Klasszikus

Az Angster-cég titkai

2010.08.01. 07:36
Ajánlom
Augusztus 18-ig tekinthető meg Pécsett a nyolcvan évig fennálló világhírű Angster-orgonaműhelyről szóló kiállítás.

A pécsi Vasváry-ház (Király utca 19.) nyújt otthont az augusztus 18-ig naponta 11 és 19 óra között látogatható tárlatnak, mely a legjelentősebb magyar orgonaépítő dinasztia cég történetét mutatja be. Hajdók Judit orgonaművész, orgonakutató minden csütörtökön négy órától tárlatvezetést tart az érdeklődők számára. A kiállítás a cég 80 évét dolgozza fel, mely idő alatt 1300 orgonát épített vagy épített újjá a Kárpát-medencében.

Megtudhatjuk, hogyan álltak át a kézműves orgonakészítésről a második generáció idejében a gépesített gyártásra. Fény derül arra, hogyan tudtak évente ötven orgonát és száz-százötven harmóniumot elkészíteni; milyen eszközöket alkalmaztak, hány alkalmazottjuk volt az évek során... s mindehhez gazdag képi s tárgyi (eredeti levelek, szerződések, katalógusok fényképek és orgonaavatókat méltató kritikák) összeállítás áll a látogatók rendelkezésére.

Részletesen elénk tárul, hogy mely templomoknak, székesegyházakban készítettek orgonát. A cég huszadik alkotása már a kalocsai nagytemplomnak készült, melynek elismeréseképp kinevezték Angster Józsefet „kalocsai érseki orgonaépítőnek". A Dohány utcai zsinagóga, Szent István-bazilika, debreceni nagytemplom és a budapesti, Kálvin téri református templom orgonái is a család nevét dicsérik. 1930-ban készült el legnagyobb munkájuk, a szegedi dóm (Fogadalmi Templom) orgonája kilencezer síppal.

http://www.angsterkiallitas.hu/

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

HVG: Kiszivárgott az SZFE huszonhat új oktatójának neve

Eljuttatták a hvg.hu-hoz az összes olyan főállású oktató nevét, akik újonnan kerültek a Színház- és Filmművészeti Egyetem állományába.
Zenés színház

„Nessun dorma” – Minek köszönheti rendkívüli népszerűségét Puccini operaáriája?

„Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” – És a fejünkben máris megszólal Pavarotti hangja, amint elnyújtva a magas H hangot, üdvrivalgásra készteti a stadionok közönségét. Kerülőúton vált Puccini áriája mindenki kedvencévé, és egy futball-világbajnoksággal indult az egész.
Vizuál

Tiziano-kiállítással ünnepli fennállásának 130. évfordulóját a bécsi Szépművészeti

Az évforduló alkalmából ingyenjeggyel és Tiziano-kiállítással kedveskedik látogatóinak a Kunsthistorisches Museum.
Színház

Interaktív kiadványként jelent meg idén a Radnóti Magazin

„Ez már a Gutenberg-galaxis utáni világ” – hirdeti a színház évados kiadványa, amelyet most digitálisan tettek közzé, számos interaktív és a későbbiekben is bővülő tartalommal.
Színház

„Minden szerettem volna lenni” – Sinkovits Imre élete képekben

A Tizedes, Dobó István és Tót, a tűzoltóparancsnok a tévénézők számára, Mózes, Macbeth és a Tudós a színház szerelmeseinek. Nem volt olyan szerep és karakter, amelyben Sinkovits Imre ne remekelt volna. A húsz éve elhunyt színészlegendára fotókkal emlékezünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Koncertfelvételek – Hegedűs Endre – Chopin: Esz-dúr noktürn

A Koncertfelvételek a Pesti Vigadóban sorozat első részében Hegedűs Endre Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész Chopin Esz-dúr noktürnjét adja elő a Déli teremben.
Klasszikus gyász

Elhunyt Pejtsik Árpád gordonkaművész, pedagógus

Szűk családi körben vesznek búcsút Pejtsik Árpád György zenepedagógus, gordonkaművész, zeneszerzőtől január 29-én a Kispesti temetőben.
Klasszikus ajánló

Budapest, Amszterdam és Berlin együtt ünnepli Fischer Iván 70. születésnapját

Január 20-án ünnepli hetvenedik születésnapját Fischer Iván. A jeles alkalomból az általa is alapított Budapesti Fesztiválzenekar az amszterdami Concertgebouworkest és a Konzerthausorchester Berlin együttesekkel közös, az interneten közvetített koncertösszeállítással készül.
Klasszikus hír

Megszűnhet a Duna Szimfonikus Zenekar

Egy december 23-i hivatalos értesítést szerint legkésőbb 2021. május 31-én megszűnhet a Duna Szimfonikus Zenekar – tudta meg a Zene-Kar.hu. A levél szerint az ügy mögött Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének döntése áll, aki Alapítói Határozatában ezt a dátumot jelölte meg.
Klasszikus zenehallgatás

VIDEÓ: Baráth Emőke korai Mozart-áriát énekel

Szerelemi riválisáról énekel és csendben szenved Mozart operahőse, Sifare. A „Soffre il mio cor con pace” című áriát Baráth Emőke előadásában halljuk egy tavalyi, pécsi koncertről.