Százhúsz esztendővel ezelőtt e napon született Kodály Zoltán zeneszerző, népzenekutató, zenepedagógus, az egyetemes zenekultúra kiemelkedő alakja. Zsenijének tudható be a korszakos felismerés, hogy az ifjúság zenei nevelése az emberi kultúra fejlődésének egyik záloga. Szellemi örökségének ápolásáért az elmúlt évtizedekben sokan és rengeteget tettek. Egy ideje azonban veszélybe került a kodályi elveken nyugvó zeneoktatás jövője. Többek közt erről is kérdeztük Gilbert de Greeve-et, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökét.

- Elnök úr, elmesélné, hogyan ismerte meg a kodályi zenepedagógiát?

– Belgiumban sokáig hiányzott a középfokú zeneművészeti oktatás, csak a felsőfokú képzést nyújtó királyi konzervatórium létezett. 1970-ben alapították meg az antwerpeni állami zeneakadémiát, melynek igazgatója lettem. Tapasztalatlan voltam ezen a területen, hiszen friss zongoraművészi diplomával tértem haza az Egyesült Államokból. A brüsszeli Erzsébet királyné verseny elnöke, egykori professzorom meggyőzött arról, hogy az új iskola igazgatása rendkívüli lehetőség arra, hogy valami új dolog jöhessen létre a belgiumi zeneoktatásban. Rám bízták a feladatot, ámde nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. És itt „robbant be” a mindennapjaimba Kodály Zoltán, akinek pedagógiai módszerét addig nem ismertem. Szülőhazámban rövid tájékozódás után rájöttem, hogy a gyerekek zenei nevelése egyáltalán nem a zenéből indul ki. Különféle pedagógiai módszereket ajánlottak nekem bevezetésre, köztük Kodályét. Magyarországra jöttem, hogy saját szememmel győződjem meg az itt folyó gyakorlatról, eredményekről. Többek között a Marczibányi téri iskola zeneóráit, illetve Szőnyi Erzsébet zeneakadémiai kurzusait tanulmányoztam. A tapasztaltak alapján nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a Kodály-programot úgy tudjuk elindítani Belgium flamandlakta területein, ha a zeneoktatásunkat flamand népdalokra alapozzuk. Öszszeválogattam egy fiatal oktatógárdát, és 1972-től megkezdtük a Kodály-módszeren alapuló, alapfokú zenei nevelést.

– Milyen eredményeket értek el?

– Hattól tizenkét éves korig ötször egy héten, napi fél órában folyt az ének-zene tanítás. Mi küldtük a zeneakadémiánkról az erre felkészített tanárokat. Hat év múltán Szőnyi Erzsébet megelégedéssel állapította meg, hogy Magyarországon kívül Belgiumban sikerült a programot teljesen a kodályi elveknek megfelelően végigcsinálni. Másutt ugyanis angolra fordított magyar népdalokat tanítottak. Kodály minden népnek a saját népdalkincsét ajánlotta a zenei nevelés alapjául. Háromszáz növendékkel kezdtünk, huszonnyolc év múltán, amikor felhagytam a zeneakadémia irányításával, négyezernél is több diákunk volt. Sajnos, az elmúlt évtizedben súlyos válságba került a zeneoktatásunk, ami azzal függ össze, hogy öt kormány váltotta egymást Belgiumban, és a költségvetés gondjai az oktatásunkat is sújtják. Az itteni kollégáimtól tudom, hogy Magyarországon is nehézre fordult a helyzet. Annyi bizonyos, hogy a mi programunkból legalább tizenkétezren profitáltak két közép- és tíz általános iskolában. Ez a szám jelentős, hiszen a zeneoktatás még ma sem része az általános iskolai tantervnek. Gyakran találkozom emberekkel, akik lelkendezve mesélik, hogy a Kodály-osztályokba jártak. A legnagyobb jutalom, amikor elmondják, hogy bár nem zenészek lettek, rendszeres koncertlátogatók, szabad idejükben kórusban énekelnek.

– Mióta áll a Nemzetközi Kodály Társaság élén?

