Klasszikus

Az egyházzenei élet színe-java

2017.09.14. 14:24
Ajánlom
A következő hetekre több templomi koncertet is ajánlunk: Karasszon Eszter csellóművésznő, a Musica Sacra kórus, valamint az Erkel Ferenc Vegyeskar is koncertet ad a Jézus Szíve Templomban.

Néhány hónapja még intenzívebbé vált a komolyzene jelenléte a Mária utcai Jézus Szíve Jezsuita Templomban. Hangversenyek délidőben címmel a budapesti egyházzenei élet legkiválóbb szólistái és együttesei közreműködésével indult sorozat. A művészek a vasárnap 11.00 órai szentmise keretében szólaltatnak meg egy-egy művet, majd közvetlenül a szertartás után rövid koncertet adnak.

Karasszon Eszter

Karasszon Eszter (Fotó/Forrás: Karasszon Kata)

A soron következő koncertet Karasszon Eszter adja szeptember 17-én.A csellóművésznő 2016-ban kitüntetéssel diplomázott Zeneakadémián. Nyolcévesen a legfiatalabb versenyzőként nyert díjat első országos csellóversenyén, azóta számos hazai és nemzetközi versenyen díjazták, legutóbb 2015-ben a Nemzetközi Popper Dávid Csellóversenyen ért el első helyezést. A Concerto Budapest tagja, a zenekari játék mellett rendszeresen kamarázik Szabadi Vilmossal. Nagy hangsúllyal szerepelnek repertoárján 20. századi és kortárs magyar szerzők, és orgonista édesapja hatására templomokban is szívesen játszik.

Szeptember 24-én az Erkel Ferenc Vegyeskar koncertjét hallhatjuk. Az együttes 1948-ban alakult Pászti Miklós és Fasang Árpád vezetésével, 2002 óta Cseri Zsófia vezetésével működik. Tavaly Kiemelt Hangversenykórus minősítést szereztek. 2012 óta minden évben házigazdái a Szinkópa Vegyeskari Találkozónak, amely előadásokkal és gyakorlati feladatokkal biztosít egyfajta továbbképzést, kitekintést és ismerkedést amatőr kórusok számára, Kulisszakoncert-sorozatuk keretében pedig betekintést engednek a kórusművek mélyén rejlő zenei összefüggésekre, és a próbafolyamat menetére. Repertoárjuk a reneszánsz szerzőktől kezdve egészen a kortárs művekig terjed.

Musica Sacra

Musica Sacra

Október 1-jén a Jézus Szíve Templom 1970-es évek elején alapított Musica Sacra kórusa ad koncertet. A vegyeskar nemcsak zenei együttes, de egyben lelki közösség is. A templom liturgikus zenéjének egyik középpontja az a többször átalakított orgona, amely mai alakját a Váradi és Fia orgonaépítő műhely munkája nyomán nyerte el. A Musica Sacra kórus minden hónap első vasárnapján gazdag orgonakíséretes repertoárral teszi emlékezetessé a szentmisét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Babits a ritmusdaráló, Móricz a műparaszt

Vámos Miklós e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni.
Színház

Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadót szeptember 22-én tartják a Katonában.
Jazz/World

Budapesten is bemutatják a Miles Davisről szóló friss dokumentumfilmet

Fantasztikus hír, nem csak jazzrajongóknak: augusztus 30-tól műsorára tűzi az Uránia az idén debütált, Birth of the Cool című dokumentumfilmet, amely angol nyelven, magyar felirattal lesz látható a Pannonia Entertainment forgalmazásában.
Színház

Ilyen volt a Sztalkert csoport új Vízkeresztje - Galéria

A Shakespeare Fesztiválon mutatták be a Sztalkert Csoport második önálló produkcióját, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást, amely legközelebb a Szentendrei Teátrum FRISS programsorozatában, majd Zsámbékon vendégeskedik.
Vizuál

Colostokból és kalászból készült ruhák

Király Tamás (1952-2013) alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel, a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. A divattervező több mint három évtizedes pályafutását mutatja be az a retrospektív kiállítás, amely Out of the box címmel látható a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Légy világsztárok tanítványa!

A Fesztivál Akadémia egyik elsődleges célja a jövő muzsikusainak nevelése, ezért a programok között központi szerepet kapnak az előadások, a mesterkurzusok és a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny. A verseny július 17-én kezdődik, és a nagyközönség számára is nyitott.
Klasszikus hír

Montenegróba utazik az Óbudai Danubia Zenekar

Zenehíd elnevezésű műsorával, Liszt, Bartók, Erkel, Kodály és Nina Perović műveivel a montenegrói KotorArt művészeti fesztivál vendége lesz a zenekar július 21-én, Hámori Máté művészeti vezető vezényletével.
Klasszikus ajánló

Kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten

Számos hangverseny, kiállítás, filmvetítés, táncszínházi előadás, bábopera és térzene is várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő Kodály Művészeti Fesztiválon Kecskeméten.
Klasszikus ajánló

A nyár második felében is remek programokkal vár az Óbudai Társaskör kertje

Tovább folytatódik a színes programsorozat az Óbudai Társaskör hangulatos kertjében, ezekben a napokban jazz, kamarazene, opera és akusztikus koncert is várja a vendégeket.
Klasszikus interjú

Családi vonósok – Kokas Dóra-interjú

Májusban a bécsi Vienna Classic Strings különdíját nyerte el Kokas Dóra, akit a Fesztivál Akadémia több koncertjén is hallhatunk a nyáron. A fiatal csellóművész mindig is a színpadon létezett igazán, és hálás, amiért a családjában mindig jelen volt a zene.