Ami a kismartoni Esterházy-kastély és az Esterházy Magánalapítvány képviselőit illeti, ők a maguk részéről feltétlenül izgalmasnak tartják a mindennapok zenélési szokásainak felidézését, annak a művészi környezetnek a bemutatását, ami bő kétszázötven éve épp eléggé csábítónak bizonyult Joseph Haydn számára ahhoz, hogy a hercegek szolgálatába szegődjön. Ennek érdekében pedig nyomába erednek az Esterházy-zenetörténet kevésbé ismert momentumainak, műsorra tűzve a dél-német barokk elismert képviselőinek számító, de valójában nem túlságosan gyakran játszott mesterek műveit, és életre keltve az egykori zenélési gyakorlat arisztokratikus és önellátó, a nyilvános koncertek elterjedése előtti formáit.

Az úgynevezett Liebhaber, vagyis műkedvelők számára létrehozott kismartoni koncersorozat célja (a 18. században sokszor külön kategóriát képviseltek a Liebhaberek számára komponált, általában alapos zenei műveltséget és hozzáértést igénylő, de nem professzionális előadóknak szánt alkotások), hogy újra életre keltse a házimuzsika, illetve a szalonzene műfaját eredeti, az Esterházy-gyűjteményben található hangszerek segítségével.

Az első hangverseny különlegessége, főszereplője egy 1720-ban készült, 2008-ban fellelt cselló lesz. Mint ahogyan azt Florian Bayer, az Esterházy Privatstiftung gyűjteményének vezető munkatársa megosztotta a sajtó képviselőivel, a kutatások során több hangszerkészítő műhely is felmerült a hangszer forrásaként, végül többek között az Antony Posch műhelyére jellemző csiga kialakítása segített az azonosításban. A restaurálási munkák során (ezeket Gerlinde Reutterer hangszer-restaurátor bécsi műhelye végezte) azt is megállapították, hogy a hangszert most bontották fel először, ami szintén ritkaságnak számít egy ilyen korú instrumentumnál. A cselló, ahogyan azt az eredetével kapcsolatos kutatómunkát végző Mag. Eberhard Moosleitner megjegyezte, méreténél fogva is különleges: bár Posch műhelyéből számos basszus fekvésű vonóshangszer maradt fenn, ez a példány szokatlan méretű, az átlagosnál nagyobb. (A hangszertest sérülései egyébként arról vallanak, hogy közvetlenül a földre támasztva játszottak rajta.) Ráadásul, noha a feljegyzések szerint Haydn karnagyi tevékenysége alatt mintegy húsz hegedűt és brácsát vásárolt, ezek jelentős része nem maradt fenn. A még meglévő hangszereket a 20. század első felében Kismartonban és Eszterházán tárolták, többségük azonban megsemmisült a második világháborúban. Hogy a most restaurált hangszert pontosan mikor szerezték be, nem határozható meg egyértelműen, ahogyan az sem, milyen repertoár előadására használták (a legvalószínűbb, hogy egyházzenei műveket játszottak rajta). Annyi bizonyos, hogy 1728 novemberében maga Antony Posch állított ki számlát egy 26 gulden értékű csellóról.

A hangszer hosszú idő után (bizonyos kutatások szerint ez talán százötven év - az Esterházyak akkor már csak néhány tagot számláló zenekarát 1866-ban oszlatták fel végleg) április 6-án szólal meg először a kismartoni Esterházy-kastély Haydn-termében. Az Esterházy Potpourri címet viselő hangverseny műsorán a korabeli hercegi udvarra jellemző, ugyanakkor a frissen restaurált cselló képességeit is bemutató kompozíciók: Antonio Caldara, Giovanni Battista Bononcini, Nicola Porpora és londoni riválisa, Georg Friedrich Händel, a Bécs környéki ízlést képviselő Joseph Umstatt és Johann Joseph Fux, valamint Haydn közvetlen hivatali elődje, Gregor Joseph Werner művei szerepelnek. A koncerten az elsősorban a 17-18. századi repertoárra specializálódott, osztrák, szlovák, cseh, német és magyar tagokból álló Amaranth Ensemble játszik, a 18. századi csellót a kiemelkedő tehetségű fiatal művész, Michal Stahel szólaltatja meg.