Klasszikus

Az ember, aki zongorázik

2005.04.20. 00:00
Ajánlom
A szünetben annyit tudok mondani, ugye megmondtam. Mintha részem lenne abban, amit az előző háromnegyed órában hallhattunk. A végén meg még ennyit se, csak nem akaródzik hazamenni, muszáj legalább azt hallgatni, mások hogy lelkesednek, és bölcsen bólogatni. És bízni benne, hogy másnapra kerek mondatokba szűrődik a tanulság.

Lemezeiről ugyanaz az élmény köszön vissza, mint két általam hallott koncertjéről. A felvételek húsz évvel korábban készültek; de ez csak a borítóról derül ki, zeneileg semmi különbség. Egy ember, akinek a zongora az élete: ez látszik a koncerteken, ez hallatszik a lemezeken. Interjút nem ad, lemezfelvételeket nem készít. Továbbá nem érdekli az öltözködés, kissé az elhanyagoltság látszatát keltve lép a színpadra, hiába visel frakkot. Zenén kívüli eszközökkel nem kommunikál a közönséggel. Nem csak sztár nem akar lenni, de szemmel láthatólag semmi sem érdekli, csak a zene, a zongora. A Zeneakadémia Nagytermében a sokadik ráadás után is folyamatos vastaps fogadja, a közönség feláll – az ő arcán a siker ugyanúgy nem látszik, mint előtte. Nem tudom, milyen ember lehet, azt gondolom, szomorú, és biztosan tudom, hallgatag. Nem mondja be a ráadásokat, begyakorolt mozdulatokkal végzi a meghajlást, harmadszorra megtanulhatjuk, most le fog ülni, hogy végre zongorázhasson, tovább. Az az érzésem, ha nem fogja a menekülőre közönség: ha nem találnánk el, milyen ütemben kell a tapssal elhalkulni, még most is játszana. Ez bárki másnál bosszantana – nála maximum mosolygok, és önző mód örülök. Kaptam egy harmadik félidőt.

Szokolov a legutolsó ráadást legutolsó ütemét épp úgy megformálja, mint az előző másfél óra zenét – egy pillanatig sem engedve ki vagy fel, a közönségnek is komoly feladatot adva. A fáradtságot azonban mintha csak mi éreznénk, rajta ¼ 11-kor se látszik több, mint ¾ 8-kor.

Chopin Szokolov számára éppoly fontos, mint Schubert (Bach, Brahms, Scarlatti vagy Prokofjev), és a lélegzetnyi szünet nélkül elhangzó közel órányi zenéből én is megismerhetek egy olyan Chopint, akit eddig kevésbé: a befelé forduló, játékosan matematikus, könyörtelenül szigorú szépség prófétáját. Chopin nagyon modern szerző, és a kis formákon túl a darabok közti összefüggések is sejtetődnek, nem csak azonos műfajú műveken belül, hanem műfajok közt is; a tánc éppúgy jellemző az Impromptukre, amint az improvizatív jelleg a Polonéz-fantáziára vagy a Noktürnökre, és a sötét tónus mindezekre.

Számomra az igazán mellbevágó élmény a Schubert-szonáta, az utolsó előtti A-dúr. Van egy húros hangszer, a húrokat kalapács ütögeti, a kalapácsokat mindenféle áttételekkel a leütött billentyű, az előadó pedig csak itt, a sor végén (elején?), a billentyűk innenső oldalán foglal helyet. És most kiderül, mennyi múlik rajta, azon, hogy mit és hogyan csinál a billentyűkkel – most úgy érzem, ezt eddig ennyire senki másnál nem hallhattam. Nem, ez így nyilvánvalóan banális, nekifutok újra: énekhangtól, vonós hangszertől is ritkán hallani ennyi színt. De Szokolov zongorája nem énekel: mindig világos, hogy ütős hangszer, mindig világos, hogy sokszólamú. Amit ez az ember technikában tud, arra tényleg nem találunk szavakat, istenkísértésnek ható pianói sose kapnak mellékzöngét, de amikor úgy érzi, belecsap a húrokba, ez is helyénvaló. A brutalitás a zenében van, pl. a második tétel kidolgozásában, nem a játékban, és Szokolov zongorája ilyenkor is zongoraként szól. A hangerő, az intenzitás változásai egy szemvillanás alatt megvalósulnak, ha Szokolov úgy látja helyesnek.

