A koncerten Devich Gergellyel léptek fel, mindketten Fischer Annie-ösztöndíjas művészek vagytok. Milyen szerepe volt ennek az elismerésnek az eddigi pályád során?

Már harmadszor kaptam meg az ösztöndíjat, és maga az anyagi támogatás is nagy segítséget jelent egy fiatal művész számára, hiszen

Ehhez nélkülözhetetlen, hogy valamilyen külső forráshoz hozzáférjen, valamilyen anyagi segítséget kapjon. Másrészt rengeteg jó koncertlehetőségem is következett az ösztöndíjból. Zenekarokkal dolgozhattam együtt, és a többi Fischer Annie-ösztöndíjassal is felléptem, köztük pedig remek kamarapartnerekkel ismerkedtem meg.

Bár ezt a támogatást nem csak zongoristák kaphatják meg, nekik valószínűleg többet jelent Fischer Annie neve. Te hogyan viszonyulsz a munkásságához?

Egy időben sokat hallgattam őt, a tanárom, Némethy Attila gyakran beszélt róla, de aki zongorával foglalkozik, amúgy is találkozik a felvételeivel. Különösen szeretem a Schumann-lemezeit, és azt a kockázatvállaló, kompromisszummentes megközelítést, ahogyan a zenéhez állt. Ez nekem is nagyon szimpatikus, valami hasonlóra szeretnék törekedni.

Mennyire szükséges, hogy egy fiatal művész valamiféle viszonyítási pontként tekintsen a nagy mesterekre?

A tanulás legmagátólértetődőbb módja, ha a régi nagyságok felvételeit hallgatjuk. Nem abban az értelemben, hogy lemásoljuk a megoldásaikat, hanem érdemes rengeteg különböző előadóra odafigyelni, mit hogyan szólaltattak meg egy-egy darabban. Ők már sokat tapasztaltak, és ebből mi is le tudunk szűrni tanulságokat. Nem az a cél, hogy kiválasszuk közülük a legjobbat, hanem inkább fejtsük meg, miért áll hozzánk közel valaki, miért szeretjük a játékát.

A koncerten Devich Gergely lesz a partnered, akivel régóta játszotok együtt. Mit gondolsz, mi teszi a jó kamarapartnert?

Teljesen különböző emberekkel is jól kamaráztam már együtt, tehát ez sok mindentől függhet. Gergővel tizenegy-két éves korunk óta ismerjük egymást, így szinte szavak nélkül is értjük a másikat. Mindenképpen fontos a nyitottság, akkor is, ha határozott elképzelésekkel rendelkezünk a darabról.

Gergővel folyamatosan figyelünk egymásra, hallgatjuk a másik játékát, akár próbán, akár koncerten, így csak szaporodnak az ötletek.

Hogyan állt össze az Óbudai Társaskörben rendezett koncert műsora?

Gergő hamarosan koncerten fogja játszani a két cselló-zongora szonátát, és szerettük volna együtt is előadni őket. Örültünk ennek az alkalomnak, mert egy ideje már terveztük, hogy jó volna megint együtt fellépni. A szervezők kérték, hogy szerepeljen a műsoron egy szólózongora-darab is, így a két szembenálló mű, a klasszikusabb Beethoven-darab és a modernebb, megfoghatatlanabb világú Debussy közül az utóbbihoz társítottam Ravel Gaspard de la Nuit című alkotását.

Balogh Ádám (Fotó/Forrás: Bergics Balázs)

Miért éppen erre a műre esett a választásod?

Túlzás nélkül állítom, hogy ez a kedvenc zongoradarabom. A háromtételes mű mindegyik része egy-egy vers alapján íródott, egy-egy képet jelenít meg. Az elsőben egy vízitündér jelenik meg, és megpróbál elcsábítani egy fiút, aki egy esős ablak mögött ül egy toronyban, a tó partján, holdfényes éjszakán. Az azonban visszautasítja, így a lány visszatér a vízbe.