– A hatodik Nemzetközi Kodály Szimpóziumot Fabiola királyné, Kodály nagy tisztelője védnökségével 1983-ban, Antwerpenben rendeztük. Akkor választottak az 1975-ben, Kecskeméten alapított társaság alelnökévé. Három és fél éve kértek fel elnöknek.

– Mi ragadta meg önt a kodályi elvek közül a leginkább?

– Az, hogy a Kodály-módszer mindig a zenéből indul ki, míg a többi a pedagógiai technikákból. Kodály azt tanította, azzal a hangközzel kell kezdeni a zenetanítást, amely a leggyakoribb az illető nemzet zenéjében. Ez nálunk, Belgiumban is bevált, a gyerekeink azonnal pozitívan reagáltak.

– Egy héttel ezelőtt a Magyar Kodály Társaság konferenciát rendezett Kodály Zoltán születésének évfordulója tiszteletére. E tanácskozáson ön is felszólalt, s előadásában aggodalmának adott hangot…

– Kodályt még ma is sokan félreértik, módszerét a szolmizálással azonosítják. De erről szó sincs, egy egész filozófia áll a tanítása hátterében. Azzal a gondolattal, hogy mindenki számára legyen hozzáférhető a muzsika, azzal, hogy elvei demokratikusak, nem tesz különbséget tehetséges és nem tehetséges ember között, Kodály az egész emberiség kulturális fejlődéséért szállt síkra. Harmincöt évvel halála után mi, akik azonosultunk elveivel, szomorúan állapíthatjuk meg, hogy átmeneti vereséget szenvedtünk. Az énekórák gyakorisága, a minőségi tananyag tekintetében mindenképpen. Háttérbe szorult – még hazájában is – az énekoktatás, ez pedig hamarosan kihat a zenetanulásra is. Belgiumban már most észlelni, hogy csökkent az énekkarok, zenekarok száma. Az a kérdés, ki tudunk-e jutni ebből a szorult helyzetből? Ehhez az érintettek, a tanárok és a muzsikusok azonnali összefogására van szükség. A magyar kormánynak be kell látnia, hogy egyetemes érdekünk, hogy a más nemzeteknek példát mutató magyar ének-zene oktatás jelenlegi válsága megoldódjék. Magyarország komoly hírnevet szerzett az elmúlt évtizedekben a kodályi elveken nyugvó zenei nevelésnek köszönhetően. A magyar modellt az egész világ ismeri, páratlan eredményének tartja a szakképzett tanárokat, a bevált, kitűnő tananyagot, a tanórák közé beépített, napi zenei gyakorlatot. Ez a modell persze élni fog tovább, csak esetleg nem itt, hanem Finnországban például, ahol jelentős anyagi áldozatot hoznak a zenei nevelés ügyéért. Kutatási eredmények igazolják, hogy azok a gyerekek, akik intenzív zenei nevelést kapnak, jobban produkálnak a többi tárgyból is, szociálisan érettebbeknek bizonyulnak, jobban kommunikálnak, mint a „normál” osztályban tanulók.

– Mit kíván tenni az ügy érdekében a társaság elnökeként?

– Minden alkalmat megragadok, hogy felemeljem szavamat a magyar gondok ügyében. Ami a világméretű koordinálást illeti, a világ harmincöt országából való a tagságunk, tizenhat nemzeti Kodály-társaság vagy -intézet működik Japántól Amerikáig, Koreától Angliáig. A Kodály-program tehát sokfelé elevenen él. Ámde minél távolabb megyünk a forrástól, annál nagyobb a veszélye annak, hogy valamelyest torzul a program. Itt jön a mi szerepünk, s mi folyamatosan tudatosítjuk a módszer alkalmazóiban, hogy saját zenei matérián kell alapulnia a jó zeneoktatásnak. Tudjuk, hogy az oktatás színvonala világméretekben egyre lejjebb süllyed. A gyerekek képességeit már-már csak egy bizonyos irányban fejlesztik. Háttérbe szorul az érzelmi nevelés, az emberformálás. De ki döntse el, hogy milyen irányban fejlesztjük az embert? – ebben látom a legnagyobb veszélyforrást. Az oktatás olyan eszköz, amellyel építhetjük, de akár szét is rombolhatjuk az emberi társadalmat.