Klasszikus

Az elhallgatott zenekar dokumentumfilmje

2007.02.12. 00:00
Ajánlom
A Magyar Rádió Márványterme a helyszíne annak a keddi vetítésnek, amely az ötven esztendeje Bécsben alapított magyar emigráns zenekar, a Philharmonia Hungarica történetéről szól. A rendező Somogyvári Rudolf, a szerkesztő-riporter Szőke Cecília.

A dokumentumfilm vetítése február 13-án, este hatkor kezdődik, s hogy miért is vállalkozott a közrádió minderre? Nos, a zenekar életét, történetét elhallgatta a honi szakma, de az ötvenedik évforduló jó alkalom ennek megváltoztatására. Ebből szeretnék kivenni a részük. A film a Philharmonia Hungarica alapítótagjai (Zajti Gábor operatőr kameráján keresztül) és izgalmas korabeli fimdokumentumok segítségével idézi fel az itthon szinte ismeretlen zenekar történetét. S ugyanezt teszi a Bartók Rádió január 10-én kezdett új sorozatával, amely a Legendák nyomában címet viseli, s az együttes felvételeit mutatja be.

Rozsnyai Zoltán karmester volt az, aki 1956 végén, amikor a magyar emigránsok a legteljesebb bizonytalanságban éltek, zenekar szervezésébe kezdett. A képtelennek tűnő ötlet megvalósításában partnereket keresett, s talált is a különböző segélyszervezeteken keresztül. Így a Rockefeller és a Ford alapítvány támogatásával a zenészek megkezdték a közös munkát. Ez nem volt nehéz, hiszen kiváló muzsikusok voltak közöttük: a Magyar Rádió, az Operaház és az Állami Hangversenyzenekar Magyarországot elhagyó vezető művészei.

A bemutatkozás fantasztikus sikert hozott. Az 1957. május 28-i bécsi koncerten a Konzerthausban megszületett a magyar forradalom szabad gyermeke: a Philharmonia Hungarica. Az est karmestere az alapító karnagy Rozsnyai Zoltán volt, a szólista Starker János világhírű csellóművész. A magas színvonal és a nyilvánvaló erkölcsi megfontolás arra ösztönözte Yehudi Menuhint, hogy az együttes mellé álljon, s a következő hangversenyen, amikor is Bartók hegedűversenyét játszották, ő volt a szólista.

A zenekar több mint negyven éven át öregbítette világszerte a magyar zenekultúra hírnevét, ébren tartva, ápolva az 1956-os magyar forradalom emlékét. Tiszteletbeli elnökük, Doráti Antal vezetésével Haydn összes szimfóniáját megörökítő lemezsorozatuk zenetörténeti esemény. Először fordult elő, hogy egy zenekar Haydn mind a 104 szimfóniáját ugyanazzal a dirigenssel lemezre vegye. Nem csak a mennyiség egyedülálló, a minőség is: az összes létező lemeznagydíjat megkapják ezért a sorozatért, amelyből több, mint kétmillió példány kelt el világszerte. Ideje mindezekről hírt adni. Ezért készült a film.

(2007. február 13. 18:00 Magyar Rádió Márványterme (Budapest) - Az elhallgatott zenekar - Philharmonia Hungarica; dokumentumfilm-vetítés; szerk.-rip.: Szőke Cecília; operatőr: Zajti Gábor; rend.-producer: Somogyvári Rudolf)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.
Klasszikus

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Színház

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.