Klasszikus

"Az árnyék völgyében járva..."

2014.05.07. 08:22
Ajánlom
A magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulója alkalmából, a Magyar Holokauszt Emlékév hivatalos programsorozatának részeként Leon Botstein vezényel május 11-én 19 órakor a Zeneakadémián. A koncerten a vészkorszakban fiatalon elhunyt, illetve emigrációba menekült zsidó komponisták művei, valamint Dohnányi Ernő Szegedi miséje hangzik el.

A  Zeneakadémia Koncertközpont által rendezett, zártkörű hangverseny célja annak bemutatása, hogy a történelem eme sötét fejezete a magyar kultúrának is pótolhatatlan veszteséget okozott. A pályáját Izraelben kiteljesítő Pártos Ödön, a munkaszolgálatosként az ukrajnai fronton elhunyt Weiner László, a katolikus hitre áttérő, s főművének egy latin misét valló Gyopár László, az 1944 júliusában ismeretlen helyen mártírhalált halt Nádor Mihály és az Egyesült Államokba emigrált, zsidóbarátsággal és náci kollaborációval egyaránt megvádolt Dohnányi Ernő műveiből álló koncertprogram 2013 tavaszán már sikert aratott a Carnegie Hallban Hungary Torn címmel.

Egy év elteltével, a Magyar Holokauszt Emlékév programjaként kerül most sor a hazai produkcióra, amelynek karmestere - a New York-i estéhez hasonlóan - a Bard College professzora és rektora, Leon Botstein. A Chicagóban és a Harvardon iskolázott dirigens pályafutása során egyaránt volt az Amerikai és a Jeruzsálemi Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója, vendégkarmesterként pedig olyan együttesek élén állt, mint a Londoni Filharmonikusok, a Concerto Budapest, a Budapesti Fesztiválzenekar vagy éppen a Philharmonia Orchestra. A zenetudósként is számos díjjal és elismeréssel kitüntetett dirigens több kulturális testület, köztük az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja, cikkeit jelentős lapok közlik a New York Timestól a Musical Quarterlyig.

Az est műsorát Botstein szorgalmazására Bársony Péter Liszt-díjas brácsaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára állította össze, aki a Kossuth-díjas Kelemen Barnabás hegedűművésszel együtt már az amerikai produkcióban is közreműködött. Ők lesznek a május 11-i budapesti koncert szólistái is, a hangversenyen közreműködik továbbá Váradi Zita (szoprán), Vörös Szilvia (mezzoszoprán), Balczó Péter (tenor), Bretz Gábor (basszus) és Lengyel Zoltán (orgona).

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

A zenéhez lelkileg kell kapcsolódni – beszélgetés Lantos István zongoraművésszel

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották.
Klasszikus ajánló

Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János a Magyar Hospice Alapítványért

A Méltóság hangja című est bevételét a Budapest Hospice Ház egy betegszobájának éves fenntartására ajánlják fel a legendás művészek: Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János.
Klasszikus ajánló

Szokolay Sándor emléke előtt tisztelegnek Sopronban

December 8-án gyertyagyújtással, kiállítással és hangversennyel idézik meg a tíz évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző alakját a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban. 
Klasszikus magazin

Zene a lakatlan szigeten

Nemrég azt a kérdést tettük fel olvasóinknak, milyen zenét vinnének magukkal egy lakatlan szigetre. Az izgalmas és változatos válaszokat olvasva persze mi is elgondolkodtunk, és összeállítottuk a magunk lakatlansziget-playlistjét.
Klasszikus ajánló

Világsztárok a Zeneakadémián – 6 érv, amiért ott a helyünk november 29-én

Ha klasszikus zene, akkor koncert; ha koncert, akkor a legjobb hangversenyterem és szólisták. Mutatjuk, miért érdemes november 29-én, szerdán este a Zeneakadémia Nagytermébe menni.