Nagy népszerűségnek örvendtek Tinódi Sebestyénnek a kor legjelesebb eseményeiről igen pontosan beszámoló énekei, mondhatnánk, végvári haditudósításai. Dallamra írott, könnyen megjegyezhető és emiatt szájhagyomány útján is terjedő énekeinek gyűjteménye Cronica címmel Kolozsvárott látott napvilágot.

Első "hivatásos" költőnk (és riporterünk) épp 450 évvel ezelőtt halt meg Sárvárott. Olyan ünnep ez, mint Balassié volt két évvel ezelőtt, gondolhatnánk, de biztosan nem lesz olyan. Még megközelítőleg sem. Talán egyedül az Arcanum kiadványa figyelmeztet majd az évfordulóra. A Kobzos Kiss Tamás és Lantos Szabó István lantművész felvételeit tartalmazó CDROM különleges teljesítmény, hiszen kilencórányi zene szólal meg a korongról. Tinódi énekeinek gyűjteménye 1554-ben jelent meg. Az új lemezen ebből négy rész teljes terjedelmében meghallgatható, az összes többiből pedig nagyobb részleteket rögzítettek. Az összes versszöveget elolvashatjuk egy életrajz és két fontos tanulmány kíséretében. Fontos ez a lemez, hiszen Tinódi örökségének talán legfontosabb sora ma is időszerű: "Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat be nem írtam, azmi keveset írtam, mind igazat írtam."

Tinódi Lantos Sebestyén, a XVI. századbeli vándorénekes, a kor legjelentősebb énekmondója valószínűleg a Baranya vármegyei (esetleg a Fejér megyei) Tinódon született 1510 körül. Iskolákat járt, tudott latinul, értett a hangjegyekhez is; magát literátusnak, deáknak, azaz tanult embernek, továbbá lantosnak írja: énekeihez dallamokat is szerzett, s lanttal kísérve elő is adta pártfogói, háza népe és vendégei meg a várnép előtt. Lehet, hogy kezdetben vitézi pályán volt, talán Török Bálint szolgálatában, s amikor kézsebe miatt hadi szolgálatra alkalmatlanná lett, akkor lett énekszerzővé. Első fennmaradt művét, a Jázonról szóló históriáját, amely 1537 körül keletkezett, a versfejek tanúsága szerint Dombóvárt, bal kezének sérülése miatt kínlódva szerzette. Dombóvár akkor Török Bálinté volt, és Tinódit a következő években e hatalmas főúr udvarában látjuk Szigetváron. Mint íródeák az úrfiak nevelőjeként szolgálhatott. Buda eleste és urának török fogságba jutása (1541) fordulópontot jelentett életében. Ekkor vált "politikai költővé". Mivel a Török család Szigetből nemsokára békésebb vidékre tette át lakóhelyét, Tinódi is elhagyta a déli országrészt. 1548 végén Kassán telepedett meg, Czeczei Lénárt városkapitány oltalma alatt. A Kovács utcában házat és szőlőt kapott, polgárjogot (nemesi rangot) szerzett, énekeit írta, melyeknek anyagáért el-elrándult az országgyűlések, ütközetek színhelyeire. "Sokat fáradtam, futostam, tudakoztam, sokat is költöttem" - vallotta.

Kassa városában addig maradt, míg kötetének nyomdai munkálatai Erdélybe nem szólították. Élete utolsó napjait Nádasdy pártfogoltjaként Sárvár közelében töltötte. 1556 januárjában halt meg. A közeli Sár faluban temették el. A korabeli beszámoló szerint "megvetvén ezt a halandó muzsikát, elment a mennybéliekhez, hogy ott az angyalok között sokkal jobbat tanuljon".

"Örök vétek szakkönyvtárak mélyére száműzni ezt a költészetet. Tömegkiadásokban kellene újra meg újra kinyomtatni, mint Aranyt vagy Petőfit" - írta könyvében Nemeskürty István. Mintha ezt az óhajt teljesítette volna az Arcanum. Erről a lemezről, amelynek hangfelvételei a Katolikus Rádióban készültek, elmondható, hogy hallgatni - ahogy a lantos deák mondaná - gyönyörűség.