Csajkovszkij

Csajkovszkij barátja és tanítványa, Joszif Kotek játéka ihlette a zeneszerzőt, hogy zenekarra és szólóhegedűre írjon. Kotek, aki a homoszexualitását titkoló Csajkovszkij szeretője is lehetett, Édouard Lalo Spanyol szimfóniáját játszotta Svájcban, ahol Pjotr Iljics tartózkodott. A mesternek rögtön megtetszett a versenymű stílusa, pontosabban az, hogy Lalo alkotásán kevéssé érződött a német iskola hatása, keveset törődött a zeneszerzői rutinnal, a bevált tradíciók helyett inkább

Csajkovszkijnak szüksége volt arra, hogy felszabaduljon az alkotásban. 1878-at írtak, a zeneszerző életének legnehezebb időszakán volt túl. Az előző évben elfogadta egy volt tanítványának közeledését, aki levélben vallott neki szerelmet. Abbéli igyekezetében, hogy továbbra is elfedje a nyilvánosság előtt homoszexualitását, megkérte a lány, Antonyina Miljukova kezét. A házasság katasztrofális volt mindkettőjük számára. A zeneszerzőt hamarosan egy abszurd öngyilkossági kísérletbe hajszolta az állapot: szeptemberben belement a hideg Moszkva folyóba, remélve, hogy a megfázásba belehal.

A levegőváltozásnak hála két remekművet is befejezett ekkor: a IV. szimfóniát és az Anyegint. 1878 márciusára visszatért az ereje, és tizenegy nap alatt elkészült a D-dúr hegedűverseny vázlataival. Felesége eközben aláírta a válási papírokat: Csajkovszkij túlélte élete legnehezebb évét. Joszif Kotek figyelemmel kísérte a hegedűverseny készültét, és technikai tanácsokkal is ellátta a mestert. A kész vázlatot Mogyesztnek, a zeneszerző másik testvérének mutatták be, de akkor még a hegedűművész és a fivér is gyengének találta a lassú tételt. Ezt Csajkovszkij le is cserélte, a félredobott vázlatból készült később az Emlék egy kedves helyről c. opus 42-es darab első tétele.

Auer Lipót

Nem igazán illik a hegedű karakteréhez

– ez volt a dedikáció címzettjének, Auer Lipótnak a véleménye a partitúráról, melyet a zeneszerző személyesen vitt el neki. „Amikor közelebbről megvizsgáltam a kompozíciót, bántam, hogy nem mutatta meg nekem, mielőtt még nyomtatásban közölte volna. Sok kellemetlenségtől óvott volna meg mindkettőnket...” – emlékezett vissza harmincnégy évvel később. A zeneművet ekkor már több országban bemutatták, de a magyar hegedűművész még ekkor is kitartott véleménye mellett. Az 1879 márciusára beharangozott premiert törölték, Auer változásokat eszközölt a hegedűszólamban, tanítványai pedig évtizedekig ezekkel játszották a művet. Csajkovszkij viszont nem fogadta el Auer verzióját, újranyomatta a partitúrát, ezúttal a fiatal Adolf Brodszkijnak szólt az ajánlás.

Az 1881 decemberében sorra kerülő premier kétségkívül szörnyű előadás volt: a kották hemzsegtek a hibáktól, a zenekar pedig igyekezett minél halkabban játszani, hogy kevésbé legyen nyilvánvaló felkészületlenségük. Eduard Hanslick, a kor rettegett kritikusa azt írta, kiderült, van olyan olyan zene, amelynek a bűzét hallani lehet. A kritikus előítéletekkel terhelt értékelése még akkor is megbocsáthatatlan, ha figyelembe vesszük az avatatlan előadókat. Hanslick írása nem szakmai, nem műértő, egyszerűen lenéző a szláv népekkel szemben:

Vad, közönséges arcokat látunk, káromkodásokat hallunk és vodka bűzét érezzük.

Csajkovszkij soha nem dolgozta fel a publikált írást, és évekkel később is állította, hogy fejből tudná idézni az egészet.