Anekdotázva emlékezünk Kodályra

Az egészséges életmód apostola

Ferencsik János mesélte, hogy amikor felment Kodályék lakására, a zeneszerző rögtön kiabált Emma asszonynak: „Emma, hol a rum? Nem látod, hogy Ferencsik van itt?”

A gintől viszont óva intette: „Abból ne igyék túl sokat. Beecham is abba halt bele...”

Bónis Ferenc zenetörténész pedig a délutáni fodormentateákról számolt be. „Mire jó ez, tanár úr?” „Mindenre!” – hangzott a lakonikus válasz.

kodaly zoltan-620x330

Őt mindenki ismerte

Kodály érinthetetlen tekintély volt még az elnyomó hatalom számára is, mindenki ismerte és mindenki felismerte. Egyszer a barátaival vidéken sétált, amikor elhaladt mellettük kerékpáron két paraszt. Az egyik majd leesett a bicikliről, úgy meresztette a szemét. Aztán, amikor azt hitte, már nem hallják őt, odakiabált a másiknak: „Te János, ez az öreg Kodály volt.”

Kapcsolódó

Ötven éve hunyt el Kodály Zoltán

Népdalgyűjtő utak, barátság Bartókkal, a Háry János, relatív szolmizáció. Annyi minden jut eszünkbe Kodály nevét hallva. És még mindig van felfedeznivaló ebben a páratlan életműben.

Vakparádé

Anekdota egy anekdotáról, avagy a Kincses kalendárium 1982-es számából származik a következő történet, melyet Eősze László mesélt. Kodály az ötvenes évek végén szakmai kérdésben telefonálgatott felsőbb hivatalnak. Hiába próbálta meggyőzni a vonal másik végén ülőt, a végén dühösen kellett letennie a kagylót. Felkiáltott:

Vakparádé! Mindig csak vakparádé!

„Mire érti ezt, tanár úr?”

„Hát úgy járok, mint az egyszeri újonc, aki az őrmester kioktat: ha vakparádé van, úgy álljon, mint a cövek! Az újon alázattal kérdi, mi az a vakparádé. Az őrmester törpeng a kérdésen, aztán mérgesen rákiált az újoncra. A vakparádé – az vakparádé!”

A szó, amit az őrmester keresett, egy katonai szakszó még a Monarchia közös hadseregének idejéből: Wachtparade. Az őrgárda díszfelvonulását jelenti.

Az óvodások is szerették

Rendkívül szeretett a gyerekek között lenni. „Ugye te a Télapó is vagy néha?” – kérdezte tőle egy kislány.

„Örülnék, ha a zeneakadémisták is ilyen szépen énekelnének, mint ti” – ezt pedig Kodály mondta egy alkalommal.

Nem adta könnyen a barátságát

Nádasdy Kálmán operarendező még fiatalember volt, mikor elhatározta, hogy Kodálytól szeretne tanulni. Telefonon kereste, leveleket írt neki, de semmi választ nem kapott. Egyszer a Király utca sarkán, a Zeneakadémia közelében sikerült elcsípnie. Megállította, és megkérte, hogy hadd tanulhasson nála. Kodály bizalmatlanul méregette a fiatalembert, aztán megkérdezte:

Ért maga a dinnyékhez?

Nádasdy torkán fennakadt a szó, de a zeneszerző folytatta: „A Lövölde térre megyek dinnyét venni, ha van kedve, tartson velem.”

A piacon Kodály kiválasztott négy szép dinnyét, kettőt Nádasdy kezébe nyomott, kettőt a hóna alá csapott. Némán útnak indultak. Egészen Hűvösvölgyig gyalogoltak, ott aztán Kodály megállt a házuk előtt, és így szólt: „Úgy látom, van magában segítőkészség. Ha komolyan gondolta a tanulást, várjon meg csütörtök délután a Zeneakadémián.”

Pontosan tudta, mit várhat el tanárként

... amikor tanítványának ezt mondta: „Maga nem ismeri a zeneirodalmat! Jövő szerdáig ismerje meg, kérem.”