2023. január 21-én tartotta idei díjátadó ünnepségét a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – a KÓTA. A nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek a Magyar Kultúra Napja alkalmából nyújtották át a kitüntetést, melyet a díj 2004-es megalapítása óta a szövetség szakmai bizottságainak javaslatai alapján ítél oda a szervezet. A KÓTA-díjakat számos különböző kategóriában osztják a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismerésére – idén 14 kategóriában 29 díjazottat ünnepelhettünk.
A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Nagytermében tartott átadóünnepségen a hagyomány szerint az érintett együttesek közül néhányat meg is lehet hallgatni: fellépett az Országos Széchényi Könyvtár Kórusa Eckhardt Mária és Gupcsó Ágnes vezényletével, valamint a Durányik László vezette Aurin Leánykar. Hallhatta még a közönség a Szabadkai Zeneiskola Népi Ének Tanszék képviseletében a Dalkötő Énekegyüttest és a Zlatovez (Aranykötés) Triót – művészeti vezetőik Török Noémi és Tamara Štricki Seg.
A díjakat átadták: Birinyi József, a KÓTA társelnöke, Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA társelnöke, Gerenday Ágnes, a KÓTA Művészeti Bizottságának elnöke, Hraschek Katalin, a KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottságának elnöke, Zemlényi Katica, a KÓTA Felnőtténekkari Szakbizottságának elnöke, Saltzer Géza, a KÓTA Nemzetiségi Szakbizottságának elnöke és Horváth Gábor, a KÓTA Zenekari Szakbizottságának elnöke.
KÓTA-nagydíjat kapott Rozgonyi Éva karnagy, tanár, aki tanított Szolnokon, Szegeden, Kecskeméten és az Egyesült Államok intézményeiben óvodától felső fokig minden korosztályt. Méltatása szerint együtteseit szisztematikus kórusnevelő munkával jelentős hazai és nemzetközi sikerre vezette. Nemzeti és nemzetközi kórusversenyek zsűrijének tagja, illetve elnöke. Határon belül és kívül számos karnagyi kurzust tartott, a legközelebbit ez év nyarára tervezi.
Az a cappella irodalom széles spektrumú repertoárja mellett jelentős zenekari kíséretes művek előadása kapcsolódik az általa 33 évig vezetett Bartók Kórus tevékenységéhez.
Tudását, zenei műveltségét, sokirányú tapasztalatait a magyar kóruskultúra szolgálatába állította, a kórusszövetség munkájának a mai napig támasza.
Életműdíjjal ismerték el Erdősné Fagler Erika ének-zene tanár, kóruskarnagy munkáját, aki Szeged kóruséletének évtizedek óta nélkülözhetetlen részvevője. A Szeged Városi Kórusegyesület vezetőségi tagja, a Pro Musica Alapfokú Művészeti Iskola alapítója. Szerteágazó tevékenysége
ének-zene tanárként, szakvezetőként, karnagyként, kórus- és iskolaalapítóként, a kórusélet és a zenei versenyek szervezőjeként gazdagította a város kulturális életét.
Elismertsége, tekintélye, töretlen munkabírása és értékrendje példaértékű - írják a méltatásban.
Szintén életműdíjat kapott Tóthpál József címzetes főiskolai tanár, kandidátus, aki 1980-tól 1993-ig a KÓTA főtitkára, majd a választmány elnöke volt, jelenleg tiszteletbeli elnöke. Pályájának egyes szakaszai a közművelődéshez, a felsőoktatáshoz, a kultúrakutatáshoz, más szakaszai a művészeti-zenei közélethez, a magyar kórusmozgalomhoz és a hangversenyszervezéshez kötődnek. Személye szorosan összefonódik a KÓTA újkori történetével – írták a róla szóló méltatásban, hozzátéve, ezzel a díjjal köszönik meg mindazt, amit Tóthpál József a magyar kórusmozgalomért tett.
A kórusok közül az Országos Széchényi Könyvtár Kórusa és az Idős Csenki Imre Vegyeskar kapott KÓTA-díjat. A karnagy kategória díjazottja Durányik László karnagy, ének-zene tanár és Nemes József karnagy, ének-zene tanár. A tanár kategóriában Jámborné Márkus Emőke és Jámbor Zsolt ének-zene tanár, valamint Seres Attiláné ének-zene tanár, karnagy, népdalkörvezető munkásságát ismerték el a KÓTA-díjjal. A zenekari kategóriában a Pécsi Vonósok tevékenységét jutalmazták a díjjal. A zongorakísérők közül Schárfy Zoltánné Halmos Erika zenetanár, korrepetitor és Varga Csilla zongoraművész kapott elismerést.
A zeneszerző, zeneíró kategória díjazottja Bánkövi Gyula zeneszerző, a Bartók Rádió vezető szerkesztő munkatársa és Ittzésné Kövendi Kata zeneíró, pedagógus, aki a kecskeméti Kodály Iskolában csaknem öt évtizeden át tanított. Kórusénekes, kórustitkár kategóriában Istántsuly Dezső (Győri Liszt Ferenc Kórus), Pintér Örs (Budapesti Monteverdi Kórus) és Tóth Katalin (Pasaréti Palló Imre Énekkar) kórusénekes kapott díjat.
A népzenei kategória díjazottja a Szabadkai Zeneiskola Népi Ének Szak, a Nyársapáti Népdalkör és a Pörbölyi Népdalkör és Citerazenekar. A népzenei együttesek kategóriában a Csesztregi Pávakör, a Csili Népdalkör és a Csókai Csalogány Asszonykórus tevékenységét ismerték el a díjjal. A nemzetiségi kategóriában a Gyulai Pro Musica Román Kórust és a Nikola Tesla Szerb Közoktatási Központ Kórusát jutalmazták a díjjal. Posztumusz díjazták Bartal Lajos ének-zene tanár, karnagy és Torják Vilmos zenepedagógus, karnagy, karmester munkásságát. A mecénás kategória díjait Gyüdi Sándor karnagy, karmester, zeneigazgató, valamint Kecskés Barbara, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője kapta.
Fejléckép: Az Országos Széchényi Könyvtár Kórusa (fotó/forrás: Thaler Tamás / KÓTA)