferencsik János halála után Kobajasi vette át az ÁHZ (a mai Nemzeti Filharmonikusok jogelődje) szakmai vezetését. Ő ugyanis konfliktuskerülő karmester, s ez a típus az elmúlt évtizedekben igen sok kárt okozott a zenekaroknak. Szinte extázisban dirigálja végig a koncerteket, karizmatikus ereje a muzsikusokra is átragad, és az átlagosnál jobb teljesítményre sarkallja őket; a zenészeket szigorúan ellenőrizni és szükség esetén fegyelmezni, keményen próbálni, szürke hétköznapokat végigdolgozni viszont nem tud, és valószínűleg nem is akar. Az ilyen zeneigazgatók mellé kell egy korbáccsal felfegyverzett másodkarmester, akit nem szeretnek, de nélküle nem tud fejlődni a zenekar. Kobajasi viszont évekig teljesen egyedül volt az anyagi gondokkal, létbizonytalansággal, szakmai-morális problémákkal egyaránt küzdő ÁHZ élén, s ennek következménye egy lassú, majd egyre gyorsuló eróziós folyamat lett, aminek csak Kocsis Zoltán kinevezése vetett véget - hosszú évekkel Kobajasi távozása után.

Az elmúlt öt év a látványos fejlődés időszaka volt a Nemzeti Filharmonikusokká átkeresztelt együttes életében. A hozzáértő művészi és adminisztratív vezetés munkájának - s persze a kiemelt költségvetési támogatásnak - köszönhetően a mai NFZ felkészült, egységes, nemzetközi szinten is versenyképes együttes, igazi "elit alakulat". A Budapestre visszatért Kobajasi most ebben az állapotban találta egykori, viharvert hadseregét, hogy három estére újra felvegye "tábornoki" szmokingját. Hogy meglepődött és elgondolkodott-e a hatalmas változáson, nem tudni, mindenesetre magától értetődő természetességgel hozta a formáját. Ugrált, gesztikulált, hagyta magát sodorni a zenével, aztán pedig hálásan hajlongott, tolmácsot kért, és elmondta, hogy mennyire szereti a magyarokat, milyen nagy megtiszteltetés számára, hogy újra itt lehet (a harmadik koncerten ráadásul lányával együtt, aki Chopin e-moll zongoraversenyét játszotta).

Biztos, hogy ez az ember tud valamit, mert azok is könnyedén megbocsátottak neki, akiknek emlékezetében még élnek "régi bűnei".

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.