Miközben hallgatja az ember, nem tudja eldönteni, hogy valami nagyon régit, vagy nagyon újat hall
– Ralph Vaughan Williams egyik legnépszerűbb művét, a Fantázia egy Thomas Tallis-témára című alkotást méltatta így a korabeli kritika. Miközben a komponista elsődleges forrását a népdalok és a reneszánsz kor zenéje jelentette, jelentősen új irányt szabott a korabeli angol muzsikának, melyet addig leginkább a német hatások határoztak meg. Vaughan Williams azonban nem csupán az új zenei források felfedezése és kreatív feldolgozása által vált korának egyik nagy hatású komponistájává, jelentősen támogatott minden olyan törekvést, amely a muzsikálás örömét minél több emberhez juttatta el – maga is komponált amatőr, valamint diákegyüttesek számára.
Ralph Vaughan Williams 1872. október 12-én született egy lelkész legkisebb fiaként, édesanyja pedig Charles Darwin unokahúga volt. A haladó szellemiségű családban a kisgyermek nem csupán a kritikai gondolkodást és a másokért érzett felelősségtudatot sajátította el, de igen hamar zenei képzésben is részesült, első zongoraóráit ötéves korában vette nagynénjétől.
A billentyűs hangszereket azonban egész életében kevésbé kedvelte, így alig egy évvel később elkezdett hegedűn is tanulni.
Gyermekkorától kezdve komponált is, tizenévesen már egy zongoratrióját is előadta társaival együtt az iskolában.
Későbbi tanulmányait a Royal College of Musicban végezte, ahol Hubert Parry volt rá nagy hatással, zeneszerzéstanárával akkor is fenntartotta a kapcsolatot, amikor családja javaslatára jelentkezett a Cambridge-i Egyetemre, itt a zenei képzés mellett történelemszakra is járt. A pezsgő szellemi élet azonban nem csupán inspirációt és barátokat hozott az ifjú zeneszerző számára, de megismerte Adeline Fischert, a történész Herbert Fischer lányát, aki később a felesége lett. Londonba visszatérve Vaughan Williams még egy fontos ismeretségre tett szert, Gustav Holst személyében,
a komponistával életre szóló barátságot kötöttek, egyben egymás számára a legfontosabb kritikusok is lettek,
műveiket még a komponálási folyamat során rendszeresen megmutatták egymásnak.
Különös ellentmondás Ralph Vaughan Williams munkásságában, hogy miközben a szerző ateistának vallotta magát, életművében igen jelentős szerep jut a vallásos műveknek (elsősorban a kórusra írt alkotásoknak), a Biblia szövege pedig mindig is fontos volt számára. Házasságkötése és egy néhány hónapos berlini nászút után, amely során Max Bruchtól tanult, Vaughan Williams különböző zenei munkákkal egészítette ki jövedelmét. 1904-6 között egy nagyszabású himnuszgyűjteményt szerkesztett, és később úgy emlékezett vissza erre az időszakra, hogy
zenei tanulmányainak fontos mérföldköve volt megismerkedni a régi angol egyházi zenével.
Tanulmányai azonban még nem értek véget, bár a komponista már túljutott a diákkoron, élete egyik legfontosabb zenei hatása még hátra volt. 1907-8 telén Párizsban járt, és megismerkedett Maurice Ravellel. Ő volt az a szerző, aki segített Vaughan Williamsnek meghaladni a német hatást, és megtalálni a saját hangját. Ravel később így méltatta a komponistát:
Az egyetlen tanítványom, aki nem az én zenémet írja.
És valóban, a tízes években Vaughan Williams sorban komponálta később nagy sikert hozó műveit, a már említett Fantáziát, az Öt misztikus dalt és számos érzékeny természetfestő muzsikát, melyek közül A felszálló pacsirta vált a legismertebbé.
Az I. világháborúban Vaughan Williams önkéntesként vett részt, a történtek testileg-lelkileg meggyötörték, innen származik idős korára súlyossá váló halláskárosodása, a háború érzelmi traumáját évtizedekkel később dolgozta fel műveiben. Néhány évig nem is született új darabja. Egykori iskolájában, a Royal College of Musicban kezdett tanítani, valamint a londoni Bach Kórus karnagya lett. Hírneve egyre növekedett, a húszas években pedig újult erővel fogott a komponáláshoz. Érdeklődés a színpadi zene felé fordult, operát is írt, ám ezen a területen sosem tudott igazán népszerű darabot alkotnia.
A szakmai eredmények mellett Vaughan Williams magánélete nem nélkülözte a nehezebb periódusokat. 1934-ben elhunyt Gustav Holst, és hasonlóan inspiráló barátot a zeneszerzőnek többé nem sikerült találnia, habár műveit ezután is megmutatta egy-egy kiválasztott kollégájának. Felesége egészségi állapota is romlott, a krónikus ízületi gyulladás miatt a házaspárnak a városon kívülre, egy földszintes házba kellett költöznie, Vaughan Williams pedig hiányolta a jól megszokott londoni életet.
Korabeli művei valamelyest sötétebb hangvételűek, mint a megelőzőek, 4. szimfóniájából sokan a háborús fenyegetést hallották ki,
a zeneszerző azonban élete során többször is elutasította, hogy valamilyen programot tulajdonítsanak szimfóniáinak: „El se tudják képzelni, hogy az ember egyszerűen csak egy zeneművet szeretne írni” – fűzte hozzá a témához.
1938-ban aztán különös fordulat következett be az ekkor már hatvanadik életévén túl járó zeneszerző életében: megismerte a nála csaknem negyven évvel fiatalabb Ursula Woodot. A költőnő egy darabját ajánlotta a komponista figyelmébe, ám a két művész hamar szerelemre lobbant egymás iránt. Később Ursula Vaughan Williams számos műve számára írt szöveget, amikor pedig 1951-ben a zeneszerző felesége meghalt, feleségül ment hozzá.
Az asszony később életrajzot is írt férjéről, és annak halála után fontos szerepe volt az életmű ápolásában.
Az idősödő szerző továbbra is aktív maradt zeneszerzőként és karmesterként, 1943-ban maga vezényelte 5. szimfóniáját a Promson, A zarándok útja című, 17. századi moralitásra épülő operáját a Covent Gardenben mutatták be. Számos díjat is kapott, a korabeli és kevésbé ismert művek lelkes szószólójává vált, zenét szerzett a Scott of the Antarctic című Charles Frend-filmhez, majd ebből az anyagból született meg Sinfonia Antarctica című, sorszám nélküli, ám hetedikként írt szimfóniája. Ahogyan annyi elődje, neki is éppen kilenc darabot sikerült a műfajon belül alkotnia, az utolsót 1958 áprilisában mutatták be, és az éltes kora ellenére kiváló egészségnek örvendő komponista 1958. augusztus 26-án váratlanul elhunyt.
Ralph Vaughan Williams emlékezetét a róla elnevezett társaság őrzi, melynek 1994-es megalapításakor első elnöke a zeneszerző özvegye volt (aki kilencvenhat éves koráig élt, 2007-ben hunyt el).
Jelenleg a karmester Sir Andrew Davies, a zeneszerző műveinek lelkes tolmácsolója tölti be az elnöki tisztséget.
A társaságnak mára több mint ezer tagja van, a kerek évfordulóra pedig megemlékezésekkel, koncertekkel és lemezfelvételekkel készültek.
Fejléckép: Ralph Vaughan Williams (fotó/forrás: Hulton Archive / Getty Images Hungary)
hírlevél
