Klasszikus

Átadták a Gramofon - Klasszikus és Jazz díjait

2007.11.01. 00:00
Ajánlom
Szerda este nagy érdeklődés mellett adták át a Gramofon - Klasszikus és Jazz folyóirat zenei díjait a Kogart Házban. Az est fényét tovább emelte, hogy a díjátadó után minden idők egyik legsikeresebb hazai jazz-zenekara, a Magyar Jazz Quartet tartotta lemezbemutató koncertjét.

A 2007. évi Magyar Klasszikus Zenei Díjat a Gramofon Zenekritikai Műhely tagjaiból álló zsűri az európai koncertélet egésze szempontjából is meghatározó, kiemelkedően sikeres tevékenységéért, zenetörténeti ritkaságok felkutatásáért, nyilvános előadásáért és hanglemezre rögzítéséért, valamint különös tekintettel a Pleyel duplazongora népszerűsítéséért az Egri-Pertis Duónak ítélte.

A 2007. évi Magyar Jazz Díjat a Gramofon Zenekritikai Műhely tagjaiból álló zsűri a Los Angeles-i Thelonious Monk Institute of Music-on szerzett ismereteinek különösen kreatív hasznosításáért, a New York-i koncertéletben betöltött mind fontosabb szerepéért, a hazai koncertéletben való egyidejű rendszeres részvételéért, valamint a hangszeres tudás mellett megnyilvánuló zenekarvezetői és zeneszerzői tudásáért Németh Ferenc dobművésznek ítélte.

Ugyanekkor osztották ki a kategóriadíjakat azon lemezek között, amelyeket a Gramofon folyóirat zenekritikusi gárdája az elmúlt évben a legmagasabb pontszámmal illetett. A végeleges sorrend szavazás után alakult ki:

Kategórianyertesek:
Hazai előadó kategóriában
Klasszikus zene:
Mahler: II. szimfónia – Budapesti Fesztiválzenekar, a Magyar Rádió Énekkara, vezényel: Fischer Iván (Channel Classics–Karsay és Társa)
Jazz:
Tóth Viktor, Hamid Drake, Szandai Mátyás, Kovács Ferenc: Climbing With Mountains (BMC Records)

Külföldi előadó kategóriában:
Klasszikus zene
Bach: Motetták – Hilliard Ensemble (ECM Records–MusiCDome)
Jazz:
Michael Brecker: Pilgrimage (Heads Up – Universal)

Klasszikus DVD kategóriában:
Britten: Gloriana – J. Barstow, T. Randle, E. McGilloway; English Northern Philharmonia, vezényel: Paul Daniel; rendezte: Phyllida Lloyd (Opus Arte – Mevex)

A Gramofon Zenekritikai Műhely a HVG internetes oldalának Kultúra rovatában vezeti zenekritikai rovatát, amelyben évente mintegy nyolcvan zenei beszámolót jelentet meg a hazai koncertélet jelentős eseményire összpontosítva.

Az 1986 augusztusában alakult Magyar Jazz Quartetet minden idők egyik legsikeresebb hazai jazz-zenekaraként tartják számon. Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Vasvári Pál (basszusgitár), Csepregi Gyula (szaxofon) és Szende Gábor (dob) húsz után álltak ismét össze, hogy megjelentessék Last Time Together című lemezüket, amely a Gramofon Klasszikus és jazz kiadó gondozásában látott napvilágot.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.
Színház

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.
Színház

Az emlékezés rózsái a Nemzeti Színház előtt

Gyűlnek a virágok a Nemzeti Színház épülete előtt, ahol a pénteken elhunyt Nemzet Színésze, Törőcsik Mari tisztelői róhatják le kegyeletüket.
Jazz/World

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.
Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Várjon Dénes szólóestjével folytatódik az MVM Koncertek

A Kossuth-díjas zongoraművész live-streaming módon közvetített koncertjét április 20-án tartják Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus nekrológ

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Klasszikus hír

Kamara a karmesterrel - Új online sorozatot indít az Óbudai Danubia Zenekar

Vasárnap este 18 órakor debütál a zenekar Facebook-oldalán az ÓDZ legújabb sorozata. Hámori Máté vezetésével kötetlen beszélgetések és kamarazenélés során ismerkedhetünk meg a muzsikusok zenéhez fűződő viszonyával és az újrakezdés terveivel.  
Klasszikus hír

Fiatalítást ígér Gustavo Dudamel, a Párizsi Opera új zeneigazgatója

A venezuelai karmestert nevezték ki a Párizsi Opera zeneigazgatójának, aki hat évre szóló szerződést kötött az intézménnyel – írta meg a Papageno, a Slipped Disc zenei portálra hivatkozva.
Klasszikus hír

Idén is tehetségek után kutat a Virtuózok

2021-ben is várja a fiatal előadóművészek jelentkezését a legnépszerűbb hazai komolyzenei tehetségkutató. A felhívás már elérhető a műsor oldalán.