Klasszikus

Átadták a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek házidíjait

2018.11.09. 10:15
Ajánlom
Három művész vehette át a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) díjait, a 2017/18-as évad zenekari művésze, egyben a Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje Monoki Attila csellóművész lett, a Vásárhelyi Zoltán-díjat Fehérné Jánosi Margit szoprán és Szerdahelyi Pál bariton érdemelte ki.

A díjakat Kovács Géza, az MRME ügyvezető igazgatója adta át csütörtökön, az évad koncertje előtt a Müpában.

Az énekkari és zenekari tagok titkos szavazással választják ki azokat az előadókat, akiket előző évi művészi teljesítményük alapján erre a címre leginkább érdemesnek tartanak. A díjakat három évtizede alapították, és a Magyar Rádió két emblematikus muzsikusáról nevezték el: Dohnányi Ernő a Rádiózenekar alapító karmestere, Vásárhelyi Zoltán a Magyar Rádió Énekkarának karnagya volt.

A 2017/18-as évad zenekari művésze Monoki Attila lett, aki 1978-ban végzett a Zeneakadémián, 1977-től 16 évig volt a MÁV Szimfonikus Zenekar csellóművésze, 1993-tól a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának csellóművésze. Másodszor szavazták meg az évad művészének, a MÁV Szimfonikusoknál 1985/86-ban kapta meg a kollégáktól az elismerést.

A 2017/18-as évad énekkari művésze Fehérné Jánosi Margit, aki a Zeneakadémia magánének szakán végzett Pécsett, tagja volt a Magyar Állami Népi Együttesnek, majd alapító tagként az Állami Énekkarban (későbbi nevén Nemzeti Énekkar) énekelt. A Magyar Rádió Énekkara szoprán szólamának 1990 óta énekkari művésze.

Szerdahelyi Pál felsőfokú tanulmányait a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben, majd a Zeneakadémián végezte magánénektanár, ének- és kamaraművész szakokon. 2012 novemberétől a Magyar Rádió Énekkar bariton szólamának énekkari művésze, szólistaként is gyakran hallható.

A díjátadás után a Magyar Rádió Művészeti Együttesei Az évad koncertjét tartották a Müpában. A produkcióban mintegy 500-an voltak Berlioz Te Deum művének megszólaltatásakor a színpadon. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, Énekkarát és Gyermekkórusát öt vendégkórus egészítette ki.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

A díva, akit "kitoloncoltak" az opera világából

Harcoljunk az álmainkért – javasolja Miklósa Erika, ahogy teszi Siv Wennberg svéd operaénekesnő is, akiről izgalmas dokumentumfilm látható a BIDF versenyprogramjában. A magyar operaénekesnő már látta a filmet és arra biztat, hogy mi se hagyjuk ki.
Vizuál

Meghalt Terry Jones, a Monty Python tagja

A legendás angol humorista csapat tagja hosszú betegség után, 77 éves korában hunyt el.  
Színház

„Úgy érzem, ez lesz életem legfontosabb munkája” – Interjú Szász Jánossal

Szász János új filmjét, az Utas és holdvilágot készíti elő, de előtte még megrendezte Örkény Macskajátékát a Nemzeti Színházban, Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével. A december végi bemutatót megelőzően kérdeztük.
Könyv

Íme az Aegon Művészeti Díj idei jelöltjei!

A 15. átadóra átalakul a kiválasztás menete. Mutatjuk a rövidlista húsz jelöltjét!
Vizuál

Szabadon elérhetőek a Diák-Oscar díjas magyar filmek

Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vimeo csatornáján egy hétig szabadon hozzáférhetővé teszik az egyetem Diák-Oscar-jelölt- és nyertes filmjeit. Mutatjuk!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus Nők a zenében

Egy nő nem csupán a gitárját tudja behangolni, hanem akár zenét is írhat

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a nők legalább annyira értenek a zenéhez, mint a férfiak. De milyenek a lehetőségeik, és mennyi terük van alkotni? Erről kérdeztük Barna Emília szociológust.
Klasszikus börtön

Börtönben ad koncertet Gidon Kremer

A híres hegedűművész elítéltek előtt fog játszani Brit-Kolumbiában. Korábban még soha nem csinált ilyet. De Kanadában sem igazán történt még hasonló.
Klasszikus concerto budapest

Rangos francia fesztiválra kapott meghívást a Concerto Budapest

Tizenhárom koncerten adja elő Beethoven műveit a Concerto Budapest kiemelt meghívott zenekarként januárban a Folle Journée komolyzenei fesztiválon Franciaországban.
Klasszikus ajánló

„Hallhatóvá” teszi a hallássérültek számára a zenét az Óbudai Danubia Zenekar

Nem mindennapi vállalkozással teszi emlékezetessé Beethoven születésének 250. évfordulóját az Óbudai Danubia Zenekar. Egy különleges koncertélmény segítségével a klasszikus zenei formáció most pont azoknak mutat utat a zenéhez, akik a zeneszerző szenvedésével leginkább azonosulni tudnak: a hallássérülteknek.
Klasszikus hír

Rangos hanglemezdíjat érdemelt Fischer Ádám Beethoven-ciklusa

A Dán Kamarazenekarral készültek a lemezek, amely Beethoven összes szimfóniáját tartalmazzák. Valóban kivételes interpretációról beszélünk.