Klasszikus

Az ész és a szív álma

2012.05.22. 07:13
Ajánlom
Akinek eddig kétségei voltak, hogy korunk egyik legnagyobb hegedűse Leonidas Kavakos, annak minden kételyét eloszlatta a szombat este.

Iszaak Babel leghőbb vágya az volt, hogy a világ legjobb hegedűse legyen. Ám egy számára tulajdonképpen szerencsétlen napon játszani hallotta az akkor még igen fiatal tehetségnek számító Jascha Heifetzet, és soha többé nem fogott hangszert a kezébe. Azt mondta, immár bizonyossá lett előtte, hogy nem lehet a legjobb, tehát semmi értelme a gyakorlásnak, arra a szirtre, melyen oly biztosan állt Heifetz, neki esélye sincs felkapaszkodni. Pár évtizeddel később Joe Morello hegedűskarrierjét törte derékba a litván szermazású amerikai hegedűművész, pedig Morello kilenc évesen már a Bostoni Szimfonikusokkal játszotta Mendelssohn Hegedűversenyét. Morello belátta, hogy hangszerén nem teljesedhet ki, ezért a dobra állt át: számtalanszor szólaltatta meg Dave Brubeckkel és társaival a Take Five-ot.

Attól tartok, ha egy hegedűvel barátkozó ifjonc hallotta szombat este a Művészetek Palotája Bartók Nemzeti Hangversenytermében Leonidas Kavakos koncertjét, könnyen hasonló következtetésekre jut, mint annak idején az odesszai fiú, aki végül íróként tett szert némi hírnévre. Sosztakovics önéletrajzi művének, ennek az éppen az önéletrajzságából következően rettenetesen komoly Hegedűversenynek teljesebb előadását - annak ellenére, hogy Kavakos hangszere egy-két pillanatra megadta magát - elképzelni is lehetetlen. A mű mélységeibe látott bele a görög hegedűs; technikailag is tökéletes előadása mindvégig feszes volt, egyetlen pillanatra sem engedett ki, nem hagyott időt, helyet a fellélegzésre, és oly módon közvetítette mind a rettegést, mind azokat az állapotokat, érzeményeket, melyekről csak ily módon, egy versenyműbe írva tudott nyilatkozni a mű megírásának idején éppen újra a margóra került szerző, hogy csak elvétve csattant taps a zárótétel után. Mély sóhaj szakadt ki a mellettem ülők szinte mindegyikéből, majd miután lecsengtek az érzelmek, kitört az ováció.

Ez a brutálisan nehéz mű - az elsőként a darabot elővezető Ojsztrah állítólag könyörgött, hogy az utolsó tételben vegyen át nyolc ütemet a zenekar, hogy legalább a homlokát legyen ideje megtörölni -, és a brutálisan nehéz kadencia, úgy szólalt meg a fekete, cigányos gúnyába öltözött, kissé sápatag, ezért talán a norvég halálmetálosokra emlékeztető Kavakos keze alatt, mintha egy utolsó táncára készülő őrjöngő adta volna elő. Mintha nagyobb lett volna ennek az előadásnak a tétje annál, hogy értően sikerül-e közvetíteni a zenébe rejtett félelmeket vagy sem. Mintha azt akarta volna elmondani, hogy ilyen érzelmekben mindannyiunknak lehet része (ezek az egisztenciális félelmek lettek megfestve Goya fekete képein is).

Amikor Sosztakovics e kompozícióját írta, már másodszor került zenéje miatt életveszélyes helyzetbe. A Kisvárosi Lady Macbeth után nagy valószínűséggel maga Sztálin írt róla ledorongoló cikket a Pravdába. A formalizmus vádja akkor is egyenlő volt a kitaszítottsággal, ahogy ekkor, 1946-ban is, amikor a megbüntetendő zeneszerzők listájára került. Sosztakovics az évtizeddel korábbi támadásra azzal reagált, hogy megírta IV. szimfóniáját, és ez alkalommal is egy jelentős műbe fogott. Hacsaturján azt írta róla: „ő volt az, aki az üldöztetésre is új művek írásával tudott reagálni, ezért volt köztünk ő a zseni, mi pedig csak tehetségek maradtunk".

Sosztakovics a hegedűt éneklő hangszernek tekintette, és valóban, Kavakos játékának a hegedű szónoki beszédhez hasonló megszólaltatása sajátossága volt. A mély bánatról tudósító, kódolt utalásoktól sem mentes első tétel olyan gyengéden, olyan erős fájdalommal szólalt meg, mint egy sirató. A csöndes hegedűhangot a Sosztakovics védjegyének tekinthető D-Esz-C-H hangokra épülő erőteljes második követte, amely szinte már eszelős, kavarodásba torkolló tiltakozásnak hangzott. A passacaglia komor ünnepiessége és a vad kadencia után (a kivételesen fényesre csiszolt gyönyörű hegedűhangot produkált Kavakos) következett a burleszk-szerű zárlat: Eizenstein, a kor legnagyobb rendezője nem sokkal korábban, a Rettegett Iván II. részének befejezése után - mivel tudta, hogy a mű ezen része Sztálint fel fogja háborítani - a bemutatót követő fogadáson őrült táncot lejtett. Az ájulásig pörgött, szabadulni akarván a rettegésétől. Ez a burleszk, ez utolsó tétel, úgy volt tánc, mint Eizensteiné.

