Klasszikus

Amikor Maria João Pires másik zongoraversennyel készült, mint a zenekar

2019.07.23. 13:45
Ajánlom
Ma ünnepli 75. születésnapját Maria João Pires, az egyik legjobb Mozart-játékos az elmúlt évtizedekből. Leghíresebb koncertfelvételével köszöntjük őt.

Felcsendül Mozart d-moll zongoraversenyének (K. 466) nyitótétele, a szólista, Maria João Pires arcán megannyi érzés. Aztán azt mondja a karmesternek, Riccardo Chailly-nek:

Megpróbálom.

A zenekar az amszterdami Concertgebouw zenekara, 1997-ben vagyunk, egy délideji koncerten. A hangulat kicsit informálisabb, a karmester nyakában törölköző. Így fordulhatott elő az is, hogy nem próbáltak előtte.

Az első hangoknál Pires rájött, hogy nem a megfelelő Mozart-zongoraversennyel készült.

A videón jól látszik, hogy Chailly a szólistára néz. „Ezt játszottad az elmúlt évadban is velünk. Biztos vagyok benne, hogy meg tudod csinálni, méghozzá jól.”

A karmester a kamerának arról beszél, hogy lenyűgözte, ahogy Pires egyetlen perc alatt a másik zongoraversenyre „hangolta” magát. Ahogy leüti az első billentyűket, érezzük, hogy nem lesz baj.

Hallgassa meg a teljes zongoraversenyt itt!

Isten éltesse Maria João Pirest 75. születésnapján!

Fotókredit: Felix Broede / Deutsche Grammophone; YouTube

Maria João Pires: Soha nem volt jó kapcsolatom a zongorával

Kapcsolódó

Maria João Pires: Soha nem volt jó kapcsolatom a zongorával

Pár hónapja hírt adtunk arról, hogy Maria João Pires elköszön a színpadtól. Egy friss interjúban meglepő kijelentést tett: „A zongora a legfőbb oka, hogy visszavonulok. Soha nem volt jó kapcsolatom vele.”

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.
Klasszikus ajánló

Ősi rítust idéző Eötvös darab is elhangzik a MIKAMO koncertjén

A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar legújabb programjában az emberi létezés különböző állapotait, az identitást és az érzékelést helyezi középpontba: az erre reflektáló darabokból összeállított műsorukat május 17-én a BMC-ben mutatják be.
Klasszikus ajánló

Filmzenétől balettig – amerikai zenei különlegességek hallhatók az Opera koncertjén

A Csillagok háborúja főcímzenéje, az Egy amerikai Párizsban, valamint Bernstein Candide című operettjének részletei is elhangzanak az Operaház Aranykor: Amerikai szépség című hangversenyén, május 18-án.