Az ázsiai meghívások egy része az Ismeretlen Zongorista Steinway Artist kitüntetésének volt köszönhető, amelyet a Steinway zongoragyár magyarországi képviseletétől vehetett át a művész 2005. november 26-án.
Az Ismeretlen(?) Zongorista december 3-án és 4-én Bangkokban lépett fel, valamint mesterkurzust tartott a Bangkoki Zeneművészeti Egyetemen. A 4-i koncerten ráadásként eljátszotta a thai uralkodó "Love in Spring" című szerzeményét, amellyel hatalmas sikert aratott. (Őfelsége gitározik, zongorázik, szaxofonozik, komponál, és kedveli a jazzt). Az Ismeretlen(?) Zongorista december 5-én Kunmingban (Kína) adott hangversenyt a helyi Városi Színházban, amelyről koncertfilmet is készítettek. A hatmilliós város kulturális alpolgármestere a koncert után úgy nyilatkozott: amióta ő él, zongoraművész még nem adott olyan nagysikerű koncertet „az örök tavasz városaként” is ismert Kunmingban, mint az Ismeretlen(?) Zongorista.
December 6-án a művész mesterkurzust tartott a Kunmingi Egyetem Zeneművészeti fakultásán, majd aznap este Qujingben (Kína) lépett fel a helyi Városi Színházban. A koncert közepén tizenöt zongorát helyeztek el a színpadon, s az Ismeretlen(?) Zongorista – rövid improvizáció után – a helyi zeneiskola növendékeivel közösen játszott. A qujingi közönség lelkesedésére jellemző volt, hogy Mendelssohn – Liszt és Horowitz által átdolgozott – Nászindulójának virtuózabb részeit már a darab közben tapssal jutalmazta. A koncert után a város polgármestere külön üdvözölte az Ismeretlen(?) Zongoristát és megköszönte neki az estét. A kínai koncerteket 30-40 perces dedikálás követte.
A turné következő állomása Jakarta volt: az Ismeretlen (?) Zongorista december 9-én az Erasmus Huis-ban, Jakarta legjobb akusztikájú koncerttermében lépett a közönség elé. A koncerten jelen volt Dr. Busztin György, Magyarország jakartai nagykövete és családja, az olasz és a holland nagykövet, valamint Jakarta több köztiszteletben álló személyisége. December 11-én a jakartai Bank Mandiri Múzeumban, az óváros újjáépítésére érkezett pályázatok nyerteseinek díjátadó ünnepségén adott rövid hangversenyt.
December 17-én a Metro TV reggeli, élő műsorában került sor annak a zongoraátiratának az ősbemutatójára, amelyet az Ismeretlen(?) Zongorista által készített az Indonesia Pusaka-ra (ez az indonézek „Szózata”). A művész ezt eredeti formájában először 2004 októberében játszotta Jakartában, majd a tragikus decemberi események hatására átdolgozta a művet. Az átiratban kifejezésre jut a hétköznapok Indonéziájának hangulata, a szökőár váratlan pusztítása, a természet
újjáéledése és az indonéz nemzet talpra állása.
A koncertek elején improvizációk hangzottak el ismert témákra, majd két Bach-kantáta átirata következett. Ezután Chopin c-moll nocturne-jét (op. 48 No.1) játszotta a művész. A koncertet Liszt virtuóz művei zárták: a II. és a VI. Magyar rapszódia, valamint Mendelssohn Nászindulójának Liszt-Horowitz átirata.