A görög hegedűst - akit fiatalon Nagy Péter (nem a cár...) hozott el kamarázni hozzánk, és akinek régóta kísérhetjük pályafutását - a tudomásom szerint hazánkban először fellépő Riccardo Chailly és az általa vezetett Lipcsei Gewandhaus Zenekar kísérte. A zenekarnak különösen a fúvószekciója szólt nagyon jól.

A második részben Brahms III. szimfóniája - ami a Szereti Ön Brahmsot? óta számtalan film kísérőzenéje - és az Akadémiai ünnepi nyitány csendült fel (az utóbbi volt a ráadásszám, és nem mellesleg, a zenekar földöntúli képességeinek legékesebb bizonyítéka). Az első tételnél a zenekar kicsattanó erejét csodálhattuk meg, a zenében áradó vitalitást, a második tétel a kis kápolna - Brahms Clara Schumannak címezett levelében írja, hogy e zenét hallva mit képzeljünk el -, patak, a legyek játékának idilljét közvetítette. A harmadik, a legismertebb tétel könnyed sóhajt csalt sokak ajkára. Pedig a mindvégig rendkívül határozottan, nagyon érthető mozdulatokkal vezénylő Chailly sem nosztalgikusan, sem erőszakosan, sem szenvedélyesen vezényelte a Poco Allegretto tételt. Az inkább volt ez a boldogság, a dallam megidézte egykori boldogságok zenéje.

Egy arab okkultista szerint olykor egy hegedűhang nyitja ki a paradicsom kapuit. Ez a hegedűhang most az ismert dallamot elkezdő cselló volt, éppen ezért tökéletes ellentéte volt e mű a Sosztakovics-veresenyműnek. Mintha Chailly a két jelentős szerzemény egymás mellé helyezésével a megélhető tapasztalatok két végpontját mutatta volna meg: a halálnál is rémisztőbb valóságot (amely esetén a halál csak megváltás), illetve az örök élet vágyát. Ezt a második részt nem az ész, hanem a szív álmodta meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Bolyki György elmondta: nem lesz tizenegyedik Kaposfest

Tíz év után búcsúzik a Kaposfest, ahogy azt a társalapító igazgatótól megtudtuk. Bolyki György távozik a Liszt Ferenc Kamarazenekar éléről is, pedig tovább tervezett maradni. Eközben hangsúlyozza: nagyon büszke mindkettőre. Elsőként a Fideliónak beszélt a változásokról. FRISSÍTVE!
Klasszikus

Megütközéssel fogadta Bolyki György állításait a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyelőre nem kíván érdemben reagálni Bolyki György lapunknak tett kijelentéseire, ám jelezték, megütközéssel fogadták az interjúban szereplő, a valóságnak nem megfelelő állításokat.
Klasszikus

Beethovent, ahogy kevesen – Jevgenyij Kiszin koncertjéről

Jevgenyij Kiszin az ötvenhez közelítve is csodagyerek maradt. Nem Beethoven-játékosként ismerjük, de olyan órákat okozott a Müpában, amilyent csak a legnagyobbak tudnak.
Vizuál

A nap, amikor Charlie Chaplin 20. lett a Chaplin-hasonmás versenyen

Igaz, vagy csupán legenda – nem tudni. Mindenesetre az alábbi történet olyan, mintha Charlie Chaplin rendezte volna.
Klasszikus

Komolyzene szól a budapesti szórakozóhelyeken

A zene éjszakáján, november 16-án este hat órától éjfélig nyolc frekventált szórakozóhelyen hallhatunk ingyenes komolyzenei koncerteket. A fellépők között találjuk a Budapesti Fesztiválzenekar zenészeit és Fischer Annie-ösztöndíjas muzsikusokat is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Húszévesen már fesztivált alapított: Balog Alexandra

November 16-án szombaton mutatkozik be a Budapest Music Centerben szólistaként a Londonban diplomázó Balog Alexandra, aki alig 20 évesen alapította meg a Bozsoki Zenei Fesztivált és nemzetközi Nyári Akadémiát. Beethoven, Schubert és Kecskés D. Balázs művei hangoznak fel.
Klasszikus hír

Megütközéssel fogadta Bolyki György állításait a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyelőre nem kíván érdemben reagálni Bolyki György lapunknak tett kijelentéseire, ám jelezték, megütközéssel fogadták az interjúban szereplő, a valóságnak nem megfelelő állításokat.
Klasszikus kritika

Beethovent, ahogy kevesen – Jevgenyij Kiszin koncertjéről

Jevgenyij Kiszin az ötvenhez közelítve is csodagyerek maradt. Nem Beethoven-játékosként ismerjük, de olyan órákat okozott a Müpában, amilyent csak a legnagyobbak tudnak.
Klasszikus ajánló

Koncertsorozatot rendeznek a Nemzeti Múzeum alapítására emlékezve

1802. november 25-én gróf Széchényi Ferenc engedélyért fordult I. Ferenc császárhoz, hogy tudományos gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az uralkodó hozzájárulását adta, így ezt a dátumot tekintjük a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási évének.
Klasszikus ajánló

Komolyzene szól a budapesti szórakozóhelyeken

A zene éjszakáján, november 16-án este hat órától éjfélig nyolc frekventált szórakozóhelyen hallhatunk ingyenes komolyzenei koncerteket. A fellépők között találjuk a Budapesti Fesztiválzenekar zenészeit és Fischer Annie-ösztöndíjas muzsikusokat is.