Háborúban és békében
Joyce DiDonato és az Il Pomo d'Oro Zenekar, június 19. 19:30, Müpa
Azt írja a Müpa-honlap, hogy Joyce DiDonato annyira jó mezzoszoprán, hogy még Cecilia Bartoli mellett is tud érvényesülni a világban. Ilyenkor örül az ember, hogy a magyar nem világnyelv, mert ez így kissé túl ostoba gondolat. A valóságban viszont mintha valahogy kettészakadna a mezzorajongás, van, akinek Bartoli az etalon, van, aki nem tud mit kezdeni az ő intenzitásával, folyamatos lobogásával, tízezer Celsius-fokával. Nekik meg ott egy nagy, szép hangú, normális énekesnő, rezervált és kikezdhetetlen: Joyce DiDonato. És mondani sem kell, vannak az élvetegek, akik azt mondják, jobb felől nekem fütyül, bal felől nekem fütyül. Nem is fütyül, énekel.
Joyce DiDonato (Fotó/Forrás: Simon Pauly)
Túl szexi lány
Forgalmazza a Big Bang Media
Az eredeti cím I Feel Pretty, ami Bernsteint idézi, bár aligha a centenárium miatt. Mindenesetre ez az igazi magyarítás, Amy Schumert Zoltán Erika-rajongóvá változtatni. Valahogy mindig félek, hogy jön majd egy fordulat, és Schumerről, aki mindig úgy tesz, mint aki túl van már szépségideálokon és egyéb bohóságokon, kiderül, hogy komolyan veszi magát.
Viccel, viccel, hogy ő milyen csúnyácska, de közben vicc nélkül azt hiszi, hogy tényleg egy szabálytalan szexszimbólum.
Végül is valami oka csak van annak, hogy festi a haját, száját, szemét. De ez a jövő gondja. Egyelőre csak a szolgálatot látom: segít rondának lenni.
Amy Schumer (Fotó/Forrás: Lincoln Townley)
Larry Sloman: Mike Tyson
Helikon Kiadó, 2018
Alapvetően azért abban reménykedek, hogy az alcím (Kendőzetlen igazság) ellenére kendőzve van az igazság, hogy nem ennyire szörnyű a valóság és az élet, amit Mike Tyson élt. A nyomor talán hétköznapibb, a herdálás mérsékeltebb… De miért is volna. Vannak mondatok a könyvben, amelyek nagyon igaznak tűnnek. Ha agyonvernek, sem tudtam volna kibetűzni azt, hogy Adidas, de tudtam, milyen érzés hordani. Szóval élet. Vagy életszagú, a kis tolvajból és javítósból világbajnok lesz, aztán elkapják, börtönbe dugják, körülbelül az egyetlen bűnért, amit nem követett el. És ő nem átkozódik, nem hőbörög, hanem azt mondja: megmentették az életem. Lehet tanulni tőle.
Mike Tyson (Fotó/Forrás: Christian Petersen / Getty Images Hungary)
Prokofiew For Two
Deutsche Grammophon, 2018
Martha Argerich csoda, az rendben van. Mindig az volt, most is az, nagy, súlyos egyéniség, biztos technika, határozott zenei ideálok. De Sergei Babayan is? Az ember csak annyit tudott róla, hogy az ő növendéke volt Daniil Trifonov, és ahhoz nyilván valamit kellett tudnia. A jelek szerint éppen zongorázni. Éppen Prokofjevet. És így. Döngetnek, pergetnek, szétverik a hangszert, aztán elcsöndesednek, ha épp az kell. Az embernek nincs hiányérzete, nem nélkülözi sem a nagyzenekart, sem a táncosokat, teljes élményt kap a húroktól és kalapácsoktól is. Vagy a kezelőktől. Két csodás krampácsoló.
Sergei Babayan (Fotó/Forrás: Marco Borggreve)
hírlevél
