Klasszikus

Aranyozott hegedűvel a jéghokis hírességek csarnokában

2008.02.04. 00:00
Ajánlom
2008-ban Lambert Chen nyerte a klasszikus zenei Stanley-kupának is nevezett Arany hegedű-díjat.

Az idén másodszor átadott százezer kanadai dollár (kb. 15 millió forint) értékű aranyozott hangszer mellé húszezer dolláros ösztöndíj jár, amelyet Chen, a montreali McGill Egyetem zenei fakultásának doktorandusz hallgatója Torontóban, a Hockey Hall of Fame-ben kap meg. Az elismerés alapítója, Seymour Schulich kanadai üzletember, aki maga is a McGill padjait koptatta, igaz, gazdasági szakon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Törőcsik Mari

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Vizuál

Az újrakezdés filmjei

Egyre közelebb kerül az újranyitás gondolata, bár a bemutatókat még halogatják, de előbb-utóbb moziba is mehetünk. Addig is öt olyan klasszikus magyar filmet ajánlunk a Filmio kínálatából, amelyekben a hősök élete teljesen más irányt vesz.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Fiatalítást ígér Gustavo Dudamel, a Párizsi Opera új zeneigazgatója

A venezuelai karmestert nevezték ki a Párizsi Opera zeneigazgatójának, aki hat évre szóló szerződést kötött az intézménnyel – írta meg a Papageno, a Slipped Disc zenei portálra hivatkozva.
Klasszikus hír

Idén is tehetségek után kutat a Virtuózok

2021-ben is várja a fiatal előadóművészek jelentkezését a legnépszerűbb hazai komolyzenei tehetségkutató. A felhívás már elérhető a műsor oldalán.
Klasszikus zongora

Domingo támogatásával jutott mesterzongorához Balázs-Piri Soma

A Virtuózok ifjú tehetsége évek óta gyűjtött egy mesterzongorára, végül Plácido Domingo támogatása révén teljesülhetett a zongorista dédelgetett álma.
Klasszikus nekrológ

A legendák köztünk élnek – Búcsú Orczi Géza előadóművésztől

Az Artisjus-díjas ütő- és pengetős hangszeres művész április 9-én, 65 éves korában hunyt el. Orczi Géza hangszerkészítő mesterként és restaurátorként is tevékenykedett, halálával kifejezhetetlen űrt hagy maga után.
Klasszikus gyász

80 éves korában elhunyt Bartalus Ilona zenepedagógus, karvezető

Az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógust, karvezetőt, a Duna Televízió egykori főszerkesztőjét és zenei vezetőjét hosszan tartó betegség után, 81. életévében érte a halál.