Klasszikus

Átadták az idei Artisjus-díjakat

2017.03.29. 11:20
Ajánlom
A könnyűzenei kategóriákban László Attila, Likó Marcell, Dévényi Ádám (posztumusz), a komolyzenében Eötvös Péter és Tornyai Péter, a magyarnóta-szerzők közül Szirmai László vehette át az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület idei díjait kedden Budapesten. Az év könnyűzenei produkciójának a Dalfutárt választották, míg a dalszerzői életműdíjat Binder Károly kapta.

Az Artisjus-díj a kortárs magyar zeneművészeti és irodalmi alkotótevékenységet ismeri el, az év kiemelkedő szerzőit kilenc zenei és öt irodalmi kategóriában díjazták. A szervezet közleménye kiemelte, hogy 

az idei díjazottak között több jazzművészt találunk és erősödött a komolyabb műfajok szerepe.

Az év könnyűzenei produkciója díját elnyerő Dalfutár, a Super TV2-n futott sorozat a népszerű tévés műfajok elemeit ötvözve szórakoztató módon mutatta be egy-egy dal megszületésének folyamatát. A produkció ötletgazdája és műsorvezetője Hajós András volt.

Binder Károly

Binder Károly (Fotó/Forrás: Hamarits Zsolt)

Az Artisjus Könnyűzeneszerzői Életműdíját Binder Károly zongoraművész, zeneszerző, tanszékvezető egyetemi tanár kapta. Tehetségét az új irányzatok, eltérő zenekultúrák, kompozíciós technikák és improvizatív rendszerek szintézisének szolgálatába állítja. Több mint háromszáz, főleg kamara- és zongoraművet komponált.

43 film, színház és hangjáték zenéjét szerezte, 67 hanglemeze jelent meg, többségében szerzői lemez.

 1980 óta oktat, 2007-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán tanszékvezető, egyetemi docens.

Az év könnyűzeneszerzőjének járó Artisjus-díjat László Attila vihette haza. 1987 óta tanít a jazztanszéken, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense. 1992-ben alakította meg a László Attila Bandet, amely tizenöt éven át működött. Zeneszerzőként, hangszerelőként és zenészként együtt dolgozik Charlie-val, és Cserháti Zsuzsa zenei visszatérésében is meghatározó szerepet játszott a kilencvenes években. Legújabban a Gitár Trio nevű zenei formációban játszik Babos Gyulával és Tátrai Tiborral.

Az év könnyűzenei szövegírója Likó Marcell, a Vad Fruttik frontembere. A Bunkerrajzoló című kötetben Géczi János az ő történetein keresztül mutatja be egy reménytelenségben elmerülő fiatal fiú történetét. A művet tavaly állította színpadra a Pannon Várszínház, és 2016-ban jelent meg Énekelt és el nem énekelt dalok címmel dalszöveg-gyűjteménye.

A szövegírói életműdíjat a tavaly decemberében 60 évesen elhunyt Dévényi Ádám kapta.

Benne volt a folk-rock mozgalom progresszív ágában, játszott a Vízöntőben, a Tabulában, a Vasmalomban. Legtöbben a furcsa hangulatú, költői értékkel bíró Dévényi-dalokat a Rolls és a Bikini előadásában (Adj helyet magad mellett, Izzik a tavaszi délután, Közeli helyeken) ismerik. Számos budapesti és vidéki színházban dolgozott, több filmhez szerzett zenét.

Eötvös Péter

Eötvös Péter (Fotó/Forrás: Marco Borggreve)

Eötvös Péter az Oratorium Balbulum című művéért kapta az év komolyzenei műve díjat. A zeneszerző, zenepedagógus, karmester a 20-21. század zenéjének világszerte az egyik legismertebb tolmácsolója. Rendszeresen vezényeli Európa legnagyobb zenekarait, többek között a Berlini-, a Londoni-, és a Bécsi Filharmonikus Zenekart, a Royal Concertgebouw Zenekarát, vendégkarmesterként meghívást kap rangos operaházaktól, gyakori vendége a legnagyobb fesztiváloknak. Alapítványai ösztöndíjjal, továbbképző kurzusokkal támogatják fiatal zeneszerzők és karmesterek pályakezdését.

Az év fiatal komolyzenei alkotója díjat Tornyai Péter kapta. A 29 éves művész hegedű és zeneszerzés szakon végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd Rómában folytatott ösztöndíjas tanulmányokat. 2015-től a Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszékének óraadó tanára. Brácsásként és hegedűsként a hazai és a nemzetközi élet aktív szereplője. Művei elhangoztak Magyarországon, Szlovákiában, Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban, az Egyesült Államokban.

Az év magyarnóta-szerzője Szirmai László ének-, zongora- és harmonika-művész, nótaszerző. Saját szerzeményeinek albuma 2015-ben jelent meg, ezen 32 magyarnóta és 16 táncdal, sanzon szerepel.

Az év junior könnyűzenei alkotója díj nyerteseinek kilétét már korábban ismertette az Artisjus: Karácson Tamás (Fluor), Kozma Kata és Várallyay Petra is kedden vette át az elismerést. Szintén nyilvános volt már az irodalmi díjazottak névsora, az irodalmi nagydíjat Nádasdy Ádám kapta, aki a többi díjazottal, Ladik Katalinnal, Ménes Attilával, Dérczy Péterrel és György Péterrel együtt vehette át a kitüntetést az ünnepségen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.
Könyv

„Engem a rejtély érdekel” – Cserháti Éva a Lírástudók vendége

Mindig a szövevényes, titkokkal teli könyvek érdekelték, ám új regénye, A múlt lankái nem krimi, igaz, némi köze van hozzá. Cserháti Évát a nőtörténelem ihletéséről, nemzetközi könyves tapasztalatairól és a Magyar Krimifesztivál szervezéséről kérdezte Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Klasszikus hír

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus hír

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Klasszikus ajánló

Gyöngyösi Levente új művével ünnepli születésnapját a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara fennállásának 172. évfordulója alkalmából november 17-én, a Zeneakadémia Nagytermében három korszak, három zeneszerző és három különböző zenei világ találkozik.