Gondolatban egy kicsit utazzunk vissza tizenkét évvel ezelőttre! Honnan jött az ötlet, hogy megalapítsák az Anima Musicae Kamarazenekart?

Annak idején a Zeneakadémián a barátaimmal sokat játszottunk kisebb kamarazenei formációkban, saját szervezésű koncerteken. A kötelező órák mellett is igényeltük, hogy minél többet együtt muzsikálhassunk. Általában a bécsi klasszika és a romantika darabjait adtuk elő, a barokk concertók világával pedig egymást ismertettük meg, például Corelli concerto grossóit úgy kezdtük játszani, hogy közülünk valaki vetette fel az ötletet.

Aztán 2009 nyarán egy kamarazenei kurzus keretében találkoztam Rolla Jánossal, a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar legendás koncertmesterével. Számomra ő az első és a legfontosabb példakép, akinek a zeneisége, a zenéhez való hozzáállása indította el a gondolatot, hogy a barátaimmal egy vonós kamarazenekari formációt kellene létrehoznunk. A kurzus után nekiálltam végigkérdezni őket, hogy lenne-e kedvük egy ilyen típusú együttesben kipróbálni magukat. Végül 2010 februárjában tudtuk elkezdeni a közös munkát, de még minden kihívást jelentett: honnan szerzünk kottát, sőt kottaállványt, hogyan tudunk időpontot találni, amikor mindenki ráér. Ezeknek a próbáknak a lényege egy játékos zenei önnevelés volt, autodidakta módon próbáltuk meg fejleszteni az együttjátszási képességeinket. Így kezdődött a kamarazenekar története, de csak hónapokkal később találtunk magunknak nevet. Amikor elhatároztuk, hogy mindenképpen együtt maradunk, tartottunk egy névválasztó gyűlést, ahol az Anima Musicae, tehát a zene lelke lett a győztes név. Ekkor döntöttünk úgy, hogy kellene egy bemutatkozó koncert. Eljöttünk az Óbudai Társaskörbe, Harsányi Mária igazgatónő pedig szeretettel látott minket, és helyet biztosított a számunkra. Így 2010. június 20-án az együttesünk már az új nevével is a közönség elé léphetett. Sose fogom elfelejteni ezt a napot, elképesztően hosszú készülési folyamat és nagy várakozás előzte meg, és végül telt ház előtt muzsikálhattunk, ami hatalmas lendületet adott, éreztük, hogy érdemes folytatni. Aztán szépen lassan beletanultunk, hogyan kell a magyar komolyzenei életben részt venni, számos siker és díj is segített, hogy ismertebbé váljunk, és mára az Anima Musicae az ország egyik legfoglalkoztatottabb vonós kamarazenekarává vált.

G. Horváth László a zenekar próbáján (Fotó/Forrás: Anima Musicae Kamarazenekar)

Mennyire változott meg az évek alatt a zenekar profilja, célkitűzései?

A fő cél egyáltalán nem változott, annak idején azt tűztük magunk elé, hogy létrehozzunk egy szeretetközösséget, és közben megpróbáljunk a lehető legmagasabb színvonalon együtt játszani. Tehát egymás támogatva, segítve próbáljunk eljutni a szakmai csúcsokra. Konkrét díjak, koncertek nem lebegtek a szemünk előtt, hanem azt akartuk, hogy a zeneművek minél tökéletesebben szólaljanak meg. A mai napig ez a legfontosabb motivációnk. Az alapítótagok közül hatan maradtunk, volt némi fluktuáció, ahogyan mindenki igyekezett megteremteni az egzisztenciáját, családot alapítani, de a mai napig olyan emberek játszanak a zenekarban, akik a kamarazenélést érzik a legfontosabb szakmai területüknek.

Ha nem is szerepeltek konkrét koncertek, díjak a céljaik között, biztosan akadtak olyanok, amelyek nagy hatást gyakoroltak a zenekar életére.

Igen, számos ilyen adódott, az Anima Musicae története egyfajta hullámzásként zajlott, egyfelől sokat kellett küzdeni a szervezéssel és a praktikus dolgokkal, de amikor kezdtünk elfáradni, vagy nem volt ötletünk, hogy merre folytassuk, mindig jött egy siker, egy díj vagy felkérés, ami továbblendítette a zenekart. Például a bemutatkozó koncertünk után azt se tudtuk, mi lesz a következő lépés, de ott volt a koncerten Gerő Péter közgazdász, aki nagyon szereti a komolyzenét, meghallgatott minket, és felajánlotta, hogy nyáron tartsunk egy alkotótábort a birtokán. Ez egy óriási lehetőség volt, mert azt a munkát, amit év közben heti egyszer tudtunk végezni, itt egészen máshogy közelíthettük meg. Elmentünk hozzá, egy mindentől távol eső kis faluba, és egy héten keresztül napi nyolc órát próbáltunk, a végén pedig adtunk egy koncertet. Olyan intenzíven tudtunk dolgozni, hogy rögtön összecsiszolódott a csapat, mind emberi, mind szakmai szempontból, és így tudtunk nekivágni a következő évadnak.

