Ahogy Auer-sorozatunk előző cikkében írtuk, a Szentpétervárra érkező Auert nehezen fogadták el az oroszok, de ez az elutasítás részben annak is szólt, hogy a magyar hegedűs Anton Rubinstein protezsáltja volt, és ez nem tetszett a megosztott zenei élet egyes szereplőinek. Pedig Auer már ekkor kivételes játékos volt. Rendkívül jól és alázattal játszotta Bach és Beethoven műveit, aki ráadásul a karmesteri munka iránt is érdeklődött. Auert lenyűgözte Oroszország pezsgő kulturális élete, és a következő évtizedekben jóformán körbe is utazta az ország különböző szegleteit.

Kapcsolódó

Így teremtette meg Auer Lipót az orosz hegedűiskolát

Visszaugrunk az időben, és meghallgatjuk, miért volt fantasztikus Auer Lipót híres orosz hegedűiskolája, amelynek olyan képviselői vannak, mint Jascha Heifetz, David Ojsztrah és az idén Veszprémbe látogató Vadim Repin.

Auer Lipót (Fotó/Forrás: Apic)

Auer 1874-ben megházasodott, és orosz nőt vett feleségül, akitől három gyermeke született. Közben reputációja egyre növekedett. Egyik csodálója Csajkovszkij volt, aki hamar felismerte a hegedűs különös tehetségét ahhoz, hogy mindig illő karakterrel és játékmóddal interpretáljon műveket. Számos orosz komponista – Glazunov, Arjenszkij, Tanyejev – műveit mutatta be. (A zenetörténet fintora, hogy épp Csajkovszkij hegedűversenyét utasította vissza, mert lejátszhatatlannak tartotta.) Brahms művei is a repertoárjának fontos részét képezték, de viszonylag szerény maradt, ha a virtuóz irodalomról volt – néhány Paganini-művet játszott csupán.

Mély és belülről jövő érzéke volt a zenei szépséghez,

tiszta hanggal, tökéletesen intonált, minden egyes frázisa hibátlan volt, kikezdhetetlen formával és belső tartalommal. A játékát hallva az ember csupán egyet akart: úgy játszani, mint ő" – írta egy tanítványa.

Ebben az időszakban Auer a cári színház első hegedűse volt, ami azt jelentette, hogy játszott a cári balett, az opera, a Bolsoj és a Marinszkij zenekarában. A kor zeneszerzői rá gondoltak, ha szólót írtak a művekbe, és ha hegedűszólót írtak, azt Auer miatt tették. Közben a művészt legalább annyira érdekelte a kamarazene, mint a szólóirodalom. Több zongoraművésszel is végigjátszotta Beethoven hegedű-zongora szonátáit – kedvenc partnere Anna Jeszipova volt –, és avatott játékosa volt Brahmsnak. 1906-ban az Orosz Zenei Társaság vonósnégyesének első hegedűse lett. Ez a formáció egyébként az új kompozíciók egyik legfontosabb műhelye lett, számos kortárs művet – Csajkovszkij, Borogyin, Arenszkij, Kjui és Rubinstein kompozícióit – adták elő.

Auer Lipót és egyik tanítványa, Beno Rabinov (Fotó/Forrás: Hulton Archive / Getty Images Hungary)

De akármilyen sűrű volt Auer koncertnaptára,

Persze a siker nem jött azonnal: a 19. század utolsó évtizedeiben Auer kiváló játékosokat képzett (Krasznovszkij, Grigorovics, Korgujev), de egyik sem lett híres a nemzetközi életben. Az 1900-as években viszont Auer egyre tudatosabban alkalmazta a saját módszerét:

Sosem a saját, szűkös esztétikai észrevételeim alapján akarom irányítani a tanítványaimat, egyszerűen csak a jó ízlés széles, általános elveire tanítom őket,

és ez az az alap, amely nyomán saját, egyedi ízlésük kifejlődhet” – írta. Elsősorban szorgalmasnak és gondosnak tartotta magát, és ezt várta a növendékektől is. Ahogy Louis Spohr és Joachim József, ő is nagy hangsúlyt fektetett a tanítványos fizikumára. Nem félt dicsérni, de mindig korholt, ha kellett. Az egyéniségeket értékelte, de az egyénieskedést nem. Az igazi hegedűsről azt tartorra, hogy „varázserővel képes egy nagy közönséget uralni”. Gyakran fejezte ki magát úgy, hogy „a hegedűt beszédre kell bírni” – célozva ezzel arra, hogy ez a hangszer rendkívül közel áll az emberi hanghoz.

1917-ben az októberi forradalom azonban mindent megváltoztatott az országban, amit Auer annyira szeretett, és 1918. február 7-én a hetvenhárom éves művész New Yorkba indult, ahova tíz nappal később meg is érkezett. Március 23-án a Carnegie Hallban lépett fel, majd Bostonban, Chicagóban és Philadephiában.

Mischa Elman, Efrem Zimbalist, Jascha Heifetz és Max Rosen tárt karokkal üdvözölték. Manhattani lakásán is fogadott tanítványokat, majd New York egyik zenei intézményében kezdett tanítani – ez volt az az iskola, amely később felvette a Juilliard School nevet. 1926-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. Négy évvel később, egy koncertturné közben halt meg Drezda egyik külvárosában, de az újvilágban helyezték nyughelyére.