Klasszikus

Anne-Sophie Mutter megszólalt a mobiltelefonos incidens kapcsán

2019.10.08. 13:05
Ajánlom
Múlt héten egy hallgatója filmezni kezdte, mire megszakította a koncertet. Anne-Sophie Mutter a New York Timesnak beszélt az esetről.

Az első tételnek vége, koncentrálni és megnyugodni szeretnék. Aztán elővesz egy második telefont és egy külső akkumulátort. Folytattam a második tétellel, de forrt bennem a méreg. Teljesen kiestem a flowból!

Ezt nyilatkozta Anne-Sophie Mutter a múlt heti incidens kapcsán, amelyről mi is beszámoltunk. A közönség egy tagja az első sorokban filmezni kezdte az előadást, mire Mutter rászólt, hogy tegye el a telefonját. Utóbb kiderült, hogy a hallgató hamar elnézést kért. A hegedűművész a New York Times cikkében szólalt meg az eset kapcsán, amely Beethoven Hegedűversenye közben történt.

Anne-Sophie Mutter ráparancsolt egy hallgatóra, hogy tegye el a telefonját

Kapcsolódó

Anne-Sophie Mutter ráparancsolt egy hallgatóra, hogy tegye el a telefonját

A német hegedűművésznő ráunt, hogy a koncerttermekben sem menekülhet a telefonok kamerái elől, és félbeszakította Beethoven Hegedűversenyét.

„Úgy éreztem, megsértették a művészi produktumhoz való jogomat” – nyilatkozta. – „Művészként nagyon figyelek rá, mit rögzítek – saját hangmérnökkel, jól bemikrofonozott helységben dolgozom. A hang az enyém, és szeretném, ha az, ami a felvételre kerül, tükrözze, ahogy dolgoztam a darabon.”

Anne-Sophie Mutter elmondta, hogy a közönség helyeslése kísérte, amikor helyre tette a hallgatót. Arra a felvetésre, hogy az ehhez hasonló szigorú etikett elriasztja a fiatalabb zenekedvelőket, azt mondta, hogy sok popzenésznek is probléma a mobiltelefonok jelenléte. „Egy ilyen esemény szépsége – legyen pop vagy klasszikus koncert – az, hogy ott legyünk, és személyes élményt szerezzünk.”

A mobiltelefonok csörgéséről koncerten (és egyéb bölcsességek)

Kapcsolódó

A mobiltelefonok csörgéséről koncerten (és egyéb bölcsességek)

Cikkecske, amelyben a médiapiaci színtéren nem elhanyagolható súlyú művészeti portál tollnokát mobilringtón zökkenti ki Bachból.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Klasszikus

Ragyogó sötétségem – beszélgetés Érdi Tamással

Érdi Tamás zongoraművész december 17-én a Benczúr Házban ad ünnepre hangoló koncertet, az Egész nap karácsony rendezvény záróakkordjaként.
Könyv

Vámos Miklós: Remek megragadása annak, mi is a szépirodalom

Vámos Miklós ebben a hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Állandó rovatában ezúttal Sasha Marianna Salzmann Az emberben legyen szép minden című kötetével foglalkozik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Klasszikus gyász

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Klasszikus gyász

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus interjú

A revü világát idézi meg a Szolnoki Szimfonikusok újévi gálája

Január 20-án tizedik alkalommal tart újévköszöntő hangversenyt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A különleges jubileum alkalmából Patkós Imrével, az együttes ügyvezető-szakmai igazgatójával beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koppándi Jenővel lép fel az Anima Musicae

Folytatódik a zene lelkéről elnevezett kamarazenekar nagy sikernek örvendő sorozata, amelyen hazánk kiváló hegedűművészei vezetik egy-egy hangverseny erejéig az együttest.