Klasszikus

Az IAMA szerint nagyobb együttműködés kellene Közép-Európában

2012.04.21. 16:30
Ajánlom
Az International Artist Managers' Association (IAMA) budapesti konferenciájának egyik vezető témája az elhúzódó pénzügyi válság, és annak a nemzetközi zenei életre gyakorolt hatása.

A Művészetek Palotájában megrendezett konferencián szekciókban 350 résztvevő foglalkozik a részproblémákkal. Élve a lehetőséggel, hogy a találkozó színhelye, Budapest Közép-Európa centrumában helyezkedik el, az első panel a régió sajátos helyzetét magyarázó történeti áttekintés mellett, a művészeti piac itteni helyzetét is mérlegelte. A Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója által vezetett kerekasztal beszélgetésen Roman Belor, a Prágai Tavaszi Fesztivál igazgatója, korábban a Prágai Szimfonikusok vezetője egy minden tekintetben európai főváros kulturális életéről adott számot: semmivel sem olcsóbbak, sem amikor adnak, sem ha vesznek kulturális portékát.

Más volt a nézőpontja Momcsil Georgijevnek, a Bolgár Rádió együttesei főigazgatójának, felőlük nézve, Magyarország és Csehország elég távoli. Nem osztotta cseh kollégája optimizmusát, számukra a Prágában fellépő művészek még túl drágák. Inkei Péternek, a Budapesti Kulturális Obszervatórium vezetőjének széles rálátása van az európai folyamatokra. Véleménye szerint Közép-Európa zenei kultúrája a jegyeladásokat, a díjakat, még a lemezkiadásokat összegezve is versenyképes a kontinens nyugati felével. Nagy kérdés - vetette fel Kovács Géza -, hogy tudunk-e együttműködni? A nyugati térségben sokkal nagyobb a kooperációs készség, míg itt, nyilván történelmi okokból, legalábbis gyanakodva méregetik egymást a lehetséges partnerek. A visegrádi négyekhez tartozók például inkább szorítkoznak politikai együttműködésre, és sokkal kevésbé figyelnek a kulturális összefogásra. Pedig a Kultúra 2000 keretprogramból szerezhető EU-s források már kötelezővé teszik az együttes pályázást.

Szó esett arról is, hogy a menedzserek új nemzedéke mennyiben különbözik az őket felnevelőktől. A csehországi művészeti menedzserképzés minősége e téren is vezet, magyar intézmények is szerveznek ilyen kurzusokat, de az elfogadottságuk - vélt vagy valós okokból - csekély - jellemezte Kovács Géza.

A második panelben a helyi zenekarokat fenyegető veszélyeket tárgyalták. A beszélgetésen Benedikt Fohr, a Német Rádió Filharmonikus Zenekarának menedzsere elmondta, hogy nemcsak a két fő helyszínükön, Kaiserslauternben és Saarbrückenben játszanak, hanem a hármas határhoz - Németország - Franciaország - Luxemburg - közel más városokban is, Karlsruhéban, Mainzban és a frankfurti Alte Operben. Elismerte, hogy a rádiózenekarok régi funkciója megváltozott, a stúdiómunka mellett úgy működnek, mint a városi vagy független együttesek. Sok energiát szánnak a közönség meghódítására, sajtókapcsolatokat ápolnak, igyekeznek megjelenni plakátokon, hírleveleket küldenek, a fiatalok meghódítására pedig a Facebookot veszik igénybe.

Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekar főigazgatója bemutatta az együttes 1946 óta tartó változatos történetét, a névadóhoz fűződő sajátos viszonyát. A zenekar finanszírozási nehézségeit nem oldja meg, de a muzsikusokat motiválja Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletének gyakorlati bevezetése a napi tevékenységbe: a rutinmunkát is megpróbálják értelmessé, fontossá tenni, megtanítani az elmélyülés, a teljes belefeledkezés örömét.

Andreas Richter menedzserigazgató beszámolója szerint még sajátosabb a Claudio Abbado alapította Mahler Chamber Orchestra helyzete, amely utazó zenekar és három helyen is rezidens: az észak-rajna-vesztfáliai Dortmundban, Ferrarában és Luzernben. A tagsága fiatal és nemzetközi, így a zenekar nevelési programot is megvalósít. A független együttes mögött alapítvány áll, amely a vállalati és a magántámogatásokat gyűjti.

Íme, így fest a rendezvény az Origo.hu kameráján keresztül:

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Aki az irodalommal csalta meg az orvostudományt – 120 éve hunyt el Anton Pavlovics Csehov

1904. július 15-én hunyt el az egyik legnagyobb orosz író, Anton Pavlovics Csehov, aki drámáival és más prózai szövegeivel egyaránt megújította a modern irodalmat. A művész életéről tíz pontban emlékezünk meg.
Könyv

Ismét nagy színészek tolmácsolásában hallgathatunk verseket a kisföldalattin

Július 15. és július 21. között ismét klasszikus és kortárs versek szólalnak meg a Millenniumi Földalatti Vasút állomásain a Vers a peronon programsorozatban.
Színház

Kálid Artúr kapta idén a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját

A színművész a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki az elismerést, amelyről a közönség szavazatai döntöttek. Az előadás ősztől a dunaújvárosi Bartók Színház műsorán lesz látható.
Színház

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Vizuál

Játéktól a mesterségig – népi kézműves kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza egyedülálló tárlattal várja a látogatókat Játéktól a mesterségig címmel, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, szeptember 25-éig.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.
Klasszikus kritika

Sorscsapások két kalapácsütésben – Mahler-koncert Szombathelyen

Mahler 6. szimfóniája nem tartozik a szerző leggyakrabban játszott művei közé, a Tragikus melléknév azonban félrevezető lehet azoknak, akik először találkoznak a darabbal. Az alkotás ezúttal Szombathelyen, a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásában hangzott el.