A XVII. Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál – követve a Pannonhalmi Főapátság 2021-es témáját – az emlékezet mélyen emberi tapasztalatára figyel, középpontba állítva Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkásságát. Liszt olyan művei szólalnak meg augusztus 27-29. között a Pannonhalmi Főapátság különleges tereiben, amelyek által a fesztivál elsősorban a modern, újító oldaláról szeretné megismertetni a közönséggel a klasszikus zeneszerzőt, párba állítva a Dukay-életművel, egyúttal méltón illeszkedve Pannonhalmához. A fesztivál zenei művészeti vezetését idén Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművészek vállalták, akik zongoraművész fiukkal, Ránki Fülöppel együtt alakították ki a fesztivál gerincét adó öt hangverseny programját és Lantos István, Nemes László Norbert, az Új Liszt Ferenc Kamarakórus, valamint Tabajdi Ádám mellett közreműködnek a fesztiválon.
A művészházaspár korábban nem vállalt művészeti vezetői feladatot, de Pannonhalmához sok szállal kötődnek, így örömmel mondtak igent a felkésére.
A fesztivál neve időíveket jelent, és arra utal, hogy ez a közösség visszatekint a múltba, hagyja magát inspirálni általa, de mindezt kortárs környezetben teszi. Vagy éppen fordítva, egymás mellé helyezi a klasszikus és kortárs alkotást, és a közöttük levő feszültségmezőbe ereszkedik bele. Végeredményben összeköt és feszültséget teremt, inspirál.
Az emlékezet mellett a fesztivál idei fő üzenete, a személyesség – A személyesség alkalma – , amelyet Dejcsics Konrád bencés szerzetes, fesztiváligazgató így fogalmazott meg: „A koronavírus-időszak után sokunk számára felértékelődnek a személyesség és a közösség alkalmai. Az elmúlt egy év során
megtanultuk értékelni és becsülni azokat a helyzeteket, amikor átélhetjük összetartozásunkat, és amikor megérinthet bennünket emberi kapcsolataink ereje és mélysége. Talán ez az, amit a személyesség fogalmán értek.
A pannonhalmi fesztivál ereje mindig is a találkozásokban és a mély egymásra hangolódásban rejlett. Idén a fesztivál minden történésében a személyességnek ezeket a megnyilvánulásait kereshetjük és találhatjuk meg. Hiszem azt, hogy a találkozásokban, eseményekben és programokban átélhető személyes mélység önmagán túl is mutat – ez a Szent Hegy üzenete valójában – Istenre, a Legmélyebbre és Legszemélyesebbre. Ferenc pápa szavai szerint: „az istenközpontúság útja az emberközpontúságon át vezet” – foglalta össze a fesztiváligazgató.
Klukon Edit az idei hangversenyprogram kapcsán elmondta: „A fesztivál három napja alatt idén öt koncerten összesen ötven mű hangzik el. A zeneművek az első hangtól az utolsóig szoros kapcsolatban vannak egymással, bár a hangversenyek önmagukban is önálló egészek. Konrád atya örömmel fogadta a programjavaslatunkat. Olyan fontos, de ritkán játszott Liszt-művek hangzanak el, mint például a Septem sacramenta, a Mise orgonára, a Requiem, vagy a kórusművek többsége. A zárókoncert érdekessége, hogy Liszt Via crucisa mellett a három zongoraművész egy-egy Dukay-szólóművet játszik el.”
„Megtiszteltetés számunkra, hogy Lantos István, Nemes László Norbert és az Új Liszt Ferenc Kamarakórus, valamint Tabajdi Ádám elfogadták meghívásunkat” – tette hozzá Ránki Dezső.
„Liszt idén lenne 210 éves, ennek a harmadához Dukay Barnabás tavaly már elérkezett, én a hetvenet most ősszel töltöm be.”
Az irodalmi programok részeként a 100 éve született, és 40 éve elhunyt Pilinszky Jánost idézi meg a háromnapos rendezvény. A 20. század egyik legjelentősebb költőjéről dokumentumfilmekkel, költészetéről pedig összeművészeti előadással emlékezik meg a fesztivál, melyen Marno János József Attila-díjas költővel is találkozhatunk.
A Pannonhalmi Főapátság szellemi környezetében komoly alkotóműhely is kibontakozik. Krajcsovics Éva Munkácsy-díjas festőművész kiállítása, valamint a Láthatatlan spektrumok időszaki tárlat mellett egy 20 fős, képzőművészeti hallgatókból álló alkotótábor keretében megszülető műalkotások befogadóivá is válhatunk.
A szerzetesközösség személyes jelenlétével továbbra is lehetőséget kínál az ezeréves monostor még mélyebb megismerésére,
nem csupán az imádságaik és spirituális vezetéseik által, hanem azzal is, hogy bebocsátást engednek az apátság olyan elzárt tereibe, amik a hétköznapokban a látogatók előtt zárva maradnak.
A részletes program és jegyek ezen az oldalon érhetők el.
Támogatott tartalom.