Klasszikus

Autistáknak is zenél a BFZ

2015.09.15. 12:27
Ajánlom
Újabb, ingyenes koncertekből álló közösségi hetet szervez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) szeptember 23. és október 7. között. A sorozat új koncertformával, az autizmusbarát kakaókoncerttel gazdagodik, amelyre autizmussal élő gyerekeket és családjaikat várja Fischer Iván és zenekara.

A Budapesti Fesztiválzenekar évente többször útnak indul, hogy azok is meghallgathassák játékát, akiktől egyébként anyagi, szociális vagy egészségügyi okokból elérhetetlen távolságban van a koncerttermek és hangversenyek világa.

"Azt a gyereket, aki szavakkal nehezen fejezi ki magát, zenével el lehet érni, mert az ő érzései ugyanolyanok, mint akármelyik másik ember érzései. Sok teendő van! Kutatásokra van szükség, felmérésekre, összefogásra más szakmákkal, nemzetközi konzultációkra" - idézi az együttes közleménye Fischer Iván zeneigazgatót.

A budapesti autizmusbarát koncert mellett a zenekar kakaókoncerttel látogat el a többségében romák lakta Baranya megyei Cserdibe, valamint a Csongrád megyei Mindszentbe is. Folytatódnak az elhagyott zsinagógákban szervezett koncertek is, a BFZ zenészei ezúttal a teljesen üresen álló dombóvári, a több mint 50 éve tornacsarnokként működő ceglédi, valamint a gyöngyösi zsinagógában muzsikálnak. Utóbbi korábban bútorüzlet volt, tavaly kezdték el felújítani és átalakítani kulturális térré. A zsinagógakoncertek a BFZ, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös rendezvénye.

A közösségi hét fontos pillérei maradnak a templomi koncertek is. Bach autentikus, barokk hangszereken előadott muzsikáját a mátyásföldi Szent József katolikus plébániatemplomba, a székesfehérvári evangélikus templomba és a nyírbátori református templomba viszik el a BFZ zenészei. Az idősotthonok lakói sem maradnak koncertélmény nélkül. Míg az első közösségi héten még csak öt, most már tizenkét helyszínen zenélnek a muzsikusok egy hét leforgása alatt Budapesttől a nógrádi Bátonyterenyén és a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön át a jászsági Újszászig.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Vizuál

„A komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.
Vizuál

Rekordot dönthet Banksy a képviselőket majomként ábrázoló festménnyel

A híres-hírhedt street artist Devolved Parliament című képét, amelyet a Sotheby’s aukciósházban árvereznek el, 2-2,5 millió dollárra becsülik.
Plusz

Ez a 9 éves autista kisfiú fél a hangos zajoktól, de gyönyörűen énekli a Hallelujah-t

A 9 éves Justin Kiely-May videóját azután kapta fel az internet, hogy tökéletesen tisztán elénekelte Leonard Cohen ‘Hallelujah’ című dalát.
Vizuál

Viselnéd ezeket az ékszereket?

Idén szeptemberben ötödik alkalommal rendezik meg a kortárs ékszereket bemutató programsorozat, az Ékszerek Éjszakája, ahol hazai és külföldi ékszertervezők alkotásaival is találkozhatnak az érdeklődők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus temetés

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Klasszikus hír

Kortárs klasszikus zenei lemezkiadót indít a Radiohead gitárosa

A Jonny Greenwood alapította kiadó első kiadványai között lesz egy saját szerzői lemez, illetve egy Bach-szólóalbum.
Klasszikus állás

Zenészeket keres az Európai Unió Ifjúsági Zenekara

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában 2003 óta játszanak magyar muzsikusok. Idén újra tagfelvételt hirdetnek – mutatjuk a részleteket!
Klasszikus óbudai társaskör

Októberi kínálat az Óbudai Társaskörben

Az Óbudai Társaskör az Anima Musicae Kamarazenekar új sorozatával nyitja meg a 2019/2020-as évadát a zene világnapján, október 1-jén.
Klasszikus ajánló

Ránki Dezső szólóestet ad a Müpában

Beethoven és Schumann műveit adja el szólóestjén Ránki Dezső, az MVM Koncertek - A Zongora című koncertsorozat évadnyitó koncertjén.