Később megkaptuk a Junior Prima Díjat, ami fontos visszajelzés volt, és a 2011-es, bécsi versenygyőzelmünk is sokat jelentett, mivel már az is nagy eredmény volt, hogy egyáltalán el tudtunk indulni rajta, aztán viszont fölényes sikert arattunk. Jelentős szerepet töltöttek be a zenekar életében azok az alkalmak is, amikor kiváló szólistákkal dolgozhattunk, például Baráti Kristóffal, Kelemen Barnabással, később a külföldi vendégművészekkel, Kirill Troussovval, Giovanni Guzzóval, Alexander Sitkovetskyvel – ők mind elképesztő karakterek, már maga a találkozás is nagyon sokat jelentett, hát még, amit tanultunk tőlük! Több zeneszerzővel is szoros kapcsolatot ápolunk, például Dukay Barnabással, Tornyai Péterrel. Feltétlenül kiemelném még Rados Ferencet, 2013-ban játszottunk vele először, és már maga a próbafolyamat rendkívül izgalmas volt. Teljesen átalakult a darabokhoz való viszonyunk, sikerült megtanulnunk tőle, milyen módon engedjük szabadjára a hangokat, hogy önálló életük lehessen. Addig próbáltuk felépíteni a saját szabályrendszerünket, kitalálni, mit hogyan kell játszani, de akkor rájöttünk, hogy nem szabad ilyen merev struktúrákban gondolkodni, hanem képesek lettünk a zenén keresztül kinyitni a műveket.

G. Horváth László (Fotó/Forrás: Anima Musicae Kamarazenekar)

Hogyan állt össze az ünnepi koncert műsora?

A születésnapi koncertünk minden évben egyfajta visszaemlékezés, az évadból is szoktunk darabokat válogatni, de igyekszünk újdonságot is belevinni a programba.

Ezekre az alkalmakra általában kitalálunk valamilyen koncepciót, csináltunk már összművészeti fesztivált, volt, hogy egy ilyen koncertre hívtunk meg először egy nagy szólistát, most pedig az jutott eszünkbe, hogy szeretnénk betekintést engedni a zenekar hétköznapjaiba, mivel egy koncertet hallgatva a közönség valószínűleg nem tudja, milyen út vezetett odáig. Szívesen megosztjuk a közönséggel a sok közös emlékünket, ezért történeteket kerestünk az elmúlt tizenkét évből. Így lett a koncert címe 12 év – 12 történet. A külföldi vendégszereplések alkalmával mindig történik valami izgalmas, egy komikus eset, vagy hirtelen meg kell oldani egy problémát. Ezekből is látszik majd, milyen erős összhang működik a zenekar tagjai között, emberileg milyen szorosak a kapcsolatok, egymást segítve mindig elő tudtunk rukkolni egy jó megoldással. Az lesz a koncepció, hogy én elmesélem a 12 anekdotát, és mindegyikhez választottunk egy zeneművet az esethez köthető koncert műsorából, jobbára csak egy-egy tétel, például Holst, Elgar, Mozart, Grieg Josef Suk, Bartók Béla, Dukay Barnabás műveiből.

Mi vár a zenekarra a jövőben? Merre szeretnék folytatni?

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már kialakult a művészi koncepciónk, és minden olyan területtel tudunk foglalkozni, ami fontos számunkra. Kész a következő évadunk, lesznek bérletsorozataink, de ugyanúgy kiemelt figyelmet fogunk fordítani az ifjúsági koncertekre, ahogy a kortárs zeneművek bemutatására is. Egy munkával teli, izgalmas évadot tehát már látunk magunk előtt, az elkövetkező évek legnagyobb feladata pedig az lesz, hogy végre fix státuszt biztosítsunk a tagjaink számára. Az Anima Musicae nem egy projektzenekar, hanem minden nap próbálunk, mindenkit folyamatosan lekötnek a feladatok. Meg kell erősíteni a háttérszervezetet, mert a művészi munka is csak akkor lehetséges.

 Támogatott tartalom.