Klasszikus

Átadták a Művészetek Palotáját

2005.03.14. 00:00
Ajánlom
Gyurcsány Ferenc: Amit az előző kormány elkezdett, azt közösen fejeztük be Ünnepélyes ceremónia keretében nyílt meg a Művészetek Palotája hétfőn Budapesten, a Milleniumi Városközpontban.

Pénteken este 8 órakor Mádl Ferenc köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin házelnök jelenlétében felcsendült Kocsis Zoltán karmesteri intésére Beethoven Házavatás nyitánya, majd beszédek következtek. Megszólalt az est díszvendége, José Carreras is, aki délután segített a terem akusztikájának beállításában.

Gyurcsány Ferenc kormányfő ünnepi köszöntőjében azt mondta, a Művészetek Palotája azért is nagyszerű intézmény, mert amit az előző kormány elkezdett, azt közösen fejeztük be. A miniszterelnök megköszönte azoknak a munkáját, akik részt vettek a Művészetek Palotája megtervezésében, kivitelezésében és munkájukkal létrejöhetett ez a kulturális létesítmény.

Az ünnepi est során Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester átadta a létesítmény működési engedélyét Kiss Imrének, a Művészetek Palotája Kft. vezérigazgatójának, majd Gyurcsány Ferenc kormányfő, Bozóki András kulturális miniszter, Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és Demján Sándor, TriGránit Fejlesztési Rt. elnöke átvágta a nemzeti színű szalagot, amelynek egy-egy darabját átnyújtották Hiller István, Görgey Gábor, Rockenbauer Zoltán volt minisztereknek és Kiss Imrének.

A Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenyterme ezt követően ünnepi gálakoncerttel nyílt meg, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar játszott.

Koncertterem, színház, múzeum - egy épületben

A nemzeti kultúra értékeinek bemutatató épületegyüttesben helyet kapott az említett, 1700 férőhelyes Nemzeti Hangversenyterem, a 452 nézőt befogadó Nemzeti Táncszínház, s a Budavárból átköltöztetett Ludwig Múzeum mely amúgy korábban, hétfőn délután nyílt meg.

Bozóki András kulturális miniszter az ünnepségen azt mondta: az intézménynek az a küldetése, hogy a kortárs magyar művészetet, sőt a közép-európai régió művészetét tágabb, nemzetközi kontextusba helyezze. Az eseményre az alapító özvegye, Irene Ludwig is eljött. Megjelent, s beszédet mondott a párizsi Musée National d’Art Moderne Centre Pompidou elnöke, Bruno Racine is, hiszen az ő kiállításuk is itt vendégeskedik május közepéig. A modernség talánya című tárlat mintegy kétszáz alkotást vonultat fel. A Pompidou elnöke hangsúlyozta: a kulturális együttműködések mentén épülhet fel az új Európa, amelynek egysége oly fájdalmasan hiányzott ez idáig.

A Fesztivál Színház – mely ugyancsak a Művészetek Palotájában található – első előadása Claudio Monteverdi: Orfeo című operája lesz szerdán.

Egyébként Szili Katalin az országgyűlés elnöke délután fogadást adott a Parlamentben az építők tiszteletére, akik minden elismerést megérdemelnek, hiszen napra pontosan elkészült a ház, méghozzá rekordidő alatt.

Peter Munk: Eljött a mi időnk

Azt mondják, az égiek is kedvelik a Művészetek Palotáját, azért tavaszodott ki épp a megnyitóra, ki is ültették a virágokat. A hétfő déli nemzetközi sajtótájékoztatót a kanadai befektető, a magyar származású Peter Munk nyitotta meg.

Rádiónknak adott nyilatkozatában először felidézte, hogy Orbán Viktorral együtt tette le az alapkövet. Majd azt mondta:

- Minden országnak, városnak vannak arany szakaszai, amikor minden összejön, nagy objektumokat építenek. A Gresham Palotát, ahol én lakom, pont akkor építették 10 éve, amikor a Nyugati pályaudvart, a Lánchidat, az akadémiát, az volt az utolsó aranyperiódus. Aztán jöttek borzalmas dolgok, nem volt olyan ország a világon, amelyik annyira rosszul járt a XX. század alatt, mint Magyarország.

A magyar származású pénzember szerint hazánk szülöttei rendkívül tehetségesek, s most újra eljött a mi időnk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Rubens mesterien csempészett rejtett üzeneteket a képeire

Profin és gyakran ironikusan vegyítette munkáiban más mesterek stílusjegyeit, megújította az egyházi festmények nyelvét és még a flamand kárpitművészet felélesztésére is maradt ideje.
Vizuál

A legjobban várt januári filmek

Hűvös, szürke januári estéken jó dolog moziba járni, mostanában különösen, mert fontos és izgalmas filmek érkeznek, legtöbbjük számos kategóriában Oscar-díjra jelölt. Szubjektív válogatásunkból a francia szerzői film és egy különleges dokumentumfilm sem maradhatott ki. 
Klasszikus

Tizenhét állomásos országos turnéra indul Boros Misi

A Filharmónia Magyarország és a Virtuózok szervezésében első országos turnéjára indul a 16 éves Boros Misi. A Virtuózok klasszikus zenei tévés tehetségkutatóból ismert zongoraművész kimondottan e turné állomásaira összeállított műsorát 17 városban hallhatja a közönség.
Könyv

Pintér Béla is Baumgarten-emlékdíjat kapott

Kukorelly Endre az állami kitüntetések elfogultsága miatt élesztette fel a díjat, amelynek összegét közösségi finanszírozásból fedezték.
Vizuál

Drágakőre készült festményre bukkantak a múzeumi raktárban

Hamarosan a közönség is megtekintheti a 17. századi Antonio Tempesta egyik különleges alkotását. Az elmúlt évek kutatásai tisztázták a műtárgy múzeumba kerülésének, majd leltárból való törlésének történetét. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a drágakő lapra (lápisz lazuli) festett mű körültekintő restaurálása is. Az alig egy milliméter vastag kőlap mindkét oldalán egy ószövetségi jelenet látható. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Bach billentyűs szvitjeit viszi egy általános iskolába Fejérvári Zoltán

Fejérvári Zoltán szólóestjével indul az alsógödi Belépés családostul klasszikus zenei sorozatának 2020-as évada. A művész Bach Francia szvitjeit adja elő január 25-én a Búzaszem Általános Iskola aulájában. Utána pedig a Zeneakadémiára viszi a műsort.
Klasszikus hír

Gustavo Dudamel folytatja Los Angelesben

Újabb négy évre meghosszabbították a szerződését a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekar élén, 2026-ig maradhat.
Klasszikus interjú

Varga Judit: Hiányzott a női példakép

Varga Judit nevével az idei fesztivál programjában többször találkozhatunk zeneszerzőként és kurátorként is. Judit szeptember óta a bécsi zeneakadémia (MDW) médiazeneszerzés professzora, aki ezt megelőzően a budapesti és a bécsi Zeneakadémián párhuzamosan tanított.
Klasszikus turné

Tizenhét állomásos országos turnéra indul Boros Misi

A Filharmónia Magyarország és a Virtuózok szervezésében első országos turnéjára indul a 16 éves Boros Misi. A Virtuózok klasszikus zenei tévés tehetségkutatóból ismert zongoraművész kimondottan e turné állomásaira összeállított műsorát 17 városban hallhatja a közönség.