Végig halljuk egy harang zúgását, ami egy távoli városból szól, a város szélén pedig áll egy akasztófa, és lóg rajta egy hulla. A vers részletesen leírja, amint bogarak mászkálnak a fején, és játszadoznak a hajszálaival. Közben pedig a naplemente gyönyörű piros színbe borítja a tájat. Szembekerül egymással a szépség és a szörnyűség. A harmadik tétel címe Scarbo, ami egy ijesztő gnóm neve. Ő mindig előtűnik az ágy alól, a sötétből, a pókhálók mögül, és rémisztgeti az embereket. Ebben a tételben spanyol zenei hatások jelennek meg, Ravelt és Debussyt is inspirálta ez a hangzásvilág.

A régebbi korokban nem volt olyan éles határ alkotó- és előadóművészet között, mint manapság, és rólad is lehet tudni, hogy a zongorázás mellett a komponálás is érdekel. Mit gondolsz, hogyan hat egymásra a két tevékenység?

Inkább csak hobbiként foglalkozom vele, de olyan szempontból fontosnak tartom – ahogy az improvizációt is –, hogy a hangszerrel való elemibb kapcsolat még a 20. században is sokkal élőbb tradíció volt. A könnyűzenéből eltanulhatjuk azt a megközelítést, amely szerint a hangszerhez való viszonyulás az elsődleges, és csak utána következik, hogy konkrétan mit is játszunk. Ezzel szemben a klasszikus zenében előbb kezdünk megtanulni egy darabot, és azon keresztül ismerjük meg alaposabban a hangszert.

Szoktam improvizálni is, hogy gyakoroljam, hogyan kezelhetem a hangszert azokon a kereteken kívül, amit az épp játszott darabok nyújtanak. Így bővítheti az ember az eszköztárát.

Mostanra igen szép eredményeket értél el, külföldön is számos fellépéssel, versenygyőzelemmel büszkélkedhetsz. Mit gondolsz, mi szükséges a nemzetközi sikerekhez?

Mindenképpen kiemelném a kiváló tanáraimat, Pécsett Megyimóreczné Schmidt Ildikónál kezdtem zongorázni, aztán Budapesten is jó kezekbe kerültem, Eckhardt Gábor és Némethy Attila tanított, a kamarazene-órákért pedig Gulyás Mártának vagyok nagyon hálás. Úgy gondolom, az embernek szüksége van egy olyan környezetre, ahol nem fél kibontakozni, próbálkozni. Sokat segített, hogy olyan versenyekre is mertem jelentkezni, ahol nem voltam benne biztos, van-e esélyem, de azért megpróbálkoztam velük. Ugyanígy álltam hozzá sok nehéz műhöz, amivel esetleg még nem szabadott volna egy bizonyos életkorban foglalkoznom, én pedig belevágtam, legfeljebb beletört a bicskám.

Néhány hónapja azzal kerültél be a hírekbe, hogy a Honens Nemzetközi Zongoraversenyen visszalépéseddel tiltakoztál az orosz zenészek kizárása ellen. Mit gondolsz, mennyire szükséges a művészetnek társadalmi kérdésekben állást foglalnia?

A visszalépésem személyes indíttatásból született, nem az volt a célom, hogy üzenetet közvetítsek. Ezzel együtt úgy gondolom, a művészet elválaszthatatlan a társadalmi környezettől, legfeljebb egy ideális világban nem lenne szükség arra, hogy közügyekben állást foglaljunk. Ebben az esetben a versenyzőkkel szemben igazságtalanság lett volna a kizáró döntés, ezért nem tudtam elfogadni, hogy egy ilyen helyzetnek a részese legyek. Mindig figyelembe kell venni az egyének nézőpontjait, és a közvetlen környezetünkkel is törődnünk kell.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Balogh Ádám (fotó: Óbudai Társaskör)