De mindez külsőség, technika, mely elengedhetetlen ahhoz, amit megmutat a zenéből. Schubert szonátája szokatlanul, richteresen lassú (ő a B-dúr szonátát játszotta hasonló tempóban), folyton változó, folyton áramló. De miközben hallgatom, úgy érzem, csak félig van igaza Perahiának, hogy Schubert minden pillanatban improvizál, az ütem elején nem tudni, mi lesz a végén – mert ez a zene logikus. Az ismétléseknél bólintanunk kell, mint a jó ismerősöknek szoktuk, és azt is észrevesszük, mennyi jó ismerősünk lett a mű végére. Eddig sosem hallottam, hogy a mű első üteme köszön vissza a harmadik tétel triójában is. Szokolov egy leheletnyi agogikával megmutatja, de ezekben az agogikákban semmi manír, semmi magamutogatás. Egy-egy átfutó hang, egy trilla: nem tudtam, hogy ennyire fontos. Hogy azon veszem észre magam, a végső kérdéseken gondolkodom. Nem is annyira életen és halálon – azon is, mert Schubert erre bőven ad okot –, hanem inkább azon, miért lesz valaki zongorista. Vagy mit is hallok most. Előadó-művészet? Szokolov semmit sem mutat magából. Csak a zenéből. Így kell ezek szerint Schubertet játszani? Szokolov fogta magát, és belépett a hermeneutikai körbe, mint más a pártba vagy a pocsolyába? Hol van ő, hol van Schubert és hol vagyok én?

Érzem, hogy Szokolov a legnagyobb zongorista, akivel mostanában találkoztam, és nem tudom megmondani, miért. Mert ilyen a technikai tudása? Mert ennyire érti a zenét? Mert ennyire szigorúan csak zenei eszközökkel kommunikál? Mert ennyire ismeri az életet? Mert ennyire megfoghatatlan? Lám, a tanulság kerek mondatokká áll össze másnapra: nem tudok semmit.

( 2005. április 17. Zeneakadémia Nagyterem – Grigory Sokolov zongoraestje; Schubert: A-dúr szonáta, D 959 (1828); Chopin: cisz-moll fantaisie-impromptu (kéziratverzió, 1835); Asz-dúr impromptu, op. 29; Fisz-dúr impromptu, op. 36; Gesz-dúr impromptu, op. 51; 2 nocturne, op. 62; Asz-dúr Polonaise-fantaisie, op. 61)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Könyv

Feleannyian olvasnak rendszeresen könyvet, mint 15 éve

A Tárki kutatása szerint 2005 óta majdnem megfeleződött a rendszeres könyolvasók száma. Átlagosan 37 könyvet olvasnak évente azok, akik olvasnak.
Vizuál

Átadták a legjobb magyar filmelőzetesnek járó díjakat

Az idei Arany Blende a zsűri szavazatai szerint A létezés eufóriája-trailerhez került, míg a közönségdíj az Apró mesék előzeteséé lett. Mutatjuk a nyertes videókat!
Vizuál

Akár telefonról is bejárhatóak a Nyitott Műhelyek az idei Budapest Design Weeken

Online cukorvirág-készítés, környezettudatos esőkabát előállítás, vicces kerámiák vagy kézműves cipők műhelytitkai. Az idei Design Hét félig a netre költözött, így a nyitott műhelyekbe akár otthonról is bepillanthatunk! Mutatjuk, hogyan!
Vizuál

Angyallal a vállán – Hajduk Károly a Kult50-ben

Hisz benne Hajduk Károly, hogy a színész, amikor valami igazán lényegit érez meg szerepében, akkortól az a nehezen megmagyarázható „valami” kisangyalként ül a vállán, és játéka minden egyes pillanatában a fülébe sugdos. Hajduk Károly alakítását látva, minden bizonnyal ezt a segítséget is megkapta, amikor az Akik maradtak című, számtalan rangos elismerést begyűjtő film főszerepét forgatta.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Arany Oroszlánt nyert a Concerto Budapest koncertfilmje Velencében

Szabó Stein Imre koncertfilmjét díjazták a Velencei TV Fesztiválon, amely májusban debütált a Mezzo TV-n. A Concerto Budapest és Gidon Kremer közös hangversenyét örökítette meg a felvétel.
Klasszikus hír

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Klasszikus magazin

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.