Klasszikus

Arany Angyal Edinburghban a Fesztiválzenekarnak

2008.08.31. 00:00
Ajánlom
Óriási sikerrel vendégszerepelt a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar a ma záródó Edinburghi Nemzetközi Fesztiválon.

A világ legnagyobb művészeti fesztiválja a korábbi fellépések kedvezõ fogadtatását követõen ezúttal - szinte páratlan módon - négy hangversenyre hívta meg a magyar együttest. Az óriási közönségsiker megkoronázásaként most - Valery Giergiev Prokofjev-sorozata mellett - a Fesztiválzenekar kapta a legkimagaslóbb zenei produkciónak járó Arany Angyal-díjat. A díjat a kritikusok és a közönség véleménye alapján a Herald, Skócia legrangosabb napilapja itéli oda minden évben. A Fesztiválzenekar és Fischer Iván elsõ edinburgh-i fellépésük alkalmával, 1997-ben már elnyerték a rangos díjat.

A BFZ augusztus 23-án és 25-én szimfonikus zenekari, augusztus 24-én és 26-án kamarazenei műsorral lépett fel az Usher Hallban és a Queen's Hallban. A négy koncert - és az egész idei fesztivál - közös vezérfonala a népi és magas kultúrák lehetséges kapcsolódási pontjai, egymásra hatása voltak. Ennek jegyében az augusztus 23-i koncert Brahms, Sarasate és Liszt művein keresztül a cigányzene hatását mutatta be a 19. század második felének klasszikus zenéjére, míg az augusztus 25-i hangverseny középpontjában Dvorák és Bartók művészetének népzenei gyökerei álltak.

A két kamarazenei koncerten elhangzó művek arra világítottak rá, hogyan alakította ki a közép-európai régió klasszikus hagyományokban gyökerezõ, mégis egyéni komolyzenei nyelvét. Az augusztus 24-i hangversenyen a Haydnt Eszterházán követő Hummel Zongoraötöse mellett elhangzott Bartók fiatalkori, késő romantikus Zongoraötöse és a zeneszerző "saját" hangját már legmagasabb fokon bemutató remekmű, a Kontrasztok. Az augusztus 26-i koncert műsorán Seiber Mátyás Szerenádja, Enescu Dixtourja és Dohnányi Zongoraötöse szerepeltek.

Az 1947-ben alapított Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál Európa egyik legpatinásabb és legrangosabb összművészeti fesztiválja, ami tulajdonképp két fesztiválból áll: a nemzetközi zenei élet meghatározó zenekarait, operaegyütteseit, kamaraformációit, szólistáit, valamint színházi együtteseit felvonultató "nagy" fesztiválból, illetve az alternatív és amatőr művészeknek bemutatkozási lehetőséget kínáló Fringe-ből, amely keretében idén 247 helyszínen, 18 792 résztvevővel 2088 előadásra került sor.

A "nagy" fesztivál idei zenei eseményeire a Fesztiválzenekar és Fischer Iván mellett olyan rangos együttesek-szólisták kaptak meghívást, mint a Drezdai Staatskapelle Zenekar, a Londoni Szimfonikusok, a Les Arts Florissants zenekar, a Collegium Vocale, Alfred Brendel, Valery Gergiev, Leonidas Kavakos, Mischa Maisky, Fasil Say, Gustavo Dudamel, Dmitri Hvorostovsky, Sakari Oramo, a Monteverdi Kórus, a Forradalom és Romantika Zenekara, Ilan Volkov, John Eliot Gardiner, a szent-pétervári Marinski Opera, Anne Sofie von Otter, a Beaux Arts trió, Ivan Moravec, Oliver Knussen, Charles Mackerras, Karita Mattila, Roby Lakatos, Helene Grimaud, Keith Lewis, Fabio Luisi.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt
Klasszikus magazin

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Klasszikus magazin

Bach és a létezés szakrális matematikája

Milyen zeneeszmény vezette Johann Sebastian Bachot odáig, hogy saját és Isten nevét egyetlen ütemben rejtse el a kottában? A lipcsei zeneszerzőt gyakran emeljük a legmagasabb piedesztálra, miközben merőben máshogy gondolkodott a zenéről, mint ahogy mi tesszük. Nem öncélú önkifejezésnek tartotta, hanem egy magasabb igazság keresésének.