Bár az autista gyerekeknek egy színházi előadáson vagy egy koncerten való részvétel nehéz lehet, felkészüléssel és a környezet megfelelő alkalmazkodásával számos hétköznapi esemény élményt jelenthet számukra. Éppen úgy, ahogyan a buszok alacsony padlójával, vagy egy rámpával egy kerekes székes személy is bejuthat korábban megközelíthetetlen helyszínekre, egy-egy apró, de értő változtatással az autizmussal élő személy is részese lehet olyan eseményeknek, amelyekből korábban kimaradt. Ezért szeretne most tenni a Fesztiválzenekar is.
"Azt a gyereket, aki szavakkal nehezen fejezi ki magát, zenével el lehet érni, mert az ő érzései ugyanolyanok, mint akármelyik másik ember érzései”
– nyilatkozta korábban Fischer Iván.
Az autizmusbarát módon támogatott Kakaókoncert kiszámíthatóvá, érthetővé és biztonságossá, így élvezhetővé teszi az autista gyerekek számára a programot. A hangverseny az autizmussal élő gyerekek és családtagjaik mellett mindenki más számára is nyitott. A BFZ Próbatermébe (1034 Budapest, Selmeci utca 14-16.) meghirdetett koncert a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány együttműködésében valósul meg.