– kérdezi az igaz útról letérő kisbárány Gottfried Heinrich Stölzel Jézus a jó pásztor, aki szenved és meghal az elveszett bárányért című passiójában. A német zeneszerző, Bach fiatalabb kortársa allegorikus keretek közé helyezte a bibliai szenvedéstörténetet. Miközben a basszista által megszemélyesített Törvény bűnös tetteinek következményeivel fenyegeti a bárányt, az althangon megszólaló Evangélium bizalomra inti: pásztora még mindig szereti őt, és könyörgő szavai meghallgatásra találhatnak.

Az 1690-es születésű Stölzel azok közé a barokk zeneszerzők közé tartozik, akiknek az utókor jóval kevesebb figyelmet szentelt, mint az életében aratott sikerek alapján gondolni lehetne.

művei között ezernél több kantátát, passiókat, miséket és öt operát is találunk. Utazásai során eljutott Prágától Itáliáig, ahol olyan zeneszerzőket ismert meg, mint Francesco Gasparini vagy Antonio Bononcini, de találkozott Vivaldival is. Élete nagy részét Gothában, a szász-gothai hercegek szolgálatában töltötte, de más főurak is rendeltek tőle műveket.

Nemcsak ő maga jutott el sokfelé, hanem zenéje is, mind egyházi, mind színpadi műveit a kor számos jelentős városában előadták. Elismertségét mi sem jelzi jobban, mint hogy maga Johann Sebastian Bach is nagyra tartotta alkotásait, 1734 nagypéntekén Lipcsében előadta Stölzel egy korábbi passióját, amelynek egyik áriáját fel is dolgozta egy nyolc évvel később, gyertyaszentelő ünnepére készült kantátájában.

A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Müpa)

A Jesus, als der für das verlorene Schäflein leidend- und sterbende gute Hirte című darabot Stölzel 1727 nagypéntekére komponálta. „Bizonyára nem ismeretlen számodra, hogy az emberi nem e nagy barátja és legdrágább Megváltója gyakran és előszeretettel beszélt tanítványai előtt magáról a jó pásztor képét használva” – magyarázza témaválasztását olvasója számára Stölzel a műhöz írott előszavában. „Nemcsak az Újszövetség, hanem az Ószövetség könyvei is tele vannak ezzel a kedves metaforával. Sem szándékom, sem pedig lehetőségeim nem elégségesek ahhoz, hogy alaposan bemutassam azt a gyengéd szeretetet, mellyel a hűséges pásztor szeretett nyája felé viseltetik.

– hiszen a jó pásztor nyája iránti szeretete nem igényel semmilyen további bizonyítást, nem is lehet arról ennél többet mondani.”

A passió a szenvedéstörténet bemutatása során nem követi szorosan valamelyik evangélium leírását, a mű során végigkísérhetjük, hogy a különböző jelzőkkel ellátott (elveszett, megrémült, bűbánó, később hívő, bizakodó) bárány hogyan talál vissza pásztorához. A Megváltón kívül a további bibliai szereplők nem szólalnak meg közvetlenül, az Evangélista rövid összefoglalóiból bontakozik ki az események váza,

Stölzel kéziratai egy 19. század eleji gyűjtőnek köszönhetően nagyrészt a Berlini Állami Könyvtárba kerültek, és bár néhány szerencsésebb alkotásból készült kiadás, illetve felvétel, számos mű évszázadok óta szinte elfeledetten pihent. A Jézus a jó pásztor, aki szenved és meghal az elveszett bárányért című passió sem hangzott el csaknem háromszáz éven keresztül, míg végül Gyöngyösi Levente, Illényi Péter és Mészáros Péter munkájának köszönhetően megnyílt a lehetőség az előadásra, most pedig Vashegyi György állandó munkatársaival, a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral, valamint régizene-specialista szólistákkal, Megyesi Zoltánnal, Komáromi Mártonnal, Kovács Ágnessel, Szutrély Katalinnal, Balogh Eszterrel, Bárány Péterrel és Najbauer Lóránttal a budapesti közönség előtt is megszólaltatja.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Vashegyi György (fotó/forrás: Kotschy Gábor / Müpa)