Keglevich István, az 1884 őszén megnyitott Operaház második intendánsa ugyanis elődével, Podmaniczky Frigyessel ellentétben két marokkal szórta a pénzt. Márkás porcelánokat vett például színpadi kelléknek (!). Úgy vélte, ha túllépik a pénzügyi keretet, az Állam majdcsak belenyúl a zsebébe. Túllépték. És Keglevich helyére Beniczky Ferenc kormánybiztos állt azzal a feladattal, hogy teremtsen rendet. Beniczky pedig elérkezettnek látta az időt ahhoz is, erőskezű művészeti igazgatót keressen a megfáradt Erkel Sándor helyett. Nikisch Artúrt szerette volna megnyerni, majd Felix Mottllal vette fel a kapcsolatot. Már megegyeztek volna, amikor Mottl visszalépett.

Más jelöltje nem lévén, a kormánybiztos a Zeneakadémia igazgatójához, Mihalovich Ödönhöz fordult tanácsért. Mihalovich, illetve az Akadémia csellótanára, Popper Dávid egy fiatalembert ajánlott, aki nagy sikereket ért el Prágában, s időközben Lipcsébe szerződött. Gustav Mahlernek hívták. Megkezdődtek a puhatolózó tárgyalások. A 28 éves muzsikus hajlandónak mutatkozott arra, hogy a magyar fővárosba jöjjön, azt is megígérte, megtanul magyarul. Ezt az ígéretét nem tartotta be. Tízesztendős szerződést kötöttek. Mahler 1888 októberében érkezett meg, s hatalmas energiával látott munkához. A teljes Nibelung-ciklus bemutatóját tervezte, méghozzá magyar nyelven. És A Rajna kincse premierjén csodát hallott a közönség. A csoda megismétlődött A walkürnél is, aztán Mozart Figarójánál, a Don Giovanninál... De az itáliai zene híveit sem hagyta cserben az új igazgató. Fél évvel a milanói premier után Budapesten hangozhatott el a Parasztbecsület, voltaképpen innen indult el világhódító útjára. Hogy milyen lehetett az előadások színvonala, azt egy közismert anekdota árulja el: Brahms, pesti barátai unszolására egyszer elment a Don Giovanni egyik előadására, s utána azzal bosszantotta a bécsieket, hogy ha igazán jó operaprodukciót akarnak hallani, utazzanak Budapestre. Hogy a nevezetes mondat valóban elhangzott-e, semmi sem bizonyítja. Az azonban tény, hogy a dicséretekkel híresen fukarkodó Brahms az előadás után meleg szavakkal gratulált Mahlernek.

A soha korábban nem tapasztalt színvonalnak persze megvolt az ára. Mahler nem kímélte zenészeit. Sok próbát követelt. A zenészek tehát nem kedvelték. Hamar megindult az intrika az "idegen" dirigens ellen. A háttérből a "kevély mágnás", gróf Zichy Géza szőtte a szálakat. A tíz esztendőből így végül is csak két és fél lett. A rövid időszak azonban arra lehetőséget adott, hogy az I. szimfónia itt hangozzék el a világon először. Az igazat megvallva, az 1889. november 20-i előadás nem hozott nagy sikert a szerző számára. Még gúnyrajz is megjelent az egyik vicclapban, "Malér-szyfónia" címmel. A kritikusok bombasztikusnak és hosszadalmasnak tartották az igazgató úr művét.

Ami a terjedelmet illeti, volt rá némi okuk. A szimfónia ugyanis ekkor még öt tételből állt. Amikor Mahler utóbb átdolgozta, kihagyta belőle a másodikat. (Ezt manapság Blumine címmel önálló darabként szokták megszólaltatni a szimfonikus zenekarok). A végső átdolgozást azonban megelőzte egy weimari előadás, amelyhez Mahler programot is mellékelt. Az egész műnek a "Titán" címet adta Goethe kortárs német író, művésznevén Jean Paul regényére utalva. Az egyes tételek is címet kaptak: 1. A végtelen tavasz, 2. A virágok fejezete, 3. Dagadó vitorlákkal, 4. Csütörtököt mondott, 5. Dall'inferno al Paradiso.

A négytételes változat elhagyta ezeket a feliratokat és a melléjük csatlakozó magyarázatokat. Mahler belátta, jobb, ha zenéje önmagáért beszél. Azt például, hogy az első tétel kezdete a feszült várakozás, a születés, kialakulás zenéje, amely mintegy révbe ér a főtéma megszólalásával, szóbeli kommentár nélkül is megérzi a hallgató: önkéntelenül is a természet téli álomból való ébredését asszociáljuk hozzá. A virágdarab kihagyásával a második helyre került tétel a huszadik század történelmi traumái után a ma emberét a totalitárius rendszerek harsány indulóira emlékezteti. Éles ellentétben áll ezzel a középrész intimitása. Mintha Orwell hőse, Winston Smith lépne be a számára végzetesnek bizonyuló ócskásboltba s pillantaná meg a múlt törött emlékeit. A harmadik tételről Mahler utóbb bevallotta, egy cseh területen népszerű metszet ihlette: a vadász temetése. Nyuszik húzzák a koporsót, őzikék, vaddisznók sírnak mögötte, a menetet katonabanda követi. Mahler itt egy Európa-szerte közismert dal melódiáját használta fel, zenéjének néhány részlete a mai klezmeregyüttesek előadásain visszhangzik. A finale valóban pokoljárás, egy pillanatra mintha a képzeletbeli főhős összeroppanásának lehetnénk tanúi. A befejezés azonban azt hirdeti, a harc nem volt hiábavaló.

Különleges élménnyel gazdagodhat, aki az idei Mahler-ünnep első koncertje mellett a kamarakoncertre is ellátogat. A IV. szimfónia Joseph Venantius Wöss-féle négykezes-átirata és négy Rückert-dal zongorakíséretes verziója mellett ugyanis hallhatja a Vándorlegény-dalok eredeti, 1884-ben alkotott, zongorakíséretes verzióját, s felfedezheti a szoros tematikus kapcsolatokat az első szimfóniával. A szimfónia nyitótételének főtémája, illetve harmadik tételének középrésze ugyanis idézi a dalciklust.

A zenekari hangversenyen a D-dúr szimfónia előtt három további kompozíció, illetve kompozíciórészlet szerepel a műsoron. Enescu folklórihletésű, unisonóval kezdődő első szvitjét, amelyből a közönség ezúttal a nyitótételt hallhatja, Mahler mutatta be 1905-ben New Yorkban. Orbán György a Budapesti Fesztiválzenekar felkérésére komponálta IV. szerenádját: a darab Bartók és Mahler szelleme előtt tiszteleg, mégpedig azzal, hogy fő gondolata pentaton motívum. Mahler művészetére ugyan a pentatónia általában nem jellemző, de kétségkívül akad egy fontos darab, a kínai versek német átköltése nyomán alkotott Dal a Földről ciklus, amelynek legtöbb témája pentaton-ihletésű. Hugo Wolf 1860-ban, ugyanabban az esztendőben született, mint Mahler, és sok tekintetben hasonló nézeteket vallott. Goethe-költeményekre írt Harfenspieler-ciklusa (ennek most első része, első négy dala hangzik el) abban is közel áll Mahler művészetéhez, hogy zenekar-kíséretes. A Mahler (és Wolf) előtti időkben erre a műfajra nemigen találni példát.

BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP
2011. szeptember 9., 10., 11. 19:45

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye

Enescu: Prelúdium uniszónóban (1. szvit, op. 9 -1. tétel)
Orbán György: IV. szerenád - bemutató
Wolf: Dalok (Harfenspieler No. 1; Denk'es, o Seele; Gesang Weylas; Herz, verzage nicht; Gebet)

Mahler: I. (D-dúr, "A titán") szimfónia

Km.: Wolfgang Holzmair (bariton)
Vez.: Fischer Iván

2011. szeptember 13. 19:45

Fesztivál Színház

Kamaraest

Mahler: IV. szimfónia (zongora négykezes-átirat); Egy vándorlegény dalai (Lieder eines fahrenden Gesellen); Négy dal Rückert-versekre (Um Mitternacht, Liebst du um Schönheit, Blicke mir nicht in die Lieder, Ich bin der Welt abhanden gekommen)
Km.: Csalog Gábor, Kemenes András (zongora), Markus Werba (bariton)