Klasszikus

Anne-Sophie Mutter ráparancsolt egy hallgatóra, hogy tegye el a telefonját

2019.10.02. 09:30
Ajánlom
A német hegedűművésznő ráunt, hogy a koncerttermekben sem menekülhet a telefonok kamerái elől, és félbeszakította Beethoven Hegedűversenyét.

Beethoven csodálatos mesterművét, a D-dúr hegedűversenyt adta elő Anne-Sophie Mutter a Cincinnati Szimfonikus Zenekarral szeptember 28-án, amikor az incidens történt. A lassú tételnél tartottak, amikor a művésznő megállt, és kérdőre vonta az egyik hallgatót, aki az egyik szemtanú szerint „a második vagy a harmadik sorban” videózta az előadást.

Vagy lemegyek a színpadról, vagy elteszi a telefont

– mondta neki.

A zenekar újrakezdte a második tételt, a koncert további része zavartalan volt.

Frissítés 10.02. 14:00

Korábbi híradásunk szerint a közönség tagja visszaszólt Mutternek, ez azonban nem igaz. Egy új híradás szerint több hallgató arról számolt be, hogy a külföldi hölgy rögtön bocsánatot kért, és hangsúlyozta, nem tiszteletlenségből használta a mobiltelefonját.

Hallgassa meg a művésznő és a Bostoni Szimfonikusok (vez. Seiji Ozawa) előadásában a versenyművet!

Az okostelefonoknak ritkán lehet helyük a koncerttermekben, de a telefoncsörgések egyre gyakrabban zavarják meg a zenét. Erről a jelenségről legutóbb itt írtunk.

A mobiltelefonok csörgéséről koncerten (és egyéb bölcsességek)

Kapcsolódó

A mobiltelefonok csörgéséről koncerten (és egyéb bölcsességek)

Cikkecske, amelyben a médiapiaci színtéren nem elhanyagolható súlyú művészeti portál tollnokát mobilringtón zökkenti ki Bachból.

Fejléckép: Anne-Sophie Mutter és Lambert Orkis a Carnegie Hallban adnak koncertet 2013-ban. Fotó: Hiroyuki Ito/Getty Images Hungary

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Színház

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Ősi rítust idéző Eötvös darab is elhangzik a MIKAMO koncertjén

A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar legújabb programjában az emberi létezés különböző állapotait, az identitást és az érzékelést helyezi középpontba: az erre reflektáló darabokból összeállított műsorukat május 17-én a BMC-ben mutatják be.
Klasszikus ajánló

Filmzenétől balettig – amerikai zenei különlegességek hallhatók az Opera koncertjén

A Csillagok háborúja főcímzenéje, az Egy amerikai Párizsban, valamint Bernstein Candide című operettjének részletei is elhangzanak az Operaház Aranykor: Amerikai szépség című hangversenyén, május 18-án.
Klasszikus hír

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Klasszikus hír

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Klasszikus ajánló

Az amerikai zene dékánjától Spielberg zeneszerzőjéig – az Újvilágba kalauzol a Danubia Zenekar

Az amerikai klasszikus és igényes könnyűzene világába vezet el a Danubia Zenekar június 1-ji koncertje a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol Copland 1943-as fanfárjától a jelen amerikai ihletéésű muzsikájáig utazhatunk.