Klasszikus

Az év koncertje 2023-ban

2024.01.16. 09:25
Ajánlom
Kérésünkre az olvasók mondták meg, hogy az általunk legjobbnak ítélt hangversenyek, illetve koncertszerű opera-előadások közül melyik volt a kedvencük. Íme a nyertesek listája!

Január 15-én zárult a Fidelio szavazása, amelyben arra kértük olvasóinkat, mondják meg ők, melyiket szerették a legjobban a számunkra legkedvesebb tizenegy koncert, illetve hat koncertszerű vagy félig szcenírozott opera-előadás közül.

A hangversenyek között elsöprő többséggel nyert Riccardo Frizza és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának április 25-i koncertje, amelyen Martucci Notturnóját, Rahmanyinov Rapszódia egy Paganini-témára című művét és Richard Strauss Itáliából című alkotását játszották (a Rahmanyinov-darabban Kovács Gergely volt a szólista). A hihetetlen energiával, precízen és mégis elragadóan szóló koncert érthető módon sokakban idézett kellemes emlékeket, így a szavazatok 48%-át kapta.

A második helyezésért igen szoros verseny folyt, végül mindössze 1% különbséggel a Concerto Budapest és Oksana Lyniv március 17-i, csodálatos zeneakadémiai koncertje nyerte el az ezüstérmet, 15%-kal. Már csak azért is igazságosnak tűnhet ez a végeredmény, mert a Concerto sokáig saját magával is versenyzett, A hallgatás napja című kortárs zenei sorozatuk zárókoncertje végül a negyedik lett, 10%-kal. De nagy bravó illeti a harmadik helyezettet is, a Fesztivál Akadémia Bartók-napjának fantasztikus záróhangversenyét a Pannon Filharmonikusok közreműködésével, melyet július 22-én a Zeneakadémián tartottak, ahol valódi sztárparádéban lehetett részünk. Ez a koncert végül a szavazatok 14%-át kapta meg.

Az operák között sokkal szorosabb verseny zajlott, nehéz is lehetett dönteni a jobbnál jobb produkciók között. Végül a Budapesti Fesztiválzenekar szeptemberi előadása, Debussy Pelléas és Mélisande-ja nyerte el a legtöbbek szívét, mely a szavazatok 24%-át kapta. A második helyezésért sokáig fej fej mellett küzdött a végül másodikként befutó produkció, a Wagner-napok nyitóelőadása, A Rajna kincse, melyre az olvasók 20%-a szavazott (és amelyben szintén közreműködött a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara), valamint a Nemzeti Filharmonikusok Werthere, amelyet február 22-én a Müpában hallgathattak meg a zenerajongók. Ez a koncert végül harmadik lett, köszönhetően a szavazatok 18%-ának.

Minden nyertes koncert és operaprodukció közreműködőinek szívből gratulálunk!

Az év koncertje

  1. Riccardo Frizza és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara (április 25. Müpa)
  2. Oksana Lyniv és a Concerto Budapest (március 17. Zeneakadémia)
  3. Fesztivál Akadémia Budapest 2023 – Bartók-nap, zárókoncert (július 22. Zeneakadémia)

Az év koncertszerű/félig szcenírozott opera-előadása

  1. Pelléas és Mélisande (szeptember 10. Müpa)
  2. A Rajna kincse (június 15. Müpa)
  3. Werther (február 22. Müpa)

A jelöltek teljes listája és a koncertek ismertetője itt érhető el.

Fejléckép: Riccardo Frizza és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara (forrás: Magyar Rádió Művészeti Együttesei)

Melyik volt az év koncertje 2023-ban?

Kapcsolódó

Melyik volt az év koncertje 2023-ban?

Természetesen már a lista összeállítása is csak szubjektív szempontok alapján történhetett, mondják ki hát a végső szót az olvasók: nekik melyik volt idén a legkedvesebb koncertélményük?

„A zenekar a hangszerem” – interjú Riccardo Frizzával

„A zenekar a hangszerem” – interjú Riccardo Frizzával

Az idei évadtól Riccardo Frizza a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek új vezető karmestere. A világhírű dirigens lelkesen mesélt a Fideliónak a Rádiózenekarral végzett munkájáról, operai tapasztalatairól és természetesen jövőbeli terveiről is.

„Csajkovszkij és Rahmanyinov sose támogatná ezt a háborút” – Interjú Oksana Lynivvel

„Csajkovszkij és Rahmanyinov sose támogatná ezt a háborút” – Interjú Oksana Lynivvel

Az ukrán karmester a Concerto Budapesttel lép fel március 17-én a Zeneakadémián, ebből az alkalomból korábbi magyarországi élményeiről, a hangverseny műsorának aktualitásáról és természetesen a hazájában dúló háborúról is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Színház

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Vizuál

Idén is világsztárok vonulnak fel a Berlinale vörös szőnyegén

Timothée Chalamet, Robert Pattinson, Toni Colette és Marion Cotillard is ott lesz a sztárok között a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyre mások mellett a filmrendező Pong Dzsunhót, Edward Bergert és Tom Tykwert is várják.
Klasszikus

Újabb világsztár tart kurzust fiatal magyar tehetségeknek a Concerto Mesteriskola keretében

Február 11-én a klasszikus zenei élet egyik kiválósága, Pierre-Laurent Aimard a zeneszerető közönség számára is ingyenesen látogatható mesterkurzust tart a Concerto Mesteriskola keretében kiemelkedően tehetséges magyar zongoraművész-növendékek számára.
Jazz/World

KÉP-regény: Alice Cooper 77

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Alice Cooper születésnapján lepődött meg, és arról írt, hány tekerss filmet használt el a botrányhős előadó koncertjén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Újabb világsztár tart kurzust fiatal magyar tehetségeknek a Concerto Mesteriskola keretében

Február 11-én a klasszikus zenei élet egyik kiválósága, Pierre-Laurent Aimard a zeneszerető közönség számára is ingyenesen látogatható mesterkurzust tart a Concerto Mesteriskola keretében kiemelkedően tehetséges magyar zongoraművész-növendékek számára.
Klasszikus ajánló

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Klasszikus kritika

Egy kézfogás múlt és jövő között

Snétberger Ferenc és Tehetség Programjának négy növendéke adott koncertet január 26-án a berlini Collegium Hungaricumban az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a holokauszt szinti és roma áldozataira emlékezve.
Klasszikus ajánló

Cseh ínyencségeket tálal februári műsorán a Budapesti Fesztiválzenekar

Közép-Európa gazdag zenei öröksége áll a Budapesti Fesztiválzenekar közelgő hangversenyének középpontjában, amelynek február 15-én, 16-án és 17-én a Müpa ad otthont. Az esemény három kiemelkedő cseh zeneszerző műveit mutatja be.
Klasszikus ajánló

Hangot a télnek – február 22-én rendezik meg a Kórusok Téli Éjszakáját

A már hagyománnyá vált eseménynek a Magyar Zene Háza az otthont, amelyet az ország minden tájáról érkező énekkarok töltenek meg. Az egynapos minifesztivál idén nyolcadik alkalommal megrendezett téli kiadását is a Csíkszerda kórus önkéntesei szervezik.