Több mint huszonöt esztendeje tanít, sok fiatal zenész tekinti mesterének. Ennyi év tapasztalata után mit mond, milyen az igazi mester?
A mester nem „csak” szakmailag vezeti tanítványát, hanem látja az egész embert is. Ez borzasztóan fontos! Nemcsak az a dolgom, hogy megtanítsam, miként kell fogni az f-et meg a fiszt, miként kell helyesen lélegezni vagy értelmezni a zenét, hanem a növendék egész lényére kell reagálnom, figyelnem. Vezetem, megtanítom önállóan járni, és hagyom menni az útján. Fontos, hogy meg tudjam adni neki azt az élményt, hogy mennyire értékes, és hogy megláthassa, ki is ő valójában. A hibákat megmutatni nagyon könnyű! Sok tanítvány csak olyan tanárokkal találkozott, akik mindig azt mondták, mi az, ami nem jó, sorolták a hibákat. De azt sosem, hogyan lehet jó!
Pedig a tanítás lényege talán az, hogy lehetőségeket mutass.
Nagyon fontos, hogy amikor tanulunk valamit, arról mit gondolunk, milyen állapotban vagyunk. A technika is a zenei gondolkodásból, a művészi állapotból következik. Belső hallásból és víziókból keressük. Hogy mit jelent a zene, a vers, egy monológ, egy szín, egy festmény vagy akár csak egy szó! Egy zenei kifejezés vagy egy állapot keresése azt jelenti, mint mondjuk Chagallnak a kék szín, hogy át vagy-e – mint egy itatós – itatva, van-e érzésed, véleményed, szenvedélyed és gondolatod arról, amit csinálsz. Ha nincs nagyon személyes elképzelésed, érzésed, átlényegülésed, akkor nincs is mit továbbadnod a nézőknek.
Horgas Eszter tanítványaival (Fotó/Forrás: Horgas Eszter)
Nehéz megtanítani a gyerekeket gondolkodni?
Változó, van, akit nehezebb, de vannak olyan csodák, akik hihetetlenül inspirálnak, fantasztikus élményt adnak. Csodálatos látni, ahogy egy egyéniség magára talál. Bámulatos, ahogy felnőtté válnak, erejük lesz és saját gondolatuk.
Nem célom, hogy kis Horgasokat neveljek.
Nem lehet annál nagyobb ajándékot adni valakinek, minthogy belenéz egy tükörbe, és ott olyan valakit lát, akit szeretni tud. Olyat, akire közönségként ő maga is bemenne! Fontos segíteni a gyerekeket anyagilag, hangszerekkel, kurzusokkal, utazással, élményekkel. Mert az élmények borzasztóan lényegesek. Azért, hogy inspirált állapotban legyenek, hogy egyáltalán legyen kedvük ebben az óriási kalandban részt venni, s hogy megtalálják önmagukat. Ez hihetetlen nagy út. S ahhoz, hogy ezen végigmenjenek, igen sok inspiráció kell. Anyagilag is kell őket segíteni, hogy a szegény gyerek is elmehessen egy kurzusra, vagy legyen olyan jó hangszere, mint a gazdag szülők gyermekeinek.
Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Horgas Eszter)
Mikor kezdte el anyagilag is segíteni a tanítványait?
Még zeneakadémista-koromban; a második tanítványom olyan rettenetes körülmények között élt, hogy egyszerűen ki kellett őt emelnem onnan. Nemhogy hangszere nem volt, hanem effektíve éhezett. Őt saját pénzemből segítettem. Később jött a Vukán-hagyaték, amit Vukán György rám és a lányaimra hagyott, de én azt éreztem, ez óriási lehetőség arra, hogy segítsek. És akkor már tudtam venni a gyerekeknek hangszereket, segíteni nekik ösztöndíjakban, abban, hogy kimenjenek külföldre – repülőjegyet vásároltam Amerikába, meg ilyenek...
A Partitúra egy hol nyolc-, hol tíznapos összművészeti kurzus nyaranta, Balatonfüreden, az ön művészeti vezetésével. Ez is támogatott lehetőség a fiataloknak, immár tizedik éve.
Korábban is eleve azt kértem a szponzoroktól, hogy szegény gyerekek is tudjanak jönni. Az oktatásért a mai napig nem fizet senki, csak a szállásért, étkezésért. A tanárokat fizetjük, de a kiválogatott gyerekek ingyen kapnak tudást. A mostani Partitúrán az egyik kislány megkérdezte tőlem, hogy „Miért olyan fontos a tanárnőnek, hogy segítsen?”. Azt válaszoltam, hogy ez egy reflex.
Ha az ember lát valakit az utcán elesni, rögtön lehajol és fölsegíti, nem?
Nem mindenki…
Nem érzem, hogy ettől különleges lennék. Az a különleges, aki részvéttelenül továbbmegy. Ott valami igen nagy baj van. Mert az a szerencse, hogy nem érted kell ugrani. Hogy olyan állapotban vagy, hogy segíthetsz. Ha valakinek éppen bánata van, éhezik, nincs hol aludnia, nincs mit fölvennie, nincs hangszere, akkor nekem arra reagálnom kell. S ha van rá lehetőségem, hogy vegyek neki hangszert, nagy öröm, hogy van annyi pénzem. Engem is gyógyít, ha tudok gyógyítani. Tanítani meg olyan, hogy az ember részese valami jónak, valami kiteljesedésnek. Nem tud az ember annál nagyobbat csinálni, mint hozzásegíteni vagy egy picit is rávezetni a másikat, hogy megtalálja az igazi, belső énjét.
Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Horgas Eszter)
Ha valaki elkezd az önazonosság útján haladni, az bevonzza a lehetőségeket is?
Ahhoz, hogy valaki sikeres üzletember legyen, vagy megtalálja a saját hangját, iszonyatos nagy önbizalom és hit kell! Az első lépés az, hogy felismerd magadat, akit szeretsz. Mert ha önmagadnak nem tetszel, akkor miért várnád el ezt másoktól? Kell belső erő és tartás. Egyfajta bizonyosság. Amit nagyon nehezen találunk meg. Mert a világ arról szól, hogy elbizonytalanítson. De az erőt értékelik.
Az emberek szeretik, ha erők mellé állhatnak. Ha valaki megszállottan hisz a termékében vagy abban, amit csinál, az valamiért átjön.
Mennyi esélye volt egy fuvolistának, hogy idejön vele játszani a Grammy-díjas Al Di Meola? Mindenki mondta nekem, hogy édes vagy, de hagyd már abba az álmodozást! Sokszor voltak olyan tárgyalásaim, hogy üzleti szempontból nézve már akkor elvesztettem volna a csatát, amikor leültünk ebédelni, De valahogy mégis megvalósultak a dolgok!
Egy nagy bank például megvette nekem a mesterfuvolámat. Emlékszem, ültünk a gyönyörűen megterített asztalnál. A bankosok épp arról beszélgettek, miért nem támogatják egy másik művész projektjét. Majd megkérdezték tőlem, a támogatásért cserébe mit tudnék adni? Voltak racionális érvek, például kiírni őket a szórólapra, meg ilyenek, de csekélyek ahhoz képest, hogy mennyibe kerül egy aranyhangszer. Mondtam, nem kell, hogy az én tulajdonom legyen, legyen a banké! Mire mondták, hogy nekik épp most igen nagy szükségük volna egy fuvolára… (nevet). Amikor újra megkérdezték, ugyan miért támogatnának engem, azt feleltem, azért, mert annyira boldoggá tennének vele! (Fölnevet.) És igent mondtak rá! Utólag azt mesélték, hogy ez nekik is jó volt! Hiszen ott volt egy fiatal lány, aki befutott, s a nevük összefonódott vele. S akkor ennek még hírértéke volt! Őszintén, de megszállottan, szenvedélyesen szerettem volna ezt a dolgot. És a szponzorok is ugyanolyan emberek, mint mi.
Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Horgas Eszter)
Meg is lephette őket az őszinteségével, ami üzleti tárgyalásokon nem feltétlenül jellemző.
Én mindig annak tulajdonítottam a sikeremet, hogy nagyon önazonos voltam – és tiszta. Sosem arról volt szó, hogy magamnak akarok pénzt. Hanem mindig volt egy „ügy”. Valami egyedit kell csinálni! Amire fölkapják a fejüket.
Igen sokat tesz a művészetért és a művészekért. Miben látja a művészet jelentőségét?
Amióta ember létezik a Földön, tudja, hogy a legnagyobb ereje a kreativitása és a tehetsége, a lelke és a szelleme. Az a nemzet, amelyik nem fejlődik, nem tanul, vagy nem ad elég pénzt az oktatásra, nevelésre, művészetre, elkorcsosul. Nemzeti értékeink akkor maradnak meg, és akkor leszünk nagy magyar nép, ha erre sokat áldozunk. Szerintem az üzleti élet is akkor tud termékeny lenni, akkor lesz haszon, ha van kinek és minek eladni.
Ha visszafelé fejlődik a nép, nincs ápolva a lélek és a szellem, nem fog virágozni a gazdaság sem. Minden mindennel összefügg.
Ha csak egy részletre koncentrálunk, és csak a gyors hasznot lessük, a világ elkorcsosul, és elpusztul. A nagyapám, Levendel László orvosprofesszor mindig azt mondta, hogy az egész embert kell gyógyítani. Én meg azt, hogy az egész embert kell tanítani és tanulásra inspirálni. Akkor vagyunk sikeresek – bármely területet nézzünk is –, ha test, szellem és lélek egységben tud fejlődni. Az ember fejlődésének igazi útja a kreatív önazonosság, a tanulás és a szeretet.
Az interjú eredetileg az Art is Business 2020. októberi számában jelent meg.
hírlevél
