Fassang László a májusban már tizedik születésnapját ünneplő hangszer életét az első pillanattól végigkísérte, azóta szerkeszti a Müpa orgonahangversenyeit, megszállottan törekedve arra, hogy a csodálatos hangszer minden színét, minden adottságát, sokoldalúságát megmutassa a közönségnek, miközben a világ legjobb orgonistáit hívja meg, hogy színpadra lépjenek nálunk.

Rohmann Ditta és Fassang László

Az évad művészeként olyan válogatással várja közönségét, amely minden pillanatában választ vár és választ ad a kérdésre: Avantgárd? Klasszikus? Avantgárd klasszikusok szólalnak meg. 14. századi itáliai táncok nyitják a programot, azt a tipikusan középkori hoquetus-technikát alkalmazva (a szó többek közt csuklást jelent, és olyan komplementer ritmikára utal, amelyet az egymás dallamait összefüggő mozgássá kiegészítő szólamok hoznak létre), amely korunk zenéjében bukkan fel ismét meghatározó módon. A zenetörténeti utazás következő állomása – természetesen – Johann Sebastian Bach. Fassang lászló egy szabad és egy kötött formájú kompozícióval reprezentálja az orgonán örökül hagyott életművet.

A népszerű g-moll fantázia (a hozzá tartozó fúgával együtt) abból az alkalomból született, hogy Bach a híres Johann Adam Reinckent, a hamburgi Jakobikirche orgonistáját szerette volna elkápráztatni játékával. s miután Johann Sebastian akkoriban (a kötheni évek alatt) zeneszerzőként kénytelen volt nélkülözni kedves hangszerét, különös gonddal készült a koncertre. Az An Wasserflüssen Babylon kezdetű korál dallamára született fantáziát Reincken tőle szokatlan lelkesedéssel fogadta: „azt hittem, ez a művészet már kihalt, de látom, önben tovább él.” A találkozás idején ötvennyolc éves mester mintha meg sem hallotta volna a fantázia akár avantgárdnak is értékelhető merész, disszonáns harmóniafűzéseit. Kezdők számára írta Bach az Orgelbüchlein 46 korálfeldolgozását, amelynek talán legnépszerűbb darabja az O Mensch, bewein dein Sünde gross. ebben „Bach megvalósította az ideális korálfeldolgozást: a zenei karakterek dürerien egyértelmű megformálását” (Albert schweitzer). A szerkezet tökéletessége mellett a mű megdöbbentően expresszív hangvétele kelt figyelmet – az érzelmektől áthatott megszólalásmód, amely akár formabontónak is mondható.

Liszt Ferenc leghatározottabban az egyházi zenében foglalt állást a jövő mellett. Előbb csak cikkekben, utóbb tüntetően egyszerű, visszafogott kompozíciókban – mint amilyen az Ave maris stella. Ehhez az irányvonalhoz tartozik a lobbanékony virtuozitás helyett egyszerűbb fogalmazásmóddal, méltóságteljesen sejtelmes melankóliával operáló Két elégia is. Olivier Messiaen második világháború idején, egy sziléziai fogolytáborban komponálta a Jelenések könyvéből származó szöveg által inspirálva a Kvartett az idők végezetére című művét.

Az immateriális, tonálisan mindenütt-jelenvaló, ritmusa révén is a világtól távolodó darab ötödik tétele (Louange à l'Éternité de Jésus – Jézus örökkévalóságának dicsérete) csellóra és zongorára született. Ebben a különösen zárt rendszerben mégis megvannak az improvizatív elemek, amelyek nehezen ragadhatók meg, nyelvük azonban dekódolható.

A hangverseny stílusos befejezése a francia jazzszaxofonossal, Vincent Lê Quanggal közös muzsikálás, amely minden bizonnyal tartalmaz majd régebben megkomponált és az adott pillanatban születő dallamokat egyaránt.