Klasszikus

Az Ezeregyéjszaka meséi a Pannon Filharmonikusok előadásában

2013.02.27. 18:00
Ajánlom
Rendkívül különleges élménnyel gazdagodhattak azok, akik jegyet váltottak a Pannon Filharmonikusok február 23-i hangversenyére: a több mint kétszáz éve fennálló zenekar történetében először ezen a szombaton női karmester lépett a pécsi pódiumra.

A skandináv országokban igen nagy elismertségnek örvendő fiatal karmester, Eva Ollikainen neve itthon valószínűleg nem sok embernek ismerős. Jómagam sem igazán tudtam, mit várhatok az estétől, így kíváncsian figyeltem, amint a Maestra határozott léptekkel és kedves mosollyal a színpadra érkezett. Legelsőként a finnek nemzeti zeneszerzőjének tartott Sibelius szimfonikus fantáziája, a Pohjola lánya hangzott el. Ahogy azt a műsorismertetőből is megtudhattuk, a zenemű egy borongós történetet mesél el: Vejnemöjnen, az öreg agg egy fiatal lány kezét igyekszik elnyerni, egy lehetetlen feladat azonban meggátolja ebben. Miközben a zord, téli dallamot hallgattam, lenyűgözött, ahogy ez a törékeny hölgy szilárd elképzeléseivel és megbízható kézmozdulataival az egész zenekart irányította. Azzal, hogy a gyökereihez nyúlt vissza, a finn származású karmester még hitelesebbé tette az előadást - természetesen ehhez a zenészek precizitására is szükség volt. Az utolsóként a levegőbe hasító éles, egyenes, halk vonós hangok a műsorismertető előzetes olvasása nélkül is egyértelművé tették a darab végkifejletét: a kudarc, az összeomlás és a teljes reménytelenség érzése még másodpercekig ott ragadt közöttünk, egészen addig, míg el nem oszlatta a kirobbanó, fergeteges tapsvihar.

A döbbenetes kezdés után Saint-Saëns Bevezetés és Rondo Capriccioso című műve következett a fiatal hegedűművész, Petteri Iivonen közreműködésével. Ez a nagyívű alkotás kisebb egységekre tagolódott: az indításként szolgáló melankolikus andantéban a szólista virtuozitása már az első pillanatoktól kezdve megmutatkozott, ám a művész helyenként - ahol a darab megkövetelte - ügyesen a zenekar részévé is tudott válni. A kezdetben puha, majd heves vonósok csak erősítették a kedves-szomorkás hangulatot. A következő, játékos rondótéma mentes volt a heves érzelmektől, hallgatásakor a színtiszta zenében merülhettünk el; ezután a két közjáték hirtelen felébredésként hatott. Bár mindkettő egzotikus spanyol táncokat idézett, mégis sokban különböztek: míg az egyikben a lelassult zenekari kíséret mellett a szóló váratlan fordulatai, furfangos félzárlatai teremtették meg a kora tavaszi hangulatot, addig a másikban a fúvósok újbóli belépésükkel, a vonósok pedig jóleső, meleg, telt üveghangjaikkal varázsoltak jókedvű, lendületes légkört. Hallottam, ahogy valahol a közelemben valaki a lábával üti a taktust, és a tipikus, odamondó zárlat után érthető volt a véletlenül összecsattanó néhány kéz; a rondótéma utolsó viasszatérése azonban még hátra volt. Az ebben végig jelenlévő dinamizmus, a pontos hangok és az utolsó üveghang biztosan a tudtunkra adta: most már jöhet a taps.

A szünet előtt még felcsendülő Hat humoreszk valószínűleg Sibelius életművének legelhanyagoltabb darabjai közé tartozik, a Pannon Filharmonikusoknak azonban sikerült bemutatniuk, hogy ez az egyszerű tény semmit sem von le a mű értékéből. A hegedűre írt, egyáltalán nem hivalkodó, ugyanakkor fölényes és parádés szóló szólamban egyértelműen érződött a szerzőt a saját hangszeréhez fűző különös viszony. Petteri Iivonen gyönyörű kezdése után szinte rögtön megismerhettünk egy vissza-visszatérő dacos, feszes, majd vicces dallamot, ugyanakkor volt, hogy a monumentális zenekart csodáltuk. A hegedű hol virgonc játékával, hol békés kettősfogásaival emelkedett ki a nyugodt, szinte már folyékonynak tetsző zenekari kíséretből. Bár a szólista játéka néha egyenesen nyersnek hatott, véleményem szerint az adott körülmények között mégis megfelelőnek és helyénvalónak bizonyult. A művész rátermettségét mi sem bizonyíthatta jobban, mint a ráadásként és elköszönésként - később ugyanis már nem hallhattunk a hangverseny folyamán - spontán előadott csipetnyi Bach-muzsika: bámulatos volt, ahogyan egy ilyen apró hangszer folyamatosan egymásba kötött aprólékos hangjai betöltötték a hatalmas koncertterem utolsó kis szögletét is.

 A koncert második részében egyetlen hosszabb lélegzetvételű darab került terítékre: Rimszkij-Korszakov Seherezádé című szvitje. A zenekar koncertmestere, Deák Márta finom, nőies szólójátéka teljessé tette, de nem uralta a művet, hiszen mellette más hangszerek is fontos szerepet kaptak. A bevezető részben szépen bontakozott ki a dühös, bosszúszomjas szultán és az életéért meséket mondó Seherezádé alakja a hegedű és a cselló párbeszédében. A következőkben a szemünk előtt megelevenedő négy történetben pontosan nyomon követhettük a szultán hangulatváltozásait, melyek egyenesen vezettek a végkifejlethez - de ne szaladjunk ennyire előre. Az est fénypontjaként ez volt az a mű, ahol egy percig sem kellett arra figyelnem, vajon minden tökéletes-e: egyszerűen magával ragadott a zene. Képzeletben ott voltam, mikor a hullámzó tengeren kalandoztunk a híres Szindbáddal; együtt nevettem a szultánnal Kalender herceg mókás csínytevésein; magam előtt láttam gyermekkorom meséinek bájos képeit hercegekről és hercegnőkről; elvesztem a bagdadi vásár forgatagában; végül pedig én is térdre borultam a haragos tenger hullámai előtt, és tehetetlenül néztem, amint hajóm odavész a tomboló viharban. Seherezádé nagyon jól fonta meséinek fonalát, hiszen nemcsak én hittem el minden szavát, hanem láthatólag a szultán is: a hegedű átvette a csellótól az utolsó témát, így megbizonyosodtunk róla, hogy a sok izgalom és kaland után Seherezádé végül is bocsánatot nyert. Az utójáték harmóniája, békét sugárzó szépsége csodálatos feloldása volt az egész darabnak, amely után megnyugvással teli csönd következett a nézőtéren.

 Azt hiszem, az est végére a pécsi közönség is szívébe zárta a fiatal karmestert, aki egy-egy kompozíció után alig győzte megköszönni a kiváló munkát minden egyes művésznek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Klasszikus

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Vizuál

Budapest legmesésebb tetőteraszai

A Budapest100 csodája, hogy kinyitsz egy átlagos kaput a bulinegyed közepén és besétálsz egy 1800-as években épült ház ősfás udvarába. Vagy kijutsz egy tetőre és új perspektívát kapsz az egész városról. Galéria!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Minden, ami valóban személyessé válik bennünk, az inspiráció"

Ávéd János 12 évvel ezelőtt csatlakozott a Modern Art Orchestrához Fekete-Kovács Kornél felkérésére, azóta tenorszaxofonistaként, zeneszerzőként és hangszerelőként erősíti a zenekart. 2011-ben megalakította az Ávéd János Balance formációt, melynek célja, hogy új zenei lehetőségeket fedezzenek fel és spontán felmerülő dallami elemeket használjanak. A művésszel Kodály hagyatékának gondozásáról, új, saját lemezéről és inspirációs forrásokról beszélgettünk.
Klasszikus magazin

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Klasszikus hír

Kilép az ország határain a Virtuózok novemberben induló új évada

A nemzetközivé bővülő klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada november 27-től látható a Duna Televízióban.
Klasszikus interjú

Bretz Gábor: Nem lehet megunni a Kékszakállút

Szeptember 26-án Bartók Béla műveiből ad koncertet a Concerto Budapest. A műsorban egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára is elhangzik. Vörös Szilvia énekli Juditot, a várurat pedig Bretz Gábor. A basszusénekest telefonon értük el, hogy az operáról kérdezzük.
Klasszikus ajánló

Komolyzenei piknikkel búcsúztatja a nyarat a MÁV Szimfonikus Zenekar

Szeptember 17-én 18:30-kor ismét részt vehetünk a Music ül a fűben komolyzenei pikniken, mely a Millenáris Park és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös rendezésében valósul meg.