Klasszikus

Az ember, aki zongorázik

2005.04.20. 00:00
Ajánlom
A szünetben annyit tudok mondani, ugye megmondtam. Mintha részem lenne abban, amit az előző háromnegyed órában hallhattunk. A végén meg még ennyit se, csak nem akaródzik hazamenni, muszáj legalább azt hallgatni, mások hogy lelkesednek, és bölcsen bólogatni. És bízni benne, hogy másnapra kerek mondatokba szűrődik a tanulság.

Lemezeiről ugyanaz az élmény köszön vissza, mint két általam hallott koncertjéről. A felvételek húsz évvel korábban készültek; de ez csak a borítóról derül ki, zeneileg semmi különbség. Egy ember, akinek a zongora az élete: ez látszik a koncerteken, ez hallatszik a lemezeken. Interjút nem ad, lemezfelvételeket nem készít. Továbbá nem érdekli az öltözködés, kissé az elhanyagoltság látszatát keltve lép a színpadra, hiába visel frakkot. Zenén kívüli eszközökkel nem kommunikál a közönséggel. Nem csak sztár nem akar lenni, de szemmel láthatólag semmi sem érdekli, csak a zene, a zongora. A Zeneakadémia Nagytermében a sokadik ráadás után is folyamatos vastaps fogadja, a közönség feláll – az ő arcán a siker ugyanúgy nem látszik, mint előtte. Nem tudom, milyen ember lehet, azt gondolom, szomorú, és biztosan tudom, hallgatag. Nem mondja be a ráadásokat, begyakorolt mozdulatokkal végzi a meghajlást, harmadszorra megtanulhatjuk, most le fog ülni, hogy végre zongorázhasson, tovább. Az az érzésem, ha nem fogja a menekülőre közönség: ha nem találnánk el, milyen ütemben kell a tapssal elhalkulni, még most is játszana. Ez bárki másnál bosszantana – nála maximum mosolygok, és önző mód örülök. Kaptam egy harmadik félidőt.

Szokolov a legutolsó ráadást legutolsó ütemét épp úgy megformálja, mint az előző másfél óra zenét – egy pillanatig sem engedve ki vagy fel, a közönségnek is komoly feladatot adva. A fáradtságot azonban mintha csak mi éreznénk, rajta ¼ 11-kor se látszik több, mint ¾ 8-kor.

Chopin Szokolov számára éppoly fontos, mint Schubert (Bach, Brahms, Scarlatti vagy Prokofjev), és a lélegzetnyi szünet nélkül elhangzó közel órányi zenéből én is megismerhetek egy olyan Chopint, akit eddig kevésbé: a befelé forduló, játékosan matematikus, könyörtelenül szigorú szépség prófétáját. Chopin nagyon modern szerző, és a kis formákon túl a darabok közti összefüggések is sejtetődnek, nem csak azonos műfajú műveken belül, hanem műfajok közt is; a tánc éppúgy jellemző az Impromptukre, amint az improvizatív jelleg a Polonéz-fantáziára vagy a Noktürnökre, és a sötét tónus mindezekre.

Számomra az igazán mellbevágó élmény a Schubert-szonáta, az utolsó előtti A-dúr. Van egy húros hangszer, a húrokat kalapács ütögeti, a kalapácsokat mindenféle áttételekkel a leütött billentyű, az előadó pedig csak itt, a sor végén (elején?), a billentyűk innenső oldalán foglal helyet. És most kiderül, mennyi múlik rajta, azon, hogy mit és hogyan csinál a billentyűkkel – most úgy érzem, ezt eddig ennyire senki másnál nem hallhattam. Nem, ez így nyilvánvalóan banális, nekifutok újra: énekhangtól, vonós hangszertől is ritkán hallani ennyi színt. De Szokolov zongorája nem énekel: mindig világos, hogy ütős hangszer, mindig világos, hogy sokszólamú. Amit ez az ember technikában tud, arra tényleg nem találunk szavakat, istenkísértésnek ható pianói sose kapnak mellékzöngét, de amikor úgy érzi, belecsap a húrokba, ez is helyénvaló. A brutalitás a zenében van, pl. a második tétel kidolgozásában, nem a játékban, és Szokolov zongorája ilyenkor is zongoraként szól. A hangerő, az intenzitás változásai egy szemvillanás alatt megvalósulnak, ha Szokolov úgy látja helyesnek.

De mindez külsőség, technika, mely elengedhetetlen ahhoz, amit megmutat a zenéből. Schubert szonátája szokatlanul, richteresen lassú (ő a B-dúr szonátát játszotta hasonló tempóban), folyton változó, folyton áramló. De miközben hallgatom, úgy érzem, csak félig van igaza Perahiának, hogy Schubert minden pillanatban improvizál, az ütem elején nem tudni, mi lesz a végén – mert ez a zene logikus. Az ismétléseknél bólintanunk kell, mint a jó ismerősöknek szoktuk, és azt is észrevesszük, mennyi jó ismerősünk lett a mű végére. Eddig sosem hallottam, hogy a mű első üteme köszön vissza a harmadik tétel triójában is. Szokolov egy leheletnyi agogikával megmutatja, de ezekben az agogikákban semmi manír, semmi magamutogatás. Egy-egy átfutó hang, egy trilla: nem tudtam, hogy ennyire fontos. Hogy azon veszem észre magam, a végső kérdéseken gondolkodom. Nem is annyira életen és halálon – azon is, mert Schubert erre bőven ad okot –, hanem inkább azon, miért lesz valaki zongorista. Vagy mit is hallok most. Előadó-művészet? Szokolov semmit sem mutat magából. Csak a zenéből. Így kell ezek szerint Schubertet játszani? Szokolov fogta magát, és belépett a hermeneutikai körbe, mint más a pártba vagy a pocsolyába? Hol van ő, hol van Schubert és hol vagyok én?

Érzem, hogy Szokolov a legnagyobb zongorista, akivel mostanában találkoztam, és nem tudom megmondani, miért. Mert ilyen a technikai tudása? Mert ennyire érti a zenét? Mert ennyire szigorúan csak zenei eszközökkel kommunikál? Mert ennyire ismeri az életet? Mert ennyire megfoghatatlan? Lám, a tanulság kerek mondatokká áll össze másnapra: nem tudok semmit.

( 2005. április 17. Zeneakadémia Nagyterem – Grigory Sokolov zongoraestje; Schubert: A-dúr szonáta, D 959 (1828); Chopin: cisz-moll fantaisie-impromptu (kéziratverzió, 1835); Asz-dúr impromptu, op. 29; Fisz-dúr impromptu, op. 36; Gesz-dúr impromptu, op. 51; 2 nocturne, op. 62; Asz-dúr Polonaise-fantaisie, op. 61)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát július 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus humor

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.
Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.