Klasszikus

Az Alba Regia Táncegyüttes a Hagyományok Házában

2005.05.06. 00:00
Ajánlom
Az 1949-ben alapított Alba Régia Táncegyüttes válogatott műsorösszeállítással lép fel május 13-án 20:00 órától a Vásárhelyi Lászlóról elnevezett színpadon a Hagyományok Házában. A Páratlan Péntek című rendezvénysorozat keretében megrendezett előadás után Pál István „Szalonna“ zenekara játszik a Magyar Táncházban.

A Hagyományok Háza 2001 novemberében indította el "Magyar Táncház" elnevezésű klubját, mellyel 2005-ben is heti rendszerességgel jelentkezik. A rendezvény alkalom és helyszín arra, hogy a hivatásos együttesek táncosa, zenészei és a műfaj iránt érdeklődők randevút adjanak egymásnak. A meghívott, gyakran határon túli adatközlő táncosok és zenészek szereplését a Magyar Állami Népi Együttes táncosai és zenészei segítik, állandó vendégként a Méta és a Tükrös együttes is táncházat tart. A Páratlan Péntek gyakran egész estés programmá bővül, ahol a műsort a hagyományőrzők színpadra lépése mellett a Magyar Állami Népi Együttes, vagy más meghívott együttesek előadásai színesítik.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Vizuál

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Klasszikus

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Lájkszámot a vérképleletbe

A Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője. Szólistaként megfordult Európa rangos koncerttermeiben, bemutatkozott Tokióban, Moszkvában, New Yorkban; turnézott Indiában; Vietnámban pedig az első magyar muzsikus volt, aki megszólaltatta Bartók műveit. A Liszt-díjas zongoraművésszel, Fülei Balázzsal, Liszt Ferenc születésének napján, október 22-én beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Az ítélet harsonái – emlékezés Verdi gyászmiséjével

Halottak napjához közeledve Verdi nagyszabású gyászmiséjét, a Requiemet adja elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar a Müpában, a fiatal olasz karmester, Giacomo Sagripanti vezényletével.
Klasszikus videó

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.
Klasszikus interjú

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Klasszikus ajánló

Díjnyertes női zeneszerzők az Óbudai Danubia Zenekar műsorán

Missy Mazzoli és Dobrinka Tabakova műve is szerepel azon a Zeneakadémiai koncerten, melynek karmestere és brácsaszólistája az Óbudai Danubia Zenekar visszatérő vendége, Maxim Rysanov